Sikeres vállalkozó, sportember és apa

- 1972 júliusában születtem Dunaújvárosban. Itt jártam általános és középiskolába is. Édesapám lakatos, édesanyám élelmiszerbolti pénztáros volt. A barátaim közül mindenki felszolgálónak tanult, természetesen én is az szerettem volna lenni. Ám édesapám azt mondta: „Édes fiam, tanulj egy rendes szakmát, utána azt csinálsz, amit akarsz”. Így is lett. Épületgépészként végeztem, de egy hónap múlva már a Dedecsik Ferencnél dolgoztam a 108-as italbárban. Ez abban az időszakban volt, amikor a lengyel és a kubai vendégmunkások rendszerint bokszmeccseket rendeztek a magyarokkal és egymás közt is. Egy hónap alatt kiderült, hogy ez nem az én súlycsoportomnak való vendéglátóipari egység, így kerültem át a cecei Paradicsom csárdába, ahol sikeres szakvizsgát tettem és egészen a katonaságig ezen a területen dolgoztam.

Gábor a leszerelése után a Nagy Sándor és Papp Erzsi vezette Juharosban helyezkedett el, ám a vendéglátózás aranykora végén külföldre ment, ahol az eredeti szakmájában vállalt munkát. Négy év után hazajött, és az alapoktól kezdte felépíteni életét. Először kisebb vállalkozásokat indított.

- Miután nem értem el átütő sikereket, úgy döntöttem, hogy inkább leszek egy jó katona, mint egy rossz hadvezér. Rájöttem, hogy sokkal jobb egy jól fizetett és nyugodt munkavállalónak lenni, mint cipelni a vállalkozással járó nagy súlyt, szabadnap és szabadidő nélkül. Ekkor Vidák Ferenc kollégája lettem, és bár igazán élveztem mellette a munkát, másfél év után váltani kényszerültem, mert annyit jártam vidékre, hogy kevesebbet voltam itthon, mint amikor külföldön dolgoztam. Feritől rengeteget tanultam. Láttam azt, hogy mit nem szeretnék csinálni, de azt is, hogy miként kell hozzáállni a munkához, és ezeket mind a mai napig kamatoztatom.

Ebben az időben ismerte meg feleségét, akivel sok mindent megéltek együtt a jövőjük építésekor. Az élet úgy hozta, hogy egy ismerőse révén elkezdett bedolgozni a Siva Daru Kft-nek. Aztán egyre több feladatuk lett, így saját társaságot hozott létre Gábor, míg végül már önállóan is tudtak munkát vállalni.

-Ekkor döntöttem el, hogy amíg a vasmű ontja a füstöt, addig én nem utazom messzire a munkáért. Lehet, hogy itt kevesebbet fizetnek, lehet, hogy kisebb a haszon, de meguntam, hogy éjjel-nappal, hétvégén is vidékre járjak. Ennek immáron közel 18 éve, azóta dolgozunk Dunaújváros környékén. A válság rajtunk is nyomot hagyott, de megtanultam, hogy nemcsak egy nagy cégre kell alapozni, hanem több lábon kell állni. A régebbi cégünk egyik profilja a földmunka volt, a másik az acélszerkezetek gyártása. Kiskoromban sem kisautókat tologattam, hanem traktort, így a földmunka számomra gyermekkori hozomány volt. Ám ebben a műfajban is tudtunk újat mutatni. Mindig igyekeztünk pontosak, precízek és hitelesek lenni, betartani a határidőket, és minőségi munkát kiadni a kezünkből, teljes körű garanciával. Ez egy kis város, tehát ha itt akarunk élni és munkálkodni, akkor apám szavaival élve, úgy kell dolgoznunk, hogy azt merjük is vállalni. Ennek szellemében végezzük a munkánkat, csapatként dolgozunk a kollégákkal.

A több lábon állás jegyében, a technológiai csőszereléssel és könnyű acélszerkezet gyártással foglalkozó cége (Inox-Csőszer Kft.) mellett már a második Duna Szerszám Áruházat is megnyitotta, és az ipari gáz-csere telepe mellett pár hónapja Lilla Derm néven saját, ipari felhasználásra kifejlesztett kéztisztító termékeket dobott a piacra.

Az élet úgy hozta, hogy elváltak feleségétől, de magánéletében a gyermekei jelentik a főszerepet, és a sport.

- A lányom, Lilla 2006-ban született, Gáborka pedig öt éves. Sok időt vagyok a gyermekeimmel, ők töltik ki az életem. Lilla ötéves kora óta szertornázik. Amikor annak idején, öt évesen belépett a tornacsarnokba, akkor és ott eldöntötte, hogy tornázni akar. Megtalálta benne a hobbiját, amit szívvel-lélekkel csinál. Azóta jönnek a sikerei és a sportág iránti szeretete, lelkesedése egyre csak nőtt. Ennek nagyon örülök, nem is tudnánk jobb helyre vinni őt. Az öcsi tipikus kisfiú, bontogatja a szárnyait