Egy pofon ára

2017. június 10. (szombat) 16:35 - Várkonyi Balázs

Nagyon rosszul érzik majd magukat a jövő hét péntekén az iskolafolyosók. Meg az osztálytermek. Tőlük idegen csönd szakad rájuk.

A csütörtökkel vége az iskolaévnek, megszűnik a nyüzsgés, a zsivaj, pedig az a termek, folyosók életeleme. Őszig hibernált állapotban várnak. Csak a gyerekek emléke járkál a falak közt.

Azt mondja a kisebb lányom, ahogy telik az idő, mind gyakrabban gondol az egykori iskolájára, a régi tanáraira. Felidéz egy évekkel ezelőtti történetet. Mielőtt belekezd, címet is ad neki: Egy pofon ára.

Évfordulós ünnepség volt. A megemlékezés méltó módon zajlott. A suli három vagánya viszont unatkozott. Gonosz játékot találtak ki: hátul, a többiektől takarva elkezdték ismételgetni azt, amit a szónok – az iskola hajdani diákja, mellesleg neves szobrászművész – mondott. A közel állók persze röhögtek. Az ünnepség majdnem botrányba fulladt.

Osztályfőnökük elszámoltatta a tetteseket. A hangadó flegmán vigyorgott, majd ezzel támadt neki: „Mit hőzöng, legalább életet vittünk a dögunalomba.” A tanárnál elszakadt a cérna. Kiosztott egy-egy fülest. Aztán a tanári szoba csöndjében összecsomagolta a holmiját. Tudta, mi vár rá. Győztek azok, akik miatt némelyik iskolában eredményesen tanítani szinte lehetetlen. Húsz év szolgálat után az ő karrierje bevégeztetett.

A történetnek itt vége is lehetne, de nincs.

A kisdiákok lázadtak. Sokan sírtak. Másnap az osztály háromnegyede tiltakozásul nem ment iskolába. Köztük volt az egyik érintett is, azt mondta: megérdemelték a pofont. A sztrájkkal persze semmire se mentek. Tudták ezt a gyerekek, mégis, a szeretett tanáruk mellett a „lábukkal szavaztak”.

Amikor elcsitultak a hullámok, az igazgató asszony bement az osztályfőnöki órára. Két mondatot mondott: „Tudjátok, hogy ami történt, azt nem nézhettük el. De igazságérzetből mindenkinek jeles!”

 

A rovat további hírei: Napraszóló

Réka örömkönnyei

Réka örömkönnyei

2019. július 21. (vasárnap)

Önfeledten szökdécselt az utcán, valamit énekelt, de nem lehetett kivenni, mit, dalát szétszabdalta a szökdécselés, a hajában két masni egyfolytában lebegett, olyan volt a jelenet, akár egy látomás, mintha gyerekfilm elevenedne meg.

Mi már ettünk…

Mi már ettünk…

2019. július 14. (vasárnap)

Anyja szavait sosem felejti: a szegénységet nem kell szégyellni; csak viselni nehéz. Szegények voltak. És ő ezt nehezen viselte.

Mint a mókus…

Mint a mókus…

2019. július 07. (vasárnap)

Az úttörő vidám. Volt, valamikor. Épp annyira volt vidám, mint aki odafönt tanyázik, a fán: a mókus. Csak hát a nevelő szándékkal megírt szöveg – Mint a mókus fenn a fán, / Az úttörő oly vidám – csapdát is rejt, s a cinikus közbeszédben rögtön megjelent a gúnyszó, a buzgómócsing szinonimája: mintamókus…

A „Jézuskéve” emléke

A „Jézuskéve” emléke

2019. június 30. (vasárnap)

Széles búzatábla aranylik. Idős gazda szemléli. Közelebb lép, kezébe vesz egy kalászt, kiperget pár szemet. Körmével kettéroppant néhányat. Ha látja, hogy kellően lisztes, adja a parancsot: aratáskezdet ekkor.

Viharűzők napja

Viharűzők napja

2019. június 26. (szerda)

Ma végre nem a szél meg a zivatar keseríti az emberek életét, „csak” a hőség: a Közép-Dunántúl, a főváros körzete és az Alföld egy része lakói részesednek az extra melegből, de tulajdonképpen az egész országra érvényes a hőségriasztás.

A ferde tengely

A ferde tengely

2019. június 23. (vasárnap)

Szeles napok jártak mostanában mifelénk is; mint szinte mindenfelé az országban. De a heves zivatar elkerült bennünket, így persze a jég is, ami kevésbé szerencsés helyeken néhol akár dió nagyságú volt, s pusztított.

Váratlan jelenés

Váratlan jelenés

2019. június 16. (vasárnap)

Mint egy szertelen tigriskölyök, négykézláb vágtat a kórház folyosóján egy lány. Gyorsasága valószerűtlen, nyomában két ápolónő, iparkodniuk kell, hogy utolérjék. Megtörténik. Nincs harag, inkább mosoly jár a meghökkentő produkcióért. A lányt az ágyába fektetik, megnyugtatják. Aztán mennek más teendőik után.