Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 20. Klaudia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

A bajnokhoz szerződött a válogatott futsalos

Sport
futsal
Dunaújváros
Zemankó Zoltán

facebook megosztás

doszerk - 2017. júl. 19., 08:02

A hónap végén kezdi meg felkészülését az új szezon küzdelmeire a Dunaferr futsal csapata, mely elveszítette egyik válogatott játékosát, ám a felnőtt keret magja továbbra is dunaújvárosi színekben küzd majd a minél szebb bajnoki eredményekért.

Ugyan sok helyen még tart a nyári szünet, a Dunaferr futsal csapatának vezetése nem sokat pihent a mögöttünk hagyott időszakban sem, derült ki a klub honlapunkhoz eljuttatott közleményéből. Melyből megtudhattuk, hogy a csapat menedzsmentje először rendezte meg napközis rendszerű nyári sporttáborát, s mint azt Zemankó Zoltán csapatvezető elmondta, hogy az idei évben az utánpótlásban szerzett tapasztalataikkal, és a fiatal korosztályokkal nagy rutinnal dolgozó edzőik, Facskó József  és Németh Péter vezetésével, valamint a fiatal játékosaik a Csányi Dávid és Velez Donát közreműködésével  vágtak neki első nyári sporttáboruknak. Két, egyhetes turnust bonyolítottak le a mintegy negyven táborozó részére, akik jellemzően a nyolc-tizenkét éves korosztályból kerültek ki.

Kép: dunaujvarosfutsal.hu

Az egyetem tornatermében megrendezett sporttábor a gyerekektől és a szüleiktől kapott visszajelzések nyomán rendkívül sikeresnek mondhatják, hiszen a részvételi díj kedvező, a program pedig színes volt. Az elnevezésnek megfelelően ez nem egy futsal, hanem sporttábor volt, hiszen nemcsak sportágukat, hanem egy sor másikat is kipróbálhattak a résztvevők: az atlétika, a kosárlabda mellett ügyességi és kvíz játékok is szerepeltek a programban. Természetesen a labdák is pattogtak, de ez a játék inkább foci, mint futsal volt, s a Dunaújvárosban eltöltött időt az edzők felkészültsége tette igazán élvezhetővé a gyerekek számára. A cél az volt, hogy még szélesebb körben ismertessék meg magukat.

Az utánpótlás mellett természetesen szó esett a felnőtt együttesről is, mely két esztendővel ezelőtt vágott neki annak a hároméves ciklusnak, amitől azt várták, hogy a harmadik év végére együttesünk odakerülhet a legjobbak közé. Nos, ezt már az első két évben sikerült megvalósítani, ezt a két bajnoki második helyezés, valamint a tavalyelőtti kupaezüst is jelezte. Most azonban új szakasz kezdődik az együttes életében, hiszen az eddigi sikerkovács Fehér Zsolt az U17-es válogatottat irányítja a jövőben, így Schrancz Balázs vette át a felnőtt gárda szakmai irányítását. A elmúlt két szezonban ezüstérmes felnőtt együttes kerete is változik, mert a válogatott Klacsák Bence a bajnok Rába ETO-hoz szerződött, s Varsányi Áron mellett Józsa Tamás is távozik az együttestől.

Klacsák Bence Győrben folytatja pályafutását! (Kép: DO-archív)

A felnőtt gárda magja, vagyis Horváth Norbert, Hosszú Ádám, Fekete Róbert, Varga Csaba, Reveland Zoltán, Németh Péter, Németh Tamás, Rigó László, Csányi Dávid, Fridrich Dávid és Gorjánácz Márió azonban marad, s a csapat vezetése azon is dolgozik, hogy a távozó játékosokat pótolni tudja, s tovább erősítse a felnőtt gárda keretét. Az "első fecske" már meg is érkezett, hiszen az Aramis gárdájától szerződtették Pál Patrikot, míg a nyári felkészülést a kapusposzton bevethető Krokovics Bálint is Dunaújvárosban kezdi meg. Az utánpótlásból Barta Rolanddal, Boldizsár Csabával, Velez Donáttal egészül ki a Dunaferr kerete, míg a további jelöltekkel még tárgyalásokat folytatnak, így az érkezők névsora még változhat a közeljövőben. A Dunaferr csapata július 28-án kezdi meg felkészülését az új szezonra, ám az első bajnokira a válogatott elfoglaltsága miatt várhatóan csak szeptember végén kerül majd sor. A játékosok jelenleg megérdemelt pihenőjüket töltik, de Schrancz Balázs már felhívta a figyelmüket arra, hogy kezdjék meg a sportos előkészületeket, hogy a közös munka már zökkenőmentesen folytatódhasson a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.

A rovat további hírei: Sport

Díjazták a legjobb sportolókat

Díjazták a legjobb sportolókat

2022. dec. 16.

A 2022-es esztendőben eredményesen szerepelt sportolókat köszöntötték és díjazták önkormányzatunk vezetői a Polgármesteri Hivatal C-szárnyában, csütörtökön délután.

Szentesen zárja az évet a DFVE

Szentesen zárja az évet a DFVE

2022. dec. 16.

A Szentes vendégeként nyújtaná tovább remek bajnoki sorozatát a DFVE felnőtt női vízilabda csapata ma este hét órától.

Újabb kettős siker a bajnokságban

Újabb kettős siker a bajnokságban

2022. dec. 15.

Továbbra is hibátlan teljesítménnyel áll az NB I-es pontvadászat Nyugati Csoportjának élén a Dunaújvárosi Egyetem DSE asztalitenisz szakosztályának első számú együttese.

Fehérvári öröm a sportcsarnokban

Fehérvári öröm a sportcsarnokban

2022. dec. 15.

Az első félidőben összeszedett hátrányát már nem tudta ledolgozni, így 39-33-as vereséget szenvedett a DKKA U22-es csapata fehérvári vendégétől az NB II-es felnőtt bajnokságban.

Az ünnepi időszakra bezár az uszoda

Az ünnepi időszakra bezár az uszoda

2022. dec. 15.

A sportszervezetekkel és a felelős államtitkársággal egyeztetve úgy döntött az üzemeltető DVG Zrt., hogy december 19-étől, várhatóan 2023. január elejéig zárva tart a Fabó Éva Sportuszoda.

A megye bajnoki címéért fociztak

A megye bajnoki címéért fociztak

2022. dec. 14.

A Sárépszer csapatának győzelmével ért véget a Fejér Megye Bajnoka elnevezésű kispályás labdarúgó torna, melyen Székesfehérvár és Dunaújváros legjobb kispályás labdarúgói mérték össze egymással erejüket.

Felemás kezdés a középszakaszban

Felemás kezdés a középszakaszban

2022. dec. 14.

Egy győzelemmel és egy vereséggel vágott neki a bajnoki középszakasznak a DSE Röplabda Akadémia U20-as együttese.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Előremutató pályázaton dolgozik a KMI csapata

  2. DSTV: eredményes negyedév

  3. Kisebb-nagyobb fejlesztések a Békevárosban

  4. DSTV: új szakképzési bázis

  5. Hogyan tervezz hatékony kampányokat webshopodnak?

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: eredményes negyedév

DSTV: eredményes negyedév

Embedded thumbnail for DSTV: új szakképzési bázis

DSTV: új szakképzési bázis

Embedded thumbnail for DSTV: mozgalmas iskolai napok

DSTV: mozgalmas iskolai napok

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

  5. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő