Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 05. Ágota, Ingrid
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

A néptáncról szólt a hétvége

Kultúra
MMK
néptánc
Kováts Rózsa
Dunaújváros

facebook megosztás

Ónodi Zoltán - 2017. jún. 12., 16:09

Néptáncosok özönlötték el a Munkásművelődési Központ udvarát, a második Pünkösdi Rózsa Gyermek Néptánctalálkozóra jöttek a hétvégén.

Másodszor rendezték meg a Pünkösdi Rózsa Gyermek Néptánctalálkozót a Munkásművelődési Központban. A dunaújvárosi kezdeményezés idén regionálissá nőtte ki magát, hiszen nemcsak Fejér, hanem Tolna és Bács-Kiskun megyéből is több tánccsoport képviseltette magát. Az intézmény több mint négyszáz gyerkőcnek adott helyet, ahol a tánc mellett közös májusfa díszítés és állítás is a programok között szerepelt.

Előkerültek a népi fajátékok, ahol a menetlevél segítségével pontokat gyűjthettek a kicsik. A legügyesebb lány és fiú pedig elnyerte a 2017-es Pünkösdi király és királyné címet. Idén ezt a megtisztelő titulust Plózer Anna és Gebei Gellért viselheti. A változékony időjárás se fogott ki a szervezőkön, hiszen a legkisebb korosztály koreográfiáit az épületen belül kezdték el, majd ahogy az eső elállt és a színpad feltakarításra került kint folytatódott az előadássorozat.

2. Galéria
MMK
néptánc
Dunaújváros

facebook megosztás

Másodjára került megrendezésre a Pünkösdi Rózsa Gyermek Néptánctalálkozó a Munkásművelődési Központban. A dunaújvárosi kezdeményezés idén regionálissá nőtte ki magát, hiszen nem csak Fejér, hanem Tolna és Bács-Kiskun megyéből is több tánccsoport képviseltette magát szombaton. Az intézmény több mint 400 gyerkőcnek adott helyet, ahol a tánc mellett közös májusfa díszítés és állítás is a programok között szerepelt.

Ónodi Zoltán
Pünkösdi néptánctalálkozó - fotó: Ónodi Zoltán

doszerk - 2017. jún. 12.

A rovat további hírei: Kultúra

Egyedülálló kiállításokra készül az Intercisa Múzeum

2016. jan. 17.

Helyi tárlatokra és országos szinten is egyedülálló kiállításokkal készül erre az évre az Intercisa Múzeum tudta meg a DO, Farkas Lajostól, a múzeum igazgatójától.

Az emlékeztető szelence

Az emlékeztető szelence

2016. jan. 17.

Kezébe vette a dóznit. Felpattintotta a fedelét. Beleszimatolt. Áporodott- gondolta.Persze, sok éve már, hogy nem gyújtott rá, a maradék dohány illata elszállt. Valamikor remek cigarettát tudott sodorni.Nagy bagós lévén, nyugdíjazásakor a kollégáitól dohányszelencét kapott. Hűen őrizte azután is, hogy leszokott.

DO-videó - Pintér Zoltán Trió a Művészben

2016. jan. 16.

A jazz nagy ikonjaiból álló Pintér Zoltán Trió adott koncertet tegnap este a Művész Jazz Klubban. Aki lemaradt a parádés szólókban bővelkedő előadásról,annak hoztunk egy kis ízelítőt.

Rendhagyó irodalomóra Intercisában

Rendhagyó irodalomóra Intercisában

2016. jan. 16.

Bár a 2017-es esztendő még nagyon távolinak tűnik, egy kiállítás előkészítését tekintve nem baj, ha a szervezők időben elkezdik az egyeztető munkát.

Saul Fia - Oscar-jelölés és dunaújvárosi szálak

2016. jan. 14.

Amikor egy film képes a világhoz való hozzáálláson változtatni, igazítani, mozdítani valamennyit, már nem lehet figyelmen kívül hagyni. Megvan az Oscar-jelölés is!

Holdfényszonáta az MMK-ban

Holdfényszonáta az MMK-ban

2016. jan. 13.

Törsök Márta színművésznő előadásában és rendezésében tekinthették meg a világhírű görög író, Jannis Ritsos Holdfényszonáta című monodrámáját az érdeklődők az MMK-ban.

Csodák ideje

Csodák ideje

2016. jan. 12.

Egy különös történet motoszkál a fejemben. Mennyből az angyal…- zendített rá váratlanul a pöttöm kislány. Az arcokon zavart mosoly, de a leányka torkaszakadtából énekelt, cérnahangja átszállt a fekete ruhás emberek fölött, körbejárta a kőkereszteket. A karácsonyi ének egy temetés meghökkentő része lett.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Ezüstérmes a magyar válogatott az Eb-n

  2. Átgázolt a bajnok röplabdázóinkon

  3. "Dunaújváros fái a négy évszakban": finálé a fotópályázat téli fordulóján

  4. DSTV: birkózó emlékverseny

  5. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: birkózó emlékverseny

DSTV: birkózó emlékverseny

Embedded thumbnail for DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: nyílt nap és bemutatók

DSTV: nyílt nap és bemutatók

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  3. Újra élnek a bajnoki remények

  4. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

  5. Közösségépítők (1.): a varázsos Madártanya

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő