EYOF – a hetedik helyért tovább

spigott - 2017. július 28. 16:21

Ugyan szettet már sikerült nyernie, végül 3-1-re kikapott a belgáktól, így a hetedik helyért játszhat az EYOF zárónapján a magyar ifjúsági röplabda válogatott.

A csoportmeccsek küzdelmei után ma már az alsóházi rájátszásban kellett bizonyítania a magyar ifjúsági röplabda válogatottnak a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon. Tomanóczy Tibor szövetségi kapitány együttese ezúttal a belgák ellen lépett pályára, méghozzá annak tudatában, hogy egy mai győzelemmel az ötödik, míg vereség esetén a hetedik helyért méresse meg magát a szombati zárónapon.
Ahogy várható volt, nagy elánnal kezdett mindkét csapat, bár a felek közül a belgák lehettek valamivel csalódottabbak, hiszen a csoportkörben mindössze egyetlen szetten múlt az, hogy nem jutottak be az elődöntőbe. A mérkőzést ezzel együtt az ellenfél kezdte jobban, s bár az első technikai szünethez érve átvette a vezetést együttesünk, 9-11-nél már Tomanóczy Tibornak kellett időt kérnie. A rövid pauza segített is a mieinknek, akik fokozatosan ott loholtak ellenfelük nyomában, majd óriási hajrát nyitva fordították meg az állást, s végül viszonylag simán, 25-21-re behúzták az első játékot, mely a mieink első szettsikere volt az EYOF-on.

A második felvonásban sem sokat változott a játék képe, hol a vendégek, hol a magyarok álltak jobban, de 12-9-nél úgy tűnt, hogy sikerül egy kicsit leszakítani vetélytársunkat. A belgák nem is gondolták, a második technikai szünetre már ők vonultak előnnyel, s bár rendezte sorait együttesünk egyenlített, majd a vezetést is átvette, 24-23 után már csak az ellenfél szerzett pontot, mely nagy csatában kiegyenlítette az állást (24-26).
A harmadik szett elején a belgák "léptek meg" kettő ponttal, ám a mieink gyorsan fordítottak, s ahogy a második játszmában, úgy ezúttal is hárompontos előnyre tettek szert (10-7). Sajnos ekkor jött az újabb hullámvölgy fiataljaink játékában, melyet könyörtelenül kihasznált ellenfelünk, sorozatban öt pontot szerezve fordítottak sőt, a technikai szünet után már öt ponttal elhúztak a Tomanóczy-csapattól (15-20). Válogatottunk azonban ekkor sem adta fel, Flachner és Kiss pontjaival feljött 20-18-ra, ám tovább már nem jutott, mert a belgák is összeszedték magukat, s végül 25-20-ra behúzták a harmadik játszmát is.

Képek: gyor2017.hu

A negyedik játszmára sajnos fejben is elfogytak a mieink, s hibáikat keményen megtorolta ellenfelük, mely az első kilenc pontból hetet szerzett, az első technikai szünethez érve öt, míg a másodiknál már hat ponttal álltak jobban együttesünknél (10-16). Kiss Marcellék mindent megpróbáltak, 14-17-nél volt is halovány esélyük, ám ezt két jó blokkal foszlatták szét a belgák, akik végül 24-18-ra megnyerték a játékot, s ezzel együtt a mérkőzést is. A 3-1-es magyar vereség azt jelentette, hogy ifjúsági válogatottunk holnap a lengyelekkel küzdhet meg az EYOF hetedik helyéért.

Magyarország – Belgium 1-3 (21, -24, -20, -18)

Magyarország: Szabó Bence, Szabó Márton, Horváth Kristóf, Kiss Marcell, Flachner Dániel, Kiss Máté, Hartyányi Gergő (liberó). Csere: Csizmadia Tamás, Lukács Zalán, Móró Ákos, Fülöp Péter, Szabó Barna Frigyes. Szövetségi kapitány: Tomanóczy Tibor.

A rovat további hírei: Sport

Elismerték a világbajnokságok dunaújvárosi hőseit

Elismerték a világbajnokságok dunaújvárosi hőseit

2025. okt. 22.

A Gurics György Birkózó Centrumban köszöntötte a közelmúltban véget ért világbajnokságokon szereplő dunaújvárosi birkózókat Barta Endre alpolgármester.

Három döntős hely Jakartában

Három döntős hely Jakartában

2025. okt. 21.

Székely Zója és Mayer Gréta is bejutott az egyéni összetett csütörtöki fináléjába a tornászok jakartai világbajnokságának selejtezőjéből.

DSTV: vár a ring

DSTV: vár a ring

2025. okt. 21.

Településünk széles sportági kínálatának egyik jeles szereplője a Dunai Ökölvívó Sportegyesület. Az edzők elkötelezettek a sportág népszerűsítése mellett – a fiatalok mellett gondolnak az idősebb sportolókra, s persze azokra is, akik elsősorban hobbiszinten foglalkoznának az ökölvívással. Hangkép.

Biztos VRCK-siker a nyitányon

Biztos VRCK-siker a nyitányon

2025. okt. 21.

Nem adott esélyt röplabdázóinknak a tavalyi bronzérmes Kazincbarcika a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának első fordulójában.

Újabb álom teljesül a DLSZ Arénában

Újabb álom teljesül a DLSZ Arénában

2025. okt. 20.

A tervek szerint december végéig elkészül a DLSZ Aréna új öltözőblokkja, melynek köszönhetően végre minden igényt kielégítő körülmények között sportolhatnak a városi kispályás labdarúgók.

Átrobogott a PVSK-n a dunaújvárosi gyors

Átrobogott a PVSK-n a dunaújvárosi gyors

2025. okt. 20.

Végig hatalmas fölényben játszva aratott 10-0-s sikert a PVSK elleni vasárnapi bajnokin a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata az NB II-es pontvadászatban.

Kazincbarcikán kezdi a szezont a DKSE

Kazincbarcikán kezdi a szezont a DKSE

2025. okt. 20.

A tavalyi bronzérmes Kazincbarcika otthonában vág neki a TippmixPro Férfi NBI Extraliga 2025/2026-os kiírásának a DKSE röplabda csapata hétfőn este nyolc órától.