Rossz kezdés az Európa Ligában

spigott - 2017. június 10. 7:53

Három szettben szenvedett vereséget a dánoktól az Európa Liga ukrajnai nyitányán a magyar férfi röplabda válogatott.

Ukrajnában kezdte meg az Európa Liga idei küzdelmeit a magyar férfi röplabda válogatott, mely első mérkőzését csoportja legerősebbje, a dán válogatott ellen játszotta a sorozatban. Juan Manuel Barrial szövetségi kapitány együttese ezúttal nem fogott ki jó napot, s bár az első szettet jól kezdte, a folytatásban elsősorban nyitásban esett vissza teljesítménye, s ezt ki is használta az ellenfél, mely előnyét fokozatosan növelve húzta be 25-19-re az első játékot. A második felvonás elején ott folytatódott minden, ahol korábban abbamaradt, a dánok pontosabban, jobban játszottak nemzeti csapatunknál, s az első technikai szünet előtt már négy ponttal vezettek (3-7).

Kép: DO-archív

A folytatásban magára talált a magyar válogatott is, mely Gergye pontjaival csökkentette fokozatosan hátrányát, majd kiegyenlített sőt, a vezetést is sikerült átvennie. A játszma derekától felváltva szerezték pontjaikat a felek, hol a mieink, hol a dánok álltak jobban egy-egy ponttal, ám a hajrát vetélytársunk bírta jobban, így 26-24-re ezt a szettet is az ellenfél nyerte. A harmadik felvonásban a mieink kezdtek jobban 8-5-re, majd 12-9-re is vezettek, de beragadtak egy állásban, így ezúttal a dánokon volt az egyenlítés sora. Bár 18-18-ig tartotta ellenfelével a lépést együttesünk, ahogy a második, úgy a harmadik játszma hajrájában is sokat hibázott, így végül 25-21-re elveszítette a szettet, s ezzel együtt a mérkőzést is.
Nem is volt elégedett a látottakkal Juan Manuel Barrial szövetségi kapitány, aki a Magyar Röplabda Szövetség honlapjának értékelte a válogatott teljesítményét.
- Ha szeretnének elérni valamilyen komoly eredményt, akkor a játékosoknak el kell kezdenie röplabdázni. Egy dolog ugyanis az edzéseken mutatott teljesítmény, de az számít, amit a meccsen mutatsz!

Magyarország – Dánia 0-3 (–19, –24, –21)

Magyarország: Németh Sz. 8, Rása 7, Pádár 6, Gergye 12, Kovács Z. 3, Kaszap. Csere: Deák, Pápai (liberók), Keen 1, Baróti 7, Dávid Cs. Szövetségi kapitány: Juan Manuel Barrial.

Dánia: Gade 5, Sörensen 5, Jacobsen, Özari 8, Bonnesen 14, Nielsen 9. Csere: 2 Hjorth (liberó), Hartmann. Szövetségi kapitány: Mikael Trolle.

A csoport másik mérkőzésén:
Ukrajna – Izrael 3:0 (22, 20, 19)

A csoport állása: 1. Ukrajna 3 pont (3:0), 2. Dánia 3 (3:0), 3. Magyarország 0 (0:3), 4. Izrael 0 (0:3).

A rovat további hírei: Sport

Nincs megállás a röpiseknél

Nincs megállás a röpiseknél

2025. dec. 03.

A Dág KSE elleni fővárosi mérkőzéssel folytatja a bajnokság alapszakaszának küzdelmeit a DKSE röplabda csapata csütörtökön este nyolc órától.

Hazai bajnoki a jótékonyság jegyében

Hazai bajnoki a jótékonyság jegyében

2025. dec. 03.

A Szeged elleni hazai mérkőzéssel zárja az alapszakasz küzdelmeit a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától. A találkozó jótékonysági célt is szolgál, ugyanis együttesünk idén is csatlakozott a "Boldog Délután" elnevezésű kezdeményezéshez.

Így nem volt esély a pontszerzésre

Így nem volt esély a pontszerzésre

2025. dec. 03.

A dunaújvárosi fegyelmezetlenségeket könyörtelenül kihasználó FEHA19 magabiztosan győzte le Acélbikáinkat az Erste Liga kedd esti összecsapásán.

Sikeres évet zártak a DKSE kajak-kenusai (galériával)

Sikeres évet zártak a DKSE kajak-kenusai (galériával)

2025. dec. 02.

Világbajnoki arannyal, rengeteg hazai és nemzetközi éremmel zárták a 2025-ös esztendőt a DKSE kajak-kenusai, így volt mit ünnepelni a szakosztály hétfő esti évzáró ünnepségén.

DSTV: kiváló tornászt köszöntöttek

DSTV: kiváló tornászt köszöntöttek

2025. dec. 02.

Elégedetten tekintett vissza a jó Európa-bajnoki és világbajnoki szereplést hozó 2025-ös esztendőre a DKSE kiváló tornásza, Mayer Gréta. A dunaújvárosi kiválóságot Barta Endre alpolgármester is köszöntötte múlt csütörtöki edzés alkalmával. Hangkép.

Óriási sikert hozott a II. Adventi Fitnesz Fesztivál

Óriási sikert hozott a II. Adventi Fitnesz Fesztivál

2025. dec. 02.

Remek oktatók, pörgős edzések, erős jótékonysági szál és egy parádés finálé: második alkalommal rendezték meg az Adventi Fitnesz Fesztivált, melyről ezúttal is felejthetetlen élményekkel tértek haza a résztvevők.

Fontos meccs vár az Acélbikákra

Fontos meccs vár az Acélbikákra

2025. dec. 02.

A FEHA19 elleni székesfehérvári mérkőzéssel folytatja az Erste Liga alapszakaszát a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este fél héttől.