Ötödik helyen zártak kosárlabdázóink!
Bravúrosan szerepelt a DUE DSE U14-es csapata a Nemzeti Serdülő Bajnokság záró körében, ahol mindkét mérkőzését megnyerte, így hét helyet javított a tabellán.
Marcaliban rendezték a Nemzeti Fiú Regionális Serdülő Bajnokság alsóházi rájátszásának utolsó fordulóját, melyre nagy erőkkel készült a dunaújvárosi csapat, hiszen a tét az ötödik hely megszerzése volt. A mieink számára ez óriási előrelépést jelentett volna, hiszen az alapszakaszt csupán a tizenkettedik helyen zárták Nagy Roland tanítványai. Mindehhez két mérkőzést kellett nyerniük az újvárosiaknak. Az első összecsapáson a Kanizsa KK volt az ellenél, akiket az alapszakaszban idén már kétszer sikerült legyűrni. Az első félidei remek játékunknak köszönhetően magabiztos 46-22-es eredménnyel mehettünk a pihenőre.
Kép: DUE-DSE
A harmadik játékrészben akadozott a gépezet, mely következménye, hogy két ponttal faragta hátrányát a KKK (64-42). Az utolsó játékrészre ismét kezünkbe vettük az irányítást és ezzel a sima győzelemmel bejutottunk a csoportdöntőbe (83-51), ahol azzal a Bonyháddal kellett farkasszemet nézni, akik a rájátszás második fordulójában 12 ponttal bizonyultak jobbnak együttesünknél. Az első negyed nekünk, míg a második ellenfelünknek sikerült jobban, így a lehető legkisebb hátránnyal kezdhettük a második félidőt (36-35). Jó védekezésünknek és pontos támadásainknak köszönhetően sikerült gyorsan fordítanunk, így előnyünk a vége előtt kilenc pontra nőtt (46-54). Az utolsó negyedre egy újabb hajrát indítottak a dunaújvárosiak, ami végül nagyarányú sikerhez vezetett (56-80).
Nagy Roland, vezetőedző DUE DSE Villámok: - Bravúros, hogy a rájátszást a 12. helyről kezdte csapatunk és végül az 5. helyet szerezte meg. A végjáték mérlege 7 győzelem és 1 vereség lett, melyért gratulálok játékosaimnak.
Nemzeti Serdülő (U14) Bajnokság
DUE DSE-Villámok - Kanizsa KK 83–51 (18-8; 28-14; 18-20; 19-9)
DUE DSE: Kozma 3; Kalmár 4; Szűcs 45; Szloboda 2, Illés 6; Csontos A. 10; Csontos D. 4; Mezei 2; Mátrai 2. Edző: Nagy Roland
Csoportdöntő:
Bonyhádi KSE - DUE DSE-Villámok 56-80 (14-20; 22-15; 10-19; 10-26)
DUE DSE: Kozma 4; Kalmár 11; Szűcs 37; Szloboda 1, Illés 8; Csontos A. 12; Csontos D. 7; Mezei; Mátrai. Edző: Nagy Roland
A rovat további hírei: Sport
Bajnoki és kupafeladatok előtt a focisták
2025. aug. 30.
A Dunaújváros FC női labdarúgói hazai pályán, míg a férfiak Iváncsán folytatják a Magyar Kupa és a bajnoki harmadosztály küzdelmeit vasárnap.
DSTV: idén is focival ünnepeltek
2025. aug. 29.
Idén is sokan voltak augusztus 20-án, akik az államalapítás ünnepe mellett a sport mellett is letették a voksukat. Jól sikerült az Augusztális Focikupa a DLSZ szervezésében. Hangkép.
Elkészült a röplabdázók bajnoki menetrendje
2025. aug. 29.
Idegenben kezdi meg a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszát a DKSE felnőtt röplabda csapata, mely első hazai meccsét november 1-jén játssza az idei bajnokságban.
DSTV: Katona Réka Sára a vb-re készül
2025. aug. 28.
Parádésan szerepelt az idei szezonban a DKSE tehetséges kajakosa, Katona Réka Sára. A fiatal dunaújvárosi versenyző a Magyar Kupában, a bajnokságon és a vidék bajnokságon is kiválóan szerepelt, s emellett a júniusi Európa-bajnokságról is ezüstéremmel térhetett haza. Remek eredményeinek, kitartó munkájának köszönhetően ott lesz a szeptemberi maraton világbajnokságon is, ahol a szekszárdi Jámbor Lottival párban áll rajthoz. Hangkép.
Győzelem emberhátrányban
2025. aug. 28.
Újra játszott a tűzzel, de nem égette meg magát és végül győztesen hagyta el a pályát a PTE-PEAC elleni hazai bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata szerdán este.
Világbajnoknak járó köszöntés a csónakházban
2025. aug. 27.
A DKSE és a kajak-kenu szakosztály vezetése és versenyzői mellett városunk közvetlen vezetése is köszöntötte a Milánóból világbajnoki címmel hazatért Hajdu Jonatánt.
Visszatérnének a győzelem útjára
2025. aug. 27.
A tabellán tizenharmadik PTE-PEAC elleni hazai mérkőzéssel folytatja az NB III Dél-Nyugati csoportjának küzdelmeit a Dunaújváros FC labdarúgó csapata ma este hat órától.