Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 18. Sándor, Ede
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Nagy segítség az iskolakezdéshez

Közélet
Adománykuckó
iskolakezdés
támogatás
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2017. aug. 23., 13:56

A Váci utcai Adománykuckóban szerdán délelőtt és délután is várták a rászorulókat, ezúttal azonban főleg tanszerekkel, táskákkal, ruhákkal és tornacipőkkel, ezzel is segítve az iskolára való felkészülést.

A nyári csökkentett nyitvatartás alatt sem állt meg a munka a Váci utcai Adománykuckóban, hiszen a segítő csapat tagjai folyamatosan jártak vidéken élő családoknál, és segítettek a nyári villámkárosultak otthonainak rendbetételén. Mindezek mellett ez alatt az idő alatt is rendelkezésére álltak azoknak, akiknek gyors segítségre volt szükségük, továbbá szinte minden nap érkeztek a felajánlások az adományozóktól az ország minden tájáról. Törő Anikó, az önkéntes csapat vezetője elmondta, ilyenkor a legtöbben azokra a családokra is gondolnak, ahol iskolás korú gyermek van és a ruhák, vagy tartós élelmiszer mellett az adományozók nem feledkeznek meg arról sem, hogy egy-egy füzetet, tanszert, vagy iskolatáskát is a csomagba rakjanak. A hosszú hetek alatt összegyűlt adományokat szerdán délelőtt 9 és 11, valamint délután 14 és 16 óra között osztották szét az Adománykuckó Váci utcai irodájában, amik az elmúlt évekhez hasonlóan gyorsan elfogytak, ezért továbbra is jó szívvel fogadják a felajánlásokat és a különböző tanszereket, amikre az iskolakezdéshez feltétlenül szükség van.

A rovat további hírei: Közélet

Átadtak egy felújított járdaszakaszt az Alkotás utcában, és lesz folytatás

Átadtak egy felújított járdaszakaszt az Alkotás utcában, és lesz folytatás

2023. dec. 28.

Megújult az Alkotás utca elejének járdaszakasza. A két lépcsőház előtti felületet újra alapozták, újra betonozták és térkövezték. 

Adj vért és ments meg három életet – az év végén is!

Adj vért és ments meg három életet – az év végén is!

2023. dec. 27.

Az új esztendő előtti utolsó lehetőséget a Városvédők Újtelepért Egyesület bázisán ragadhatják meg az önkéntesek csütörtökön.

Boldog, szép karácsonyt, Dunaújváros!

Boldog, szép karácsonyt, Dunaújváros!

2023. dec. 24.

Töltse szeretetben, békességben az ünnepeket! Ünnepi videó, polgármesteri köszöntő és rövid szolgálati közlemény a szenteste előtti utolsó posztban; békés, boldog, szép karácsonyt mindenkinek! 

DSTV: lezárták a jótékonysági akciót

DSTV: lezárták a jótékonysági akciót

2023. dec. 23.

Decemberben jótékonysági darts versenyt rendeztek a Szöglet Sport Bárban. A versenyzők az Útkeresés Segítő Szolgálatnak, azon belül is az Érted Vagyunk 1987 Alapítványnak gyűjtöttek felajánlásokat. A befolyt összeget december 22-én adták át a szervezők és Barta Endre humán alpolgármester. Hangkép.

Karácsonyra készülnek a dunaújvárosi gyülekezetek is

Karácsonyra készülnek a dunaújvárosi gyülekezetek is

2023. dec. 23.

A karácsony meghatározó ünnep az egyházak életében, valódi főünnep, egyúttal lényeges üdvtörténeti állomás – Jézus születésének eseményére idén is jeles alkalmak sorával készülnek a dunaújvárosi gyülekezetek. Összeállításunk ezeket veszi sorra!

Nyolc autóbusz érkezett Dunaújvárosba, ezzel jóval fiatalabb lett a buszok átlagéletkora

Nyolc autóbusz érkezett Dunaújvárosba, ezzel jóval fiatalabb lett a buszok átlagéletkora

2023. dec. 22.

Nyolc darab újszerű, alacsonypadlós, környezetbarát és klímával felszerelt MAN típusú autóbusz érkezett Dunaújvárosba. Szerdán bemutatták az új buszokat, és már a városi forgalomban is találkozhatunk velük.

Adomány, ajándék és meglepetés – városszerte

Adomány, ajándék és meglepetés – városszerte

2023. dec. 22.

Karácsony ünnepéhez közeledve többen és többféleképpen gondoskodtak a meglepetésekről – összeállításunk ezekből válogat, ékesen igazolva, hogy adni: jó!

  • További hírek

Friss hírek

  1. Rangos elismerés az elhivatott munkáért

  2. Alakul az alsóházi rájátszás menetrendje

  3. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  4. DSTV: harmadjára is nagy siker

  5. Sok fotóst megihletett a téli szürkeség

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Embedded thumbnail for DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő