Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 17. Gertrúd, Patrik
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Döntetlennel zárt Viborgban a DKKA

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
Viborg
György László

facebook megosztás

spigott - 2017. aug. 05., 11:30

Az utolsó másodpercben kapott góllal ért el 26-26-os döntetlent a Viborg elleni felkészülési mérkőzésen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.

Miközben a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U19-es együttese megnyerte a Generation Handball utánpótlás kézilabda tornát, addig a felnőtt gárdára újabb felkészülési mérkőzés várt dániai túrájának utolsó "munkanapján". György László tanítványai ezúttal a 2016/2017-es dán bajnokság negyedik helyezettje, a Viborg HK ellen léptek pályára, méghozzá azzal a céllal, hogy a rendkívül kemény fizikai munka mellett is legyen lehetőségük a taktikai, technikai elemek csiszolására. Mint azt György László vezetőedző a találkozó után elmondta, rendkívül hasznos mérkőzést játszottak a jó erőkből álló hazaiakkal, annak ellenére is, hogy a mérkőzés eleje nem pont úgy alakult, ahogy azt a mieink elképzelték.

- Azt kértem a csapat tagjaitól a meccs előtt, hogy az eddigi mérkőzéseinkhez hasonlóan rengeteg futással igyekezzünk nyomás alatt tartani ellenfelünket. A nagy rohanásban azonban a kelleténél több technikai hibát is vétettünk az első félidőben, így a hazaiak megléptek tőlünk négy-öt góllal, de ahogy pontosítottunk a játékunkon, úgy elkezdtük ledolgozni hátrányunkat, melyet a szünetig sikerült minimálisra csökkenteni (14-13). A fordulás után a sérültek és hiányzók kivételével mindenki játéklehetőséget kapott, kemény, de kiegyenlített csatát vívtunk a hazaiakkal, s bár komoly esélyünk volt a győzelem megszerzésére is, végül egy időntúli hétméteressel döntetlenre mentették a meccset a dánok (26-26). Ezzel együtt maximálisan elérte a célját a péntek esti találkozó, elégedett voltam új játékosaink teljesítményével is, most kapnak egy kis pihenőt a lányok, de keddtől már otthon folytatjuk tovább a felkészülést.

A rovat további hírei: Sport

Távozik a DAB vezetőedzője

Távozik a DAB vezetőedzője

2025. már. 20.

A következő szezonban már nem Somogyi Balázs irányítja a Dunaújvárosi Acélbikák felnőtt jégkorong csapatának szakmai munkáját.

Jobban hajrázott a SZISE

Jobban hajrázott a SZISE

2025. már. 20.

A DKKA U18-as és U20-as együttese is vereséget szenvedett a korosztályos bajnokság szerda délutáni fordulójában.

Az antalyai torna VK következik

Az antalyai torna VK következik

2025. már. 20.

Mayer Gréta mellett Szíj Emese Adának is szoríthatunk a tornászok világkupa-sorozatának törökországi állomásán.

Újabb lépés a válogatott felé

Újabb lépés a válogatott felé

2025. már. 19.

Horvátországban és Lengyelországban is jól szerepeltek a DKSE utánpótlás korú birkózói a mögöttünk hagyott hétvégén.

Egyenlítettek az Acélbikák

Egyenlítettek az Acélbikák

2025. már. 19.

Hátrányból fordítva aratott háromgólos sikert a DAB U21-es jégkorong csapata a korosztályos bajnoki döntő második találkozóján a Gyergyói HK ellen.

Nem találtak fogást Csőregi Zalánon

Nem találtak fogást Csőregi Zalánon

2025. már. 18.

Minden meccsét simán nyerve végzett az U17-es korosztály abonyi válogató versenyén a DKSE tehetséges birkózója, Csőregi Zalán.

DSTV: az elmúlt két év csodája

DSTV: az elmúlt két év csodája

2025. már. 18.

Óriási, országos mértékű közösségi összefogással, két esztendeje adták át a Hikari Dojo karatékáinak új otthonát a Béke krt. 3. alatt. Az öt hónap alatt elkészített edzőtermet természetesen nagy örömmel vették birtokba az egyesület tagjai, akik 34 éves történelmükhöz méltó otthonra leltek a felújított létesítményben. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Továbbra is az élmezőnyben a PASE

  2. Virágok váltják majd a választási plakátokat

  3. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

  4. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  5. Új menüvel várja vendégeit a kultikus étterem

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Embedded thumbnail for DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Választás 2026: már végleges a szavazólap

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő