Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 28. Kamilla
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Gólzáporos győzelemmel kezdett a Dunaferr

Sport
futsal
Dunaújváros
Dunaferr DUE Renalpin FC
felkészülés

facebook megosztás

spigott - 2017. aug. 10., 21:32

Tizennégy találatot és dunaújvárosi sikert hozott a Dunaferr DUE Renalpin FC futsal csapatának első nyári felkészülési mérkőzése a Szigetszentmiklós ellen.

Az NB II Nyugati Csoportjának tavalyi ezüstérmese, a Szigetszentmiklós ellen játszotta első nyári felkészülési mérkőzését ma este nyolc órától a Dunaferr DUE Renalpin FC futsal csapata. Az egyetemi sportcsarnokban megrendezett találkozón már Schrancz Balázs irányította együttesünket, s a találkozó azért is volt különleges, mert nem kétszer húsz perc tiszta játékidő, hanem két harmincöt perces futóórás félidő várt a csapatokra.

A vendégek láthatóan komolyan vették a mérkőzést, rendkívül motiváltan léptek pályára, s mindenképpen meg akarták nehezíteni az NB I tavalyi ezüstérmesének dolgát, így igen parázs első félidőt produkáltak a felek. A kőkemény csatában egyik gárda sem maradt adósa a másiknak, de a dunaújvárosi reményeknek megfelelően a mieink szerezték meg a vezetést Fekete Róbert révén a 13. percben. A folytatásban sem kímélték egymást a felek, s bár nagy fölényben játszott a Dunaferr, a vendégek önfeláldozóan óvták kapujukat, egészen a 35. percig, mikor Fridrich Dávid egy szép támadás végén megduplázta a hazaiak előnyét (2-0).

A félidei szünetig már nem is változott az állás, ám a második felvonást a Szigetszentmiklós kezdte jobban, s alig egy perc elteltével sikerült is szépítenie. Nem sokáig örülhettek azonban ennek a vendégek, mert újra megvillant Fekete Róbert, s a 40. percben visszaállította a két gárda közti korábbi különbséget (3-1).

A folytatásban úgy tűnt, hogy kiüti ellenfelét a Dunaferr, melyből Velez Donát kétszer, míg Pál Patrik egyszer vette be a vendégek kapuját, ám a Szigetszentmiklós nem adta fel, s kihasználva fiataljaink figyelmetlenségeit előbb feljött háromra, majd Fekete újabb gólját követően háromszor is mattolta a mieinket, így az utolsó hat-hét perc ígért még izgalmakat (7-6). Tovább azonban már nem jutottak a vendégek, mert Csányi Dávid gólja végleg lezárta a találkozót, melyet végül 8-6-ra nyert a Dunaferr, s bár a lőtt gólok számának örülhet Schrancz Balázs vezetőedző, a kapott találatok miatt azért várhatóan elbeszélget majd játékosaival.

Dunaferr DUE Renalpin FC – Szigetszentmiklós 8-6 (2-0)

Gólszerzőink: Fekete 3, Velez 2, Fridrich 1, Pál 1, Csányi 1.

A rovat további hírei: Sport

Három pontért utaznak a Balaton partjára

Három pontért utaznak a Balaton partjára

2025. szep. 21.

A tabellán tizenegyedik Balatonlelle otthonában nyújtaná tovább veretlenségi sorozatát a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután négy órától.

Könnyed sikerrel kezdett a DFVE

Könnyed sikerrel kezdett a DFVE

2025. szep. 20.

Minden negyedet megnyerve aratott sima, 19-10-es győzelmet Szentesen a DFVE női vízilabda csapata a szezon első bajnoki mérkőzésén.

DSTV: szépen csillog az ezüst

DSTV: szépen csillog az ezüst

2025. szep. 19.

Újabb dunaújvárosi kiválóságot köszönthettünk. Elégedetten tekintett vissza a győri maraton világbajnokságra, illetve az idei versenyszezonra a DKSE tehetséges kajakosa, Katona Réka Sára, valamint edzője, Horváth Attila is. Hangkép.

Futsal Eb-pótselejtező - Egygólos előnyben a magyar válogatott

Futsal Eb-pótselejtező - Egygólos előnyben a magyar válogatott

2025. szep. 19.

A magyar férfi futsalválogatott 3-2-re legyőzte Romániát az Európa-bajnoki pótselejtező első mérkőzésén, csütörtökön Debrecenben.

Elkészült az Andersen Liga sorsolása

Elkészült az Andersen Liga sorsolása

2025. szep. 19.

A tizenkét csapatos sorozat 2025/2026-os kiírásában két dunaújvárosi együttesnek is szurkolhatnak a jégkorong helyi szerelmesei.

DSTV: közös takarításra hívnak

DSTV: közös takarításra hívnak

2025. szep. 18.

Ahogy az elmúlt években már megszokhattuk, idén is megrendezi közös jótékonysági akcióját a takarítás világnapjához igazítva a DLSZ Jót, Szívből – Dunaújvárosért! akciócsoportja és a dunaújvárosi Decathlon áruház. A Decathlon World Cleanup Day - Sporttal a környezetért! 2025 elnevezésű akciót idén szeptember 19-én rendezik meg. Az akcióval kapcsolatban sajtótájékoztatót is tartottak a Pannon Iskolában – sokan osztották meg a gondolataikat. Hangkép.

Portugál-magyar - pénteken kezdődik a jegyértékesítés

Portugál-magyar - pénteken kezdődik a jegyértékesítés

2025. szep. 18.

Pénteken délelőtt 10 órakor startol a jegyértékesítés a magyar labdarúgó-válogatott portugálok elleni, idegenbeli világbajnoki selejtezőjére.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Dobogós helyek az évzárón

  2. A szilveszteri petárda helyett költsön idén újra kutyatápra!

  3. Újabb bravúrban reménykednek az Acélbikák

  4. DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

  5. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

Embedded thumbnail for DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

Embedded thumbnail for DSTV: mézeskalács a múzeumban

DSTV: mézeskalács a múzeumban

Top hírek

  1. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

  2. Szép gesztus a szenteste előtt

  3. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

  4. Karácsonykor is előzzük meg a tűzeseteket!

  5. Három pont a fa alá

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő