Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 25. Géza
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Estére megjött a közönség hangja is a DUDIK-on

Mozaik
DUDIK
fesztivál
Cserna Gábor
koncertek
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2017. jún. 16., 13:20

A megtelt táblát nem kellett még kitenni, de tisztességes bulival indult a kilencedik Dunaújvárosi Diák Köztársasági Napok az alsó Duna-parton.

Az első napra ellátogatott Cserna Gábor, városunk polgármesetere is, aki elmondta, a DUDIK a város egyik hagyományos rendezvénye, és idén először a város és a város vagyonkezelő cége, a DVG Zrt. a Tourinform Nonprofit Kft. bevonásával együtt, közösen szervezte azt meg. Az önkormányzat öt és fél millió költségvetési forrással támogatja a rendezvényt. "Fontosnak tartjuk városmarketing, mi több az egyetem szempontjából is, és bízom benne, hogy megfelelő körülmények, megfelelő feltételek biztosítása mellett a fiatalok ezen a hosszú hétvégén egy parázsvarázsos hangulatot tudnak teremteni az alsó Duna-parton" - mondta a polgármester.

A helyszín maradt az előző évekhez hasonló elrendezéssel, az árakkal továbbra sincs semmi gond, épp csak a nagyobb tömeg maradt még el a DUDIK első napján. A programot a Mary Popkids nyitotta, debütálásuk azonban nem sikerült a legjobbra, kevesen voltak a koncertjükön, pedig tökéletes fesztiválindító, hangulatos dalokkal érkeztek. A Bëlga előadására már többen voltak kíváncsiak, ők azonban toltak már őrültebb bulit is nálunk, előadásukat nyugodtan hívhatjuk akár Bëlga lightnak is. A Wellhello tagjai, Flour és Diaz szintén hozták a kötelezőt a már összegyűlt tömegnek, de nem toltak akkor a bulit, mint a tavalyi nyárzárón. A hálásabb zenekarok a kisebb színpadon, a sátorban léptek fel, többek közt a BeatKOHO, de még ők sem telt ház előtt. Talán majd a ma, felkészül ugyanis a hangulatos pop-rockot játszó Fish!, a Balkan Fanatic, a Pentele Ska Club és Majka, valamint Curtis, akik élő show-val érkeznek hozzánk.

2. Galéria
DUDIK
fesztivál
koncertek
Dunaújváros

facebook megosztás

Csütörtök délután hivatalosan is elindult a kilencedik Dunaújvárosi Diák Köztársasági Napok, melyre idén is legalább napi öt-hatezer látogatót várnak. A három zenei helyszín mellett neves helyi művészek kiállításai színesítik a környezetet és rengeteg nem zenei program szórakoztatja a vendégeket. Az első nap fellépett a Mary Popkids, a Bëlga valamint a Flour és Diaz duó.  A DUDIK Arénában a HolyChicks, a SirVive, a BeatKOHO és Katapult DJ tekeri, míg a Retro sátorban DJ Ámokfutó gondoskodott a hangulatról egészen hajnalig. Hoztuk a szokásos galériát, mindenki keresse meg magát a képeken, ma este jön a folytatás.

Sándor Judit
DUDIK 2017 - Első nap - fotó: Sándor Judit

doszerk - 2017. jún. 16.

A rovat további hírei: Mozaik

Kajak-kenu bemutató a Máltai Játszótéren

2024. okt. 29.

Remek és igencsak mozgalmas eseménnyel csalogatja a sportág iránt érdeklődőket a Máltai A Máltai Szeretetszolgálat felső Duna-parti bázisa. Az őszi szünetre időzített bemutató csütörtökön délután lesz – mindenkit szeretettel várnak!

Így prezentáljunk egyszerűen és hatékonyan flipchart táblával

Így prezentáljunk egyszerűen és hatékonyan flipchart táblával

2024. okt. 29.

A tökéletes prezentációra törekvés szerelmeseinek a hagyományos flipchart tábla jelenti azt az eszközt, ami a meetingek kötelező eleme. Nem maradhat el egyetlen megbeszélésről sem, ami viszont kifejezetten jó hír, hogy ez a veszély nem is fenyeget minket. (X)

Halottak napjára hangol a piaci kínálat

Halottak napjára hangol a piaci kínálat

2024. okt. 28.

Megváltozott nyitva tartási rend szerint üzemel az előttünk álló időszakban, gazdag ünnepi választékkal csalogat a halottak napja alkalmából a dunaújvárosi piac. Itt a percre pontos ütemezés!

Ezért fontos átnézni a gázkazánt még a fűtési szezon előtt!

Ezért fontos átnézni a gázkazánt még a fűtési szezon előtt!

2024. okt. 28.

Nemsokára beköszönt a hűvösebb szezon, amikor már fűtésre is szüksége van. Még most érdemes tehát átnézetnie a gázkazánt egy szakemberrel. (X)

Egészen a hét végéig kitart a kellemes, extrém enyhe idő

Egészen a hét végéig kitart a kellemes, extrém enyhe idő

2024. okt. 28.

Derült, napos és rétegfelhős térségek is lehetnek, a hét közepéig csak reggelente várható masszívan ködös idő a DO meteorológiai szakértőjének friss prognózisa szerint. Később változékony napok jönnek, a csapadékhajlam viszont továbbra is alacsony marad, sajnos, sajnos. 

A biztonságos fürdőszobáért

A biztonságos fürdőszobáért

2024. okt. 28.

A fürdőszoba sokak kedvenc helyisége otthon, ugyanakkor ez a ház egyik legveszélyesebb szobája is lehet, különösen igaz ez az idősebb felnőttekre és a kisgyermekekre. (X)

DSTV: sajtburgerleves(!!!) a falodában

DSTV: sajtburgerleves(!!!) a falodában

2024. okt. 27.

Rendkívüli recepttel is csalogatja a vendégeket a Csibész Csibefaloda, derül ki a DSTV összegzéséből. Igazi különlegességnek számít a sajtburgerleves – most kiderül, mit tartalmaz és hogyan készül a faloda fantasztikus finomsága. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Fogadóórát tart Szabó Zsolt

  2. Szakmai tájékoztatás a gyermekvédelemről

  3. Fejlesztések éve a 7-es választókerületben

  4. Az első lépés a válogatott felé

  5. Újra fókuszban az Európai Unió pályázatai

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: Caldo Pizza & Étterem

DSTV: Caldo Pizza & Étterem

Embedded thumbnail for DSTV: vízilabdázók köszöntése

DSTV: vízilabdázók köszöntése

Embedded thumbnail for DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  3. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  4. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  5. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő