Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 22. Beáta, Izolda
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Visszakapjuk az élményfürdőt?

Közélet
közgyűlés
május
városháza
Dunaújváros

facebook megosztás

Molnár Emese - 2017. máj. 18., 13:06

Előkészítik az élményfürdő fejlesztési tervét, három elektromos töltőállomást építenek a városban, és Kiss Andrást bízták meg a helyi Tourinform iroda vezetésével. Többek között ezekről döntöttek a májusi közgyűlésen.

Mintegy negyven napirendi pont megtárgyalása várt a képviselőkre a májusi rendes közgyűlésen. Az ülés elején ünnepélyes keretek között adták át a Dunaújváros Ifjúságáért díjakat, amelyet idén Kollár Edit óvodapedagógus és Murányiné Varga Beáta pedagógus vehetett át.

Az elismerések átadása után megkezdődött a döntéshozói munka.

A Modern Városok Program keretében megoldást keresnek az egykori élményfürdő kálváriájára. A felújítás támogatásáról kormányhatározat is született. Az erről szóló okirat még nem érkezett meg, de a projekt mielőbbi megvalósítása, lebonyolítása érdekében a Vasmű út 41. Irodaház Kft-vel elkészítik a részletes műszaki dokumentációt, összegzik az üzembe helyezéshez szükséges feladatokat.

A Modern Városok Program több eleme kapcsolódik a megújuló energiához, a környezetvédelmi fejlesztésekhez. Ilyen például az, hogy elektromos autóbuszokat állítanak majd forgalomba. Pályázatot nyújtottak be decemberben a Nemzetgazdasági Minisztérium Jedlik Ányos Tervének kiírására, amellyel három elektromos töltőállomást építenének a városban. A minisztérium áprilisban arról tájékoztatta az önkormányzatot, hogy megítélték a támogatást, és 30 nap áll rendelkezésre ahhoz, hogy a kivitelezést végző céggel megkössék a vállalkozói szerződést. A három töltőállomás kiépítésére és üzemeltetésére az önkormányzat már korábban kiírt egy pályázatot, a nyertes ajánlattevő az Emobility Solutions Kft. volt 6,9 millió forintos költségvetéssel. A mostani közgyűlésen a vállalkozási szerződéstervezetről döntöttek a képviselők.


 

Az előző közgyűlésen árajánlatot kértek szakértői cégektől az önkormányzat Fenntartható Energia- és Klímaakcióterv (SECAP) elkészítése érdekében. Az önkormányzat négy energetikai korszerűsítést szolgáló projektje is kedvező elbírálásban részesült, ezeknek feltétele volt egy ilyen akcióterv elkészíttetése. A közgyűlésen a legkedvezőbb ajánlatot tevő Lerinea Nkft-t bízták meg a feladattal 4,9 millió forintos költségvetéssel.

Közvilágítást fognak kiépíteni a Tavasz utca 13-15. számú lépcsőházak mögötti parkolóban, és a Papírgyári úti vásártérhez. Erre a feladatra 4,9 millió forintot biztosítanak a DVG Zrt-nek.

Sztankovics László, a 8-as számú választókörzet képviselője a Tavasz utcai játszótér bővítését kérvényezte. Egy kis tető nélküli csúszdát telepítenek a már meglévő elemekhez mintegy 365 ezer forintból, a munkával, az engedélyeztetéssel a DVG Zrt-t bízták meg.

Az április óvodai beiratkozás alapján 363 gyermek felvételét kérték a Dunaújvárosi Óvoda tizenhárom tagintézményébe, így összesen 945 óvodás kezdi meg a következő nevelési évet. Mivel ez a szám százhéttel kevesebb, mint az előző évben, és a területenkénti eloszlás sem egyenlő, ezért az óvoda vezetése kérte a csoportlétszámok átcsoportosítását, amelyet támogattak is a képviselők.

A képviselők előtt szerepelt a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság vezetőjének beszámolója a város tavalyi évre vonatkozó közbiztonsági helyzetéről, amelyet el is fogadtak.

Hosszú kihagyás után, a Közbiztonsági és Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága elnökének összehívására ismét ülést tartott a Kábítószer Egyeztető Fórum. Újjá kívánják szervezni a fórumot a városban működő közbiztonsági, oktatási, ifjúságvédelmi, egyházi szervezetek képviselőivel, hogy a drogkereskedelemből és a droghasználatból adódó problémákat kezelhessék, és minél hatékonyabban fellépjenek a bűnmegelőzés érdekében. A közgyűlés támogatta a csoport célkitűzéseit, feladatait, amely immár Dunaújvárosi Bűnmegelőzési és Kábítószerügyi Egyeztető Fórum néven működik tovább.

Támogatások

A Dunaújvárosi Gárdonyis Tanulókért Alapítvány kérelmet nyújtott be a Villejuif-i csereprogrammal kapcsolatban. Villejuif 1960 óta testvérváros. 2012-ben kezdődött egy közös táncos projekt a franciákkal, ekkor a dunaújvárosi táncosokat látták vendégül. A cserekapcsolat második állomása 2015 februárjában volt, amikor is Villejuif önkormányzati tánciskolája három kísérőtanárral és 15 táncossal érkezett városunkba, és léptek fel a Gárdonyi iskola kis gáláján. A vendégek fogadására már akkor is biztosított támogatást az önkormányzat. A tavalyi évben az iskola nem tudta elfogadni a franciák meghívását, az idén viszont örömmel mondtak igent a Villejuif városi napon való részvételre. A Gárdonyi iskola 12, a Széchenyi gimnáziumból, valamint a Bánki Donát szakiskolából 1-1 diák, összesen 14 diák és 4 felnőtt kísérő utazna május 30-án öt napra Villejuif-be. A költségek jelentős részét a szülők fedezik, és a Dunaújvárosi Gárdonyis Tanulókért Alapítvány is támogatja a csoport kiutazását. Viszont 170 ezer forintra még szükségük lenne, amelyet a képviselők meg is szavaztak nekik.


