Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 24. Ádám, Éva
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

EYOF – döntőben az ifik!

Sport
EYOF
kézilabda
győzelem
magyar válogatott

facebook megosztás

spigott - 2017. júl. 28., 19:57

Az első félidő még szoros volt, ám végül sima, 32-24-es sikert aratott a dánok ellen, s ezzel bejutott az EYOF döntőjébe a magyar leány ifjúsági kézilabda válogatott.

Azok után, hogy a csoportkört két győzelemmel és egy vereséggel fejezte be, ma már a Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál elődöntőjében lépett pályára a dunaújvárosi Mihály Petrával felálló magyar ifjúsági leány kézilabda válogatott. A mieink ellenfele ezúttal a dán csapat volt, s bár vetélytársunk nem a legerősebb összeállításában lépett pályára, ettől még nem várt könnyű feladat Bohus Bea tanítványaira a ma délután öt órakor megrendezett összecsapáson.

A találkozó első félideje hatalmas küzdelmet hozott, hol a mieink, hol a dánok álltak jobban egy-egy találattal, s a hullámzó játék miatt gyakorlatilag megjósolhatatlan volt, hogy ki várhatja majd előnyből a folytatást. A félidő hajrájában szerencsére pontosított játékán Bohus Bea együttese, így a szünetre a mieink vonulhattak kétgólos vezetéssel (15-13). A térfélcsere után nagyon összeállt a magyar ifjúságiak játéka, a támadásban pontosan, gyorsan, míg védekezésben erőszakosan, keményen teljesítettek a mieink, akik fokozatosan növelték előnyüket, s végül 32-24-es győzelmet aratva jutottak be a sorozat fináléjába, ahol az orosz-román meccs győztesével játszanak szombaton délután háromnegyed négytől.

Magyarország - Dánia 32-24 (15-13)

Magyarország: Magera, Szabó D. (kapusok), Albek, Schatzl 2, Kácsor 5, Simon 1, Vámos 2, Varga, Afentáler 6, Mihály, Arany 2, Pál 12 (6), Kuczora, Gerháth 1, Szilovics 1. Szövetségi edző: Bohus Bea.

Dánia: Kristensen, Hansen, Christensen, Damgaard, Haugsted 2, Andreasen 1, Brandt, Laursen, Guldager, Hansen Ch., Snogdal, Hansen J., Orkild, Halicevic 1, Nielsen. Szövetségi edző: Thomas Host Andersen.

A rovat további hírei: Sport

Döntetlen a rangadón

Döntetlen a rangadón

2025. okt. 06.

Szepessy Róbert hosszabbításban szerzett találatával mentet meg egy bajnoki pontot a Kaposvár elleni mérkőzésen a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

Bánhatja húszperces kihagyását a DAB

Bánhatja húszperces kihagyását a DAB

2025. okt. 05.

Hiába vezetett két góllal az első harmad után, végül sima vereséget szenvedett a DAB jégkorong scapata a DEAC ellen az Erste Liga vasárnapi fordulójában.

Szoros vereség a fővárosban

Szoros vereség a fővárosban

2025. okt. 05.

Korán jelentős hátrányba került, s bár többször is egalizált, végül kétgólos vereséget szenvedett a BVSC otthonában lejátszott bajnokin a DFVE női vízilabda csapata.

Máris javíthat a DAB

Máris javíthat a DAB

2025. okt. 05.

Az idén egyszer már legyőzött DEAC ellen öltenek szerelést a DAB jégkorongozói az Erste Liga alapszakaszának újabb fordulójában vasárnap délután fél háromtól.

Rangadó vár a DFC-re

Rangadó vár a DFC-re

2025. okt. 04.

A tabellán harmadik Kaposvár elleni mérkőzéssel folytatja a harmadosztály küzdelmeit a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután.

Nagy pofon az éllovastól

Nagy pofon az éllovastól

2025. okt. 04.

Kiütéses vereséget szenvedett a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata a címvédő Gyergyói HK elleni székesfehérvári mérkőzésen az Erste Liga pénteki játéknapján.

Nehéz ágra került a női válogatott

Nehéz ágra került a női válogatott

2025. okt. 03.

A január-februári Európa-bajnokság varázslatos helyszínén, Madeira szigetén, Funchalban tartották meg a női torna sorsolását. A magyar válogatott a spanyolokkal került egy csoportba, azaz vagy az olimpiai bajnokot, vagy a középdöntőben szembejövő, címvédő hollandokat kell legyőzni a négy közé jutásért.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  2. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  3. Hatékony kéztörlés a munkahelyeken

  4. Focival készültek az ünnepekre

  5. DSTV: jótékonyság a Restiben

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: jótékonyság a Restiben

DSTV: jótékonyság a Restiben

Embedded thumbnail for A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

Embedded thumbnail for DKIK: új titkár az iparkamaránál

DKIK: új titkár az iparkamaránál

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő