Százöt diák nyaralását támogatta az önkormányzat
Több mint száz dunaújvárosi kisdiák vakációzhatott a Mohácsi Lovasklub táborában az önkormányzat támogatásával. A három hetes programról Cserna Gábor polgármester és Deák Mária, a Dunaújvárosi Tankerület vezetője tartott sajtótájékoztatót.
Mint azt Cserna Gábor felidézte, három évvel ezelőtt kereste meg először az önkormányzatot a Mohácsi Lovasklub. Felajánlották a lehetőséget arra, hogy az újonnan felújított táborukban szívesen fogadják a dunaújvárosi gyermekeket. Az önkormányzat akkor három millió forint támogatást nyújtott a Dunaújvárosi Tankerületnek erre a célra, így két turnusban, összesen hetven általános iskolás, elsősorban hátrányos helyzetű gyermek táborozhatott Mohácson.
Tavaly már ötmillió forintot biztosított a város, idén pedig az 5,5 millió forintos támogatással három turnusban, 105 gyermek utazhatott a lovastáborba. Ám nemcsak a hátrányos helyzetű fiatalok, hanem az Info Dunaújváros magazin által meghirdetett Hónap diákja verseny kitüntető cím birtokosait is ezzel jutalmazták. Cserna Gábor hozzátette, a lovak, a lovaglás megtanulása mellett számos szabadidős program várta a fiatalokat, például strandolás, kézműveskedés, emellett napi ötszöri étkezést is biztosítottak számukra.
- Bízom abban, hogy jövőre is folytatódik ez a program, a város az ügy mögött áll. Mindamellett, hogy bővített, szélesebb körben biztosítunk étkeztetést a nyári szünetben a rászoruló gyerekeknek, és iskolakezdési támogatással segítjük az általános és középiskola első osztályát először megkezdő diákokat- tette hozzá a polgármester.
Deák Mária köszönetet mondott az önkormányzatnak a támogatásért, valamint a lovastábor vezetőinek és munkatársainak azért, hogy felejthetetlen élményt nyújtottak a gyerekeknek. Mint mondta, a beszámolók és a fényképek alapján, szép helyszínen, felújított környezetben vakációzhattak a diákok, idén már egy medence is várta őket a táborban. A szórakoztató programok mellett becsempésztek olyan élményeket is, amellyel ismereteiket bővíthették a fiatalok, például ellátogattak a mohácsi csata helyszínére, a Busóudvarba, ahol a busójárás hagyományairól tanulhattak és maszkot is készíthettek, valamint kirándultak még Pécsett is, és az állatkertben is voltak.
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: mozgalmas volt a nyár a "halászban"
2025. szep. 02.
A vendéglátóegységek számára a nyári időszak sok esetben a megnövekedett forgalomról és az újdonságokról szól, derül ki a DSTV összegzéséből. A Dunagyöngye Halászcsárdában az elmúlt időszak tapasztalatairól Dancs László konyhafőnök mesélt. Hangkép.
Ősszel is kell a vér, a következő hónapban több alkalommal várják az önkénteseket!
2025. aug. 31.
Parádés debütálás és elfogadható nyári mutatók, de a lényeg változatlan: az egészségügy vérigénye számottevő, így továbbra is nagyon várják az önkénteseket. Ennek megfelelően készítik elő a szeptemberi terveket is!
DSTV: jubiláltak az "esőemberek"
2025. aug. 31.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete éves találkozójáról. A közösség immáron egy évtizede szervezi meg az eseményt a Szalki-szigeten, amely keretében autizmussal vagy más egyéb fogyatékossággal élő gyermeket/felnőttet nevelő családok találkozhatnak az ország területéről. Hangkép.
Kapcsolatteremtés a helyi termelők és a vásárlók között – él a DunaKosár közössége
2025. aug. 29.
Nagyszerű közösség alakult Dunaújvárosban – már négy éve működik a DunaKosár. A közösség célja, hogy összekösse a térségi termelőket a vásárlókkal, ezzel lendítve a helyi gazdaságon, illetve minőségi árut biztosítva a fogyasztóknak. A kezdeményezés eredetéről, az elmúlt időszak tanulságairól és az aktualitásokról Csonka Melindát, a DunaKosár koordinátorát kérdeztük.
Parkolófejlesztés Dunaújvárosban – a belvárosban is!
2025. aug. 29.
Dunaújváros belvárosában és több városrészében is enyhülhetnek a parkolási gondok a következő években. Az önkormányzat sikeresen pályázott az Európai Unió támogatási rendszerében, így a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) keretében közel 330 új parkolóhely kialakítására nyílik lehetőség. A beruházásból mintegy 70 parkoló közvetlenül a belvárosban épülhet meg.
DSTV: lovas zarándokok a Lajos-köveknél
2025. aug. 29.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása arról, hogy az 1526-os mohácsi csata évfordulója kapcsán városunkban is megálltak a hagyományőrző zarándokok. Idén újra lóháton vágtak neki az Érdtől Mohácsig tartó útvonalnak, amelyen II. Lajos király serege is járt – városunkban a Lajos-köveknél emlékeztek. Hangkép.
Tovább szépül a Munkácsy utca és környéke
2025. aug. 28.
A Technikum városrészben tovább folytatódnak azok a fejlesztések, amelyek célja egy élhetőbb, biztonságosabb és zöldebb városi környezet kialakítása. Szabó Zsolt alpolgármester, a 6-os választókerület önkormányzati képviselője számolt be a legutóbbi eredményekről.









