A kis bociszemű

Várkonyi Balázs - 2017. június 17. 10:05

A látványt nem felejtem. Áll a gyermek a kopott, sárga épület előtt. Legörbül a szája, nagy barna szemeiben csalódottság, mozdulatában tétovaság, ne bőgj, dörren rá az apja, pedig a kislány, Veronika, már nem is bőg, csak nagyon keserű az, amit egyre nyel befelé.

Amúgy nem történt semmi rendkívüli. Csak megszűnt az iskola. Az ő iskolája.

Majd megszokja a másikat, ott is lesz egy Manyi néni, mint itt, mondja az apa, de látszik, ő sem hisz benne, ő is elkeseredett, csak nem akarja mutatni a lánya előtt, aki eztán buszozik majd hajnalban, megy nap mint nap az idegenbe. Megbarátkozik azzal is egyszer, persze, csak amit elszakítottak tőle, az fáj. Amiből kiszakították, ott tátong majd a betömhetetlen lyuk, annak helyén nem lesz már soha semmi.

Egy régi iskolabezárás szomorú emléke ez. Aztán ezt az aktust követte sok másik. A kicsi lány, Veronika akkor még nem hallott a dominóeffektusról, csak állt ott, és nézett a bociszemével, különben is, ha hallott volna se jelentett volna vigaszt neki az, hogy a dominótéglák mintájára sok más iskola is elesik hamarosan. Mert a pici falvakban fogyott a népség, kevesebb lett a kisgyerek. A hatalom akkori birtokosai pedig nemigen törődtek a törvényszerűséggel, hogy az iskolák nélkül még kisebb lesz a gyermekvállalási kedv.

Fotó: Fortepan

Még a ’80-as évek végén láttam egy filmet. Csép Sándor készítette a kalotaszegi „egykézésről”, az ottani népességfogyásról. Valóságos vészharang volt, noha nem tipikus példát hozott; a Székelyföld lélekben akkoriban még gyarapodott, demográfiai mutatói egyre javultak. Aztán eltelt három évtized, és már lámpással is alig lehet találni arrafelé olyan települést, ahol nem a fogyás a jellemző. A szilágysági Désházáról hallottam, hogy az egyik kivétel. Ez a kicsi „csupros” falu és a közeli Menyő 1989-ben vált ismertté: ottani száműzetésében Tőkés László önkéntes védőseregét adta a két község férfinépe, amely a forradalomban igazi őrálló lett. Désházát ezernégyszázan lakták, és láss csodát: tíz év alatt a lélekszám tizenkét százalékkal gyarapodott, noha nemigen települt oda senki. Egyszerűen csak sok gyermek született – egy szegény, kevés munkalehetőséget adó faluban. Őrt állani így is lehet.

De térjünk vissza az itteni vizekre. Egy interjút olvasok, beszélgetést a Válasszuk az életet mozgalom elindítójával. Végvári Júlia mondja: a gyermeket nem vállalók leggyakoribb hárító indoka anyagi természetű. Tudjuk, az indulás a legnehezebb. Csakhogy – ez a szakember tapasztalata – a leendő kismamák legtöbbje nem is tudja, mennyi pénzt kaphat a gyermek megszületése után. A kérdésre sokan azt mondták, talán húsz-harmincezer forintot. Ezzel szemben a valóság: egy minimálbéres anyának is havi 150 ezer forint jár a gyermek két éves koráig, s ha nincs bejelentett munkahelye, a juttatást bármely kereső családtagja révén igényelheti. S mert mindezt sokan nem tudják, a tájékozatlanság nekik rossz tanácsot ad.

Nemrég összefutottam az egykor iskoláját sirató kislánnyal. Veronika gyerekkocsit tolt. Fiú – mondta.