 

Az önkormányzat pályázatot írt ki a helyi szervezetek, alapítványok kulturális programjaik támogatására, amelyre 15 millió forint keretösszeget különítettek el. A mostani közgyűlésen az alapítványi kérvényekről kellett határozni a képviselőknek. A Dunaújvárosi Szonáta Zeneművészeti Alapítvány 400 ezer forintot kap adventi koncert szervezésére. 300 ezer forintból tehetségfejlesztő foglalkozásokat, kiállításokat szervezhetnek az Arany Galériában. 500 ezer forinttal támogatják a Muzsikáló Fiatalok Alapítványt a novemberi Karai József kórusfesztivál rendezésében. 450 ezer forintból szervezheti meg a Ragyogj kékben – autizmus világnapi programját a Jószolgálati Otthon Közalapítvány, valamint 250 ezer forintból egy mesekönyvet készíthet. A „Petőfis Tanítványainkért” Alapítvány 375 ezer forintot kap a Római városrészi családi napokra, a Dunaferr Art Dunaújváros Alapítvány 100 ezer forintból múzeumpedagógiai programot, 175 ezer forintból pedig egy művészettörténeti előadást valósíthat meg. 850 ezer forintot kap a Modern Művészetért Közalapítvány a 20 éves Kortárs Művészeti Intézet ünnepi rendezvénysorozatára. A Rudas Alapítvány 100 forintot kap városrészi programokra, Intercisa történetének feldolgozására, ismeretterjesztő előadások szervezésére.

Kinevezések

Lejárt a Dunaújvárosi Kistérségi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetőjének, Mórocz Erika megbízatása. Ezen a közgyűlésen a képviselők egy évre Kiss Andrást bízták meg a cég vezetésével június 1-től kezdődően. Az új ügyvezető közgazdászként végzett a Corvinus Egyetemen, és már két éve az Innopark Nkft-nél dolgozott. A Dunanett Dunaújvárosi Regionális Köztisztasági és Hulladékkezelő Szolgáltató Nonprofit Kft. és a a Dunanett Vagyonkezelő Kft.  ügyvezetőjének újabb egy évre Ferencz Kornélt választották meg. Az Innopark Nkft. vezetését továbbra is Rauf Norbert látja el.  

 

 

A rovat további hírei: Közélet

A kiberbiztonságról a Római Civil Házban

2026. már. 19.

Kiss Dénes, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési alosztályvezetője rendszeresen tart különböző témájú előadásokat a fiatalabb és idősebb generációknak. A legutóbbi program célközönsége elsősorban nyugdíjas korosztály volt – újfent fókuszba került a kiberbiztonság.

DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

2026. már. 19.

A héten is folytatódott a városi közterületek és parkolók menetrendszerű takarítása. A munkálatok a piac környékén zajlanak, Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester választókörzetében. Hangkép.

Rangos elismerés az elhivatott munkáért

2026. már. 18.

Kitüntetést vehetett át március 15. alkalmából Orosz Csaba, városunk önkormányzati képviselője. Az Emléktárgy történelmi, Árpád-házi zászlót ábrázol, az elismerést a Honvédelmi Minisztérium haderőfejlesztésért és védelempolitikáért felelős államtitkár adta át a képviselőnek.

Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

2026. már. 18.

A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum (DSZC) Lajos király körúti bázisán időkapszula elhelyezésével ünnepelték az új ágazati központ megszületését. Mint a témával foglalkozó sajtótájékoztatón elhangzott, a megvalósuló fejlesztés kiemelt jelentőségű a városi és a környező településeken élő fiatalok számára.

Sok fotóst megihletett a téli szürkeség

2026. már. 18.

A napokban lezárult a „Dunaújváros fái a négy évszakban” című fotópályázat téli ciklusa. A rideg szürkeség is sok alkotót szólított meg – de a ciklus díjátadóján kiderült, sokan készülnek már a Föld napján tartandó „nagydöntőre”, valamint a közönségszavazásra is. 

„Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

2026. már. 18.

A héten is folytatódott a városi közterületek és parkolók menetrendszerű takarítása. A munkálatok a piac környékén folytatódtak, Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester választókörzetében.

Virágok váltják majd a választási plakátokat

2026. már. 17.

Az egyik legnépszerűbb kampánytechnikai eszköz a különböző formájú és méretű plakátok használata. A választások környékén a helyhatósági vagy országgyűlési választásokon induló pártok és szervezetek – a jelöltekkel egyetemben – néha valósággal elárasztják a köztereket. 

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  2. A Balaton partján sem borult a papírorma

  3. DSTV: Leenane szépe a Bartókban

  4. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

  5. Fontos pontokra hajt a DFC

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

DSTV: Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

Embedded thumbnail for DSTV: Leenane szépe a Bartókban

DSTV: Leenane szépe a Bartókban

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  4. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  5. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő