Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 26. István Karácsony
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Időutazás a Múzeumok Éjszakáján

Kultúra
Múzeumok Éjszakája
Intercisa Múzeum
KMI
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2017. jún. 25., 09:15

Színes programokkal, két helyszínen várták az érdeklődőket a Múzeumok Éjszakáján szombaton. A kőtárban a római kori időket, a KMI-ben pedig a jelen kortárs művészetét ismerhették meg a látogatók.

Az Intercisa Múzeum, mint mindig, úgy idén is a Római Kőtár és Fürdőben várta a vendégeket délután öt órától. A gyerekek három órán át Kézműves programokon vehettek részt, és kipróbálhattak néhány római játékot, például a kockázást, de akár be is öltözhettek római kori ruhába, fegyverzetbe karddal és sisakkal, amiről természetesen senki nem mulasztott el képeket készíteni. A szakvezetés Keszi Tamás régész irányításával fél hétkor vette kezdetét, nyolckor viszont mindenki asztalhoz ült a diófa alatt, hiszen kezdődött a római kori piknik, vagyis a Mensa Intercisæ, korabeli ételekkel, amiket Apicius szakácskönyvének ihletése alapján készítettek el. A tábori lakoma menüje egy fűszeres uborkából, vegyes kásából és gyümölcsös kölesből állt. Ízviláguk természetesen eltért a megszokottól, de megérte kísérletezni vele. Egy órával később újabb előadásra került sor Mágia a római korban címmel, amit Buza Andrea régész vezetett. Zárásként ismét Keszi Tamás mesélt, ezúttal az őskori temetkezési szokásokról.

A Kortárs Művészeti Intézetben háromkor kezdődtek a gyerekprogramok, Várnai Gyula képzőművész, valamint Páhi-Fekete Noémi és Páhi Péter iparművészek vezetésével izgalmas kézműves foglalkozásokat tartottak, egyúttal megismerkedhettek Az autizmus mint metafora című kiállítás műtárgyaival is. A KineDok filmklub jóvoltából a Normál autista film vetítése következett hat órakor, szintén a kiállításhoz kapcsolódva, majd fél nyolctól kezdetét vette a kurátori tárlatvezetés Deák Nóra tolmácsolásában. A fél kilenctől induló harmadik Dalai Dalesten két régi barát gitárpárbajozott, vagyis Dalai Dávid és vendége, Késmárky Szabolcs, a Band In The Pit zenekar tagja. A különleges koncerten közreműködött Szekeres István, Farkas Csaba és Martinkó Tamás, valamint Várnai Gyula, aki kreatív fényfestéssel tette hangulatosabbá a lágy és kevésbé lágy dallamokat egészen este tizenegyig.

2. Galéria
Múzeumok Éjszakája
Intercisa Múzeum
KMI
Dunaújváros

facebook megosztás

Színes programokkal, két helyszínen várták az érdeklődőket a Múzeumok Éjszakáján szombaton. A kőtárban a római kori időket, a KMI-ben pedig a jelen kortárs művészetét ismerhették meg a látogatók.

Sándor Judit
Múzeumok Éjszakája 2017 - fotó: Sándor Judit

doszerk - 2017. jún. 25.

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: ünnepi sorozat a zeneiskolában

DSTV: ünnepi sorozat a zeneiskolában

2025. máj. 05.

Idén is gazdag programmal várta a muzsika szerelmeseit a Sándor Frigyes Hét keretében a jeles hangszeres muzsikus, zenepedagógus nevét viselő iskola. A DSTV a programözön egyik szép kísérletén, a családi koncerten forgatott. Hangkép.
 
DSTV: célegyenesbe fordul a KineDok

DSTV: célegyenesbe fordul a KineDok

2025. máj. 04.

Az évad utolsó előtti vetítéséhez érkezett a KineDok idei sorozata a Kortárs Művészeti Intézetben. A Szabad Szemmel című kezdeményezés legutóbbi eseménye a kassai fürdő történetét mesélte el – a 66 szezon című film archív kockákból és személyes visszaemlékezésekből merített. Hangkép.

DSTV: gyermekkönyvtári forgatag

DSTV: gyermekkönyvtári forgatag

2025. máj. 03.

Mozgalmasság jellemezte a József Attila Könyvtár legutóbbi időszakát is, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény gyermekkönyvtárában például ismét kreatív délután várták az érdeklődőket: a húsvét és a tavasz alkalmából kézműves foglalkozással készülhettek a legifjabb könyvbarátok. Hangkép.

DSTV: Szoborváros I.

DSTV: Szoborváros I.

2025. máj. 01.

Különleges összeállítással jelentkezik a város születésnapjára időzítve a DSTV. A város köztéri szobrait veszik sorra, az első részben természetesen a városépítés hőskorában az utcákra, terekre került, mára a városkép meghatározó tényezőivé vált alkotásokra koncentrálva. Hangkép.

"... más világban szerettünk volna élni"

"... más világban szerettünk volna élni"

2025. ápr. 29.

"A Volt, L-múlt című könyvem 4. Sugárúti Fesztiválon történő bemutatása elé szánom ezt a kis ajánlót – szeretettel várva mindenkit egy csipetnyi múltidézésre, régi történetekre, az elmúlt város utcáin történő barangolásra." Tóth István vendégposztja.

DSTV: ünnepeltek a versbarátok

DSTV: ünnepeltek a versbarátok

2025. ápr. 29.

Szép közösségi eseményről számol be a DSTV összeállítása. Verssel, dallal, szép szavakkal ünnepelte a magyar költészet napját a Versbarátok Klubja, a jó hangulatú felolvasóestnek az MMK színházerme adott otthont az ünnepre időzítve. Hangkép. 

Gondolatébresztő tárlattal készültek

Gondolatébresztő tárlattal készültek

2025. ápr. 28.

Újabb időszaki kiállítását nyitotta meg a Magyar Papírmúzeum. A konferenciával egybekötött megnyitón három eseményt ötvöztek: a már említett időszaki kiállítás mellett két rendkívüli gyűjteménynek is otthont ad az intézmény.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Három pont a fa alá

  2. DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

  3. DSTV: "Levelek a Jézuskának"

  4. Ünnepi forduló az Erste Ligában

  5. DSTV: együtt a szeretet ünnepén

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

Embedded thumbnail for DSTV: "Levelek a Jézuskának"

DSTV: "Levelek a Jézuskának"

Embedded thumbnail for DSTV: együtt a szeretet ünnepén

DSTV: együtt a szeretet ünnepén

Top hírek

  1. Szép gesztus a szenteste előtt

  2. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  3. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  4. DKIK: új titkár az iparkamaránál

  5. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő