Sikeres Európa-bajnokság után
Kiválóan szerepelt a Prágában megrendezett Európa-bajnokságon a Spartan Cheerleading Sportegyesület csapata.
A Spartan Cheerleading Sportegyesület immáron harmadszor szerezte meg a jogot arra, hogy részt vegyen a szakág Európa-bajnokságán. A dunaújvárosiak idén magasabbra tették a lécet, hiszen először szerettek volna csapatban is szőnyegre lépni, s bár a nagyobb sportolói létszám miatt a költségeik is nagyobbak voltak, ezt a problémát támogatóiknak hála sikerült áthidalniuk, így végül bemutathatták felkészültségüket a prágai kontinensviadalon.
Az Európa-bajnokságot június 24-én és 25-én rendezték a cseh fővárosban, ahol huszonöt ország négyezer sportolója adott számot tudásáról, s a Spartan Warriors Senior Coed Elite kategóriában versenyzett, ahol tíz ország tizenhét együttese lépett szőnyegre. Mint az a dunaújvárosiak beszámolójából kiderült, izgalmas megméretésben volt részük, minden ország a két legjobb csapatát delegálhatta a viadalra, így rendkívül erős mezőnyben versenyezhettek. Végeredményben a kilencedik helyen zárták a versenyt, így nyolc csapatot előztek meg divíziójukban: egy román, két lengyel, egy spanyol, egy holland, egy francia, egy lett, és egy cseh nemzetiségű csapatnál voltak jobbak! Sportolóik teljesítményével maximálisan elégedettek voltak, hiszen az Eb előtt az volt a céljuk, hogy a legjobb tíz közé kerüljenek.
Ez az eredmény fontos visszajelzés volt szakmai szempontból is, hiszen tudják, jó úton járnak, s külön örömöt jelentett, hogy egyesületünkből három sportoló (Árgyelán Dominika, Jankovics Orsolya, Zorics Regina) a nemzeti csapatban is szerepet kapott Senior Allgirl Elite kategóriában, ahol hat csapatot megelőzve végül a bronzéremig jutott válogatottunk. A verseny méltó zárása volt az idei évadnak, júliusban pihenőre vonulnak az egyesület tagjai, akik augusztusban, nyári edzőtáborukban folytatják a munkát. Ugyan még messze van, sok munka és feladat vár ránk addig, de következő nagy cél az lesz, hogy részt vegyenek a jövő évi, finnországi Európa-bajnokságon is.
Képek: Spartan Cheerleading SE
A Spartan Warriors - Senior Coed Elite Team tagjai: Árgyelán Dominika, Árgyelán Edmond, Gyimesi Bettina, Gyimesi Klaudia, Hunyadi Kitti, Jankovics Attila, Jankovics Orsolya, Kiss Balázs, Labuda Anett, Méhes Anett, Molnár Dóra, Nemoda Dóra, Sárközi Roland Márk, Simon Vanessza Enikő, Szabó Angelika, Szaniszló Alexandra, Szaniszló Bianka, Tóth Boróka, Zorics Regina.
A rovat további hírei: Sport
Bravúros Kohász-siker
2025. ápr. 27.
Remek második félidei játékának is köszönhetően aratott kétgólos győzelmet a tabellán ötödik Vác ellen a DKKA női kézilabda csapata a bajnokság szombat esti fordulójában.
DSTV: a nélkülözőkre is gondoltak
2025. ápr. 26.
A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Jót, Szívből – Dunaújvárosért akciócsoportja szép hagyományt folytatott. A közösség húsvét alkalmából a hajléktalanszálló lakóit támogatta, kicsit szebbé tették a nehézsorsú embereknek az ünnepet. Hangkép.
Pontszerzéssel zárta a szezont a DKSE
2025. ápr. 26.
Maratoni, ötszettes csatában szenvedett vereséget Szegeden a DKSE röplabda csapata az Extraliga alsóházának utolsó fordulójában.
Májusban kezdődik a bronzcsata
2025. ápr. 25.
Hazai környezetben kezdi, s itthon is fejezheti be a bajnoki bronzpárharcot a DFVE női vízilabda csapata az Eger gárdája ellen.
Szegeden zárja a bajnokságot a DKSE
2025. ápr. 25.
A Vidux-Szeged otthonában fejezi be az Extraliga 2024/2025-ös szezonjának csatározásait a DKSE felnőtt röplabda csapata ma este fél nyolctól.
DSTV: újra bokszolnak
2025. ápr. 24.
Településünk sportági kínálata egészen szerteágazó. Sulák Andrással beszélgettünk, aki betekintést nyújtott a boksz világába. Következő riportunkat nem csak a küzdősport szerelmeseinek ajánljuk. Hangkép.
Új edzők a DAB hokisainál
2025. ápr. 24.
Hetler Ádám és Németh Péter veszi át a Dunaújvárosi Acélbikák felnőtt csapatának irányítását a 2025/2026-os szezonban.