Az ezüstért küzd a Dunaferr
Mindenképpen nyernie kell az Aramis otthonában a Dunaferr DUE Renalpin FC futsal csapatának ahhoz, hogy legyen esélye a bajnokság második helyének megszerzésére.
Az ugyan már korábban eldőlt, hogy a Rába ETO szerzi meg az aranyérmet, a második helyért viszont öldöklő csatát folytat egymással a Dunaferr DUE Renalpin FC, valamint a Berettyóújfalu együttese a futsal bajnokság 2016/2017-es szezonjában. A felsőházi rájátszás nagyobbik részében a mieink érezhették magukat nyeregben, most azonban a Berettyóújfalu áll jobban, mely az utolsó forduló előtt két ponttal előzi meg Fehér Zsolt együttesét a bajnoki tabellán. Éppen ezért is van óriási tétje a Dunaferr számára az utolsó fordulónak, hiszen ahhoz, hogy maradjon esély az ezüstérem megszerzésére, mindenképpen nyerni kell az Aramis otthonában.
A dunaújvárosi futsalosok ugyanis ma este fél kilenctől Budaörsön méretik meg magukat, méghozzá az ötödik helyezett Aramis ellen, s bár a két gárda legutóbbi meccsét simán, 8-5-re nyerték a mieink, egyáltalán nem számíthatnak könnyű találkozóra Hosszú Ádámék. Már csak azért sem, mert a Haladás ellen csúnyán elbukott legutóbbi hazai mérkőzés biztosan hagyott némi nyomot a játékosokban, s mi csak abban reménykedhetünk, hogy a bizonyítási vágy és a győzni akarás felül tudja múlni a rossz emlékeket. A győzelemre ezzel együtt minden esély adott, hiszen a budaörsiek kapták a legtöbb gólt a rájátszásban (legutóbb éppen kilencet a győriektől), ráadásul legutóbbi három meccsüket elveszítették, s ami még fájóbb lehet számukra, hogy ezekből kettőt hazai környezetben buktak el.
Amennyiben a két gárda játéktudását hasonlítjuk össze, a teljes csapatukkal felálló dunaújvárosiak erősebbnek tűnnek, míg az Aramis mellett elsősorban a hazai pálya előnye szólhat. Az mindenképpen jó hír a dunaújvárosi csapatért szurkolók számára, hogy egymeccses eltiltása után visszatérhet a pályára Fekete Róbert, akinek a pótlását sajnos nem tudták megoldani a mieink a legutóbbi fordulóban, igaz ez nem is könnyű feladat egy, a rájátszásában eddig tizenegy találatot szerző center esetében. Az biztos, hogy a mieink nagyon fogadkoznak, s ha elszántságuk a bajnokság nagyobbik részében is látott megbízható, jó játékukkal párosul, akkor legyőzik mai ellenfelüket, s onnantól már tényleg csak Berettyóújfalu és a Rába ETO eredményére figyelhetnek.
A rovat további hírei: Sport
Nem volt esélye Újpesten a DAB-nak
2025. okt. 19.
Az emberelőnyeit remekül kihasználó Újpest ötgólos győzelmet aratott a fáradtabban mozgó Acélbikák ellen a két gárda szombat esti mérkőzésén az Erste Ligában.
Idegenben szerepel a DFC
2025. okt. 18.
A Szekszárd elleni mérkőzéssel folytatja a harmadosztályú bajnokság küzdelemsorozatát a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután.
Két harmadig volt esélye a DAB-nak
2025. okt. 18.
Háromgólos vereséget szenvedtek a DAB jégkorongozói a DVTK otthonában lejátszott találkozón az Erste Liga péntek esti fordulójában.
Kialakult a négyes döntő mezőnye
2025. okt. 17.
A BVSC ellen juthat be a Magyar Kupa idei kiírásának fináléba a DFVE női vízilabda csapata.
DSTV: szép eredmények a DKSE Kupán
2025. okt. 17.
A tornászok sem unatkoztak a közelmúltban – a fiúk után a lányok is a szőnyegre léptek. Remek eredmények születtek a hétvégi DKSE Kupán, melyen ismét kitettek magukért a hazaiak fiatal versenyzői. Hangkép.
Nehéz csaták idegenben
2025. okt. 17.
Huszonnégy órán belül két találkozó vár az Erste Ligában a DAB jégkorong csapatára, mely pénteken a DVTK Jegesmedvék, szombaton pedig az Újpest otthonában lép pályára.
Nem hibáztak a fiatalok
2025. okt. 16.
A DFVE női vízilabdázóinak serdülő és ifjúsági együttese is sima győzelmet aratott a Fehérvár VSE elleni korosztályos bajnokin.








