Sikeres újraélesztés a szabadstrandon
Egy 35 év körüli férfit kellett újraéleszteniük a vízimentőknek nem sokkal egy óra után a szabadstrandon.
Kis híján végzetes tragédiába torkollt egy ártatlannak indult fürdőzés nem sokkal egy óra után a Szalki-szigeten. Mint azt Reszegi Imre, a Dunaújvárosi Mentőállomás vezetője a DO-nak elárulta, ma kora délután egy 35 év körüli férfi indult fürödni a szabadstrand vizébe, majd elmerült. A helyszínen tartózkodó vízimentők rohantak - szinte szó szerint - a segítségére és húzták ki a vízből az életjeleket nem mutató férfit, majd megkezdték szabályos újraélesztését. Szerencsére sikerrel jártak, majd az éppen közelben tartózkodó dunaújvárosi mentősök a Szent Pantaleon Kórház intenzív osztályára szállították a szerencsétlenül járt férfit. Mint azt Reszegi Imre elmondta, példamutató volt a helyszínen lévő egységek együttműködése, a Rockmaratont biztosító mentőszolgálat, a vízimentők és a rendőrség munkatársai is példásan tették dolgukat. A helyzet súlyosságára való tekintettel mentőhelikoptert is riasztani kellett, de a sikeres újraélesztést követően végül nem volt rá szükség, így azt visszafordították. A férfi jelenlegi állapota kielégítőnek mondható.
A rovat további hírei: Sziréna
Szintet lépett és szombatig tart a hőségriasztás
2025. júl. 24.
Meghosszabbította korábbi rendelkezését az országos tisztifőorvos, ráadásul harmadfokú hőségriasztást léptetett életbe mától. Extrém meleg lesz, tessék vigyázni!
Mentők: éles helikopteres bevetés a Szórádon – sok képpel! (FRISSÍTVE!)
2025. júl. 24.
Hűséges olvasónk riasztotta műhelyünket, ritkán látható képsorral: mentőhelikopteres bevetés helyszíne volt percekkel ezelőtt a Szórád Márton út és a Dózsa György út kereszteződése! Mutatjuk a részleteket! Friss hír, hogy Dózsa György úti gyalogosgázolás sérültjéhez riasztották a mentőket! (FRISSÍTVE)
DSTV: fókuszban a kiberbiztonság
2025. júl. 23.
Fontos prevenciós programot szervezett a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság, derül ki a DSTV összegzéséből. A "Dunaújvárosi Kiber- és Vagyonvédelmi Nap 2025" során a kiber-bűncselekmények, az online csalások jellemzőivel ismerkedtek a vendégek – minden érintett korosztályból. Hangkép.
Magyar Hang: meggyanúsították a dunaújvárosi cégvezetőt is
2025. júl. 21.
Börtönben marad a híres szekszárdi borász, ugyanakkor Fideszhez átpártolt egykori MSZP-s politikus is érintett a költségvetési csalás gyanújával letartóztatott szekszárdi borász ügyében, adta hírül a Magyar Hang és a 24.hu. A Magyar Hang értesülése szerint a dunaújvárosi cégvezetőt is meggyanúsították ugyanezen bűncselekmény bűnsegédjeként.
Átütemezik a munkálatokat, nem lesz teljes zár a Pentele hídon
2025. júl. 11.
Ezen a hétvégén. Egy hét csúszással számolhatnak a közlekedők, a tervek szerint jövő péntektől kell Földvár felé kerülni, és változik a munkamenet iránya is, értesült a DO.
Szundi vezetés közben? Szigorúan tilos!
2025. júl. 09.
A csapadékos időjárás nemcsak az útviszonyokat rontja, hanem a sofőrök éberségére is kihat – az elmúlt napokban országszerte több olyan közlekedési baleset is történt, ahol a járművezetők elaludtak, vagy elbóbiskoltak vezetés közben. Rendőrségi tipptár a megelőzésért!
Vihar után: címről címre haladva dolgoztak a tűzoltók
2025. júl. 07.
Folyamatosan munkálkodtak a viharkárok elhárításán a lánglovagok Fejér vármegyében – kora délután óta több mint 120 bejelentéssel érkezett az erős széllökésekkel kísért, városunkat is érintő zivatarcellák miatt. Jelentős az anyagi kár – de személyi sérülés szerencsére nem történt.








