Kupagyőztes ifik!

spigott - 2017. augusztus 5. 10:00

Hibátlan teljesítménnyel szerezte meg a dániai Generation Handball nemzetközi torna első helyét a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia ifjúsági együttese.

A negyedik játéknappal folytatódott pénteken a viborgi Generation Handball elnevezésű utánpótlás kézilabda torna, melyen komoly feladatok vártak a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapataira is. Hiába nyerte meg azonban utolsó középdöntős mérkőzésüket a dunaújvárosiak U14-es együttese a Slagelse ellen 9-3-ra, a csütörtökön elszenvedett veresége miatt második helyen végzett csoportjában, így nem jutott be a legjobb négy közé. Sajnos hasonlóan járt akadémiánk U16-os együttese is, mely 16-10-es vereséget szenvedett a dán FIF Håndbold gárdájától a középdöntő utolsó fordulójában, s ez szintén a csoport második helyét, s egyben a végállomást is jelentette fiataljaink számára.

Kép forrása: facebook

A csoportkör küzdelmeit hibátlanul megnyerő U19-eseknek viszont minden esélyük megvolt a végső győzelem megszerzésére, hiszen a sorozat elődöntőjében az izlandi Vikingur ellen léptek pályára, s ahogy az várható is volt, kiütéses, 28-9-es sikerrel jutottak tovább a fináléba. Itt a tajvani Kaohsiung Commercial High School gárdája volt Vártok Ákos tanítványainak vetélytársa, ám ahogy eddigi meccseiken, úgy ezúttal sem adott esélyt ellenfelének a dunaújvárosi alakulat, mely rendkívül simán, 17-9-re nyerte meg hetedik találkozóját is, megszerezve ezzel az ifjúságiak versenyének aranyérmét.

A rovat további hírei: Sport

Volt KHL-es csatár az Acélbikáknál

Volt KHL-es csatár az Acélbikáknál

2025. jún. 18.

A huszonkét esztendős Tigran Jarulin harminc meccsen kapott lehetőséget a világ egyik legerősebb bajnokságában, s a 2025/2026-os szezonban az Acélbikák támadó szekciójában bizonyíthat.

Taroltak a veterán birkózók a bajnokságon

Taroltak a veterán birkózók a bajnokságon

2025. jún. 17.

Tizenhat egyéni éremmel és a csapatverseny megnyerésével zárták a Kiskunhalason megrendezett Veterán Országos Bajnokság küzdelmeit a DKSE birkózói.

DSTV: bajnokóra Czifra Bettina Lilivel

DSTV: bajnokóra Czifra Bettina Lilivel

2025. jún. 17.

Folytatódott a "Bajnokóra" a Vasvári Pál Általános Iskolában. Legutóbb a DKSE tornászával, Czifra Bettina Lilivel találkozhattak az intézmény jelenlegi tanulói. Hangkép.

Hazai siker a DLSZ Arénában

Hazai siker a DLSZ Arénában

2025. jún. 17.

A Dunaújváros PASE labdarúgóinak sikerével ért véget a DLSZ Arénában megrendezett Avon Női Kispályás Labdarúgó Kupa a mögöttünk hagyott hétvégén.

Mindenki nyert az Ovi Foci Kupán (galériával)

Mindenki nyert az Ovi Foci Kupán (galériával)

2025. jún. 16.

Nagy sikerrel rendezték meg az Ovi Foci Kupa 2025-ös kiírásának első fordulóját az Aprók Háza Tagóvodában, ahol tizenkét intézmény óvodásai mérhették össze egymással erejüket.

Visszajutott a harmadosztályba a DFC

Visszajutott a harmadosztályba a DFC

2025. jún. 16.

Szombathelyen is 2-1-es győzelmet aratva nyerte meg az ISA Haladás elleni osztályozót a Dunaújváros FC labdarúgó csapata, mely ezzel visszajutott az NB III-ba.

Ismerős visszatérő az Acélbikáknál

Ismerős visszatérő az Acélbikáknál

2025. jún. 15.

Szécsi Patrik az elmúlt három szezonból kettőt külföldön töltött, de a 2025/2026-os évadot már a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatánál kezdi meg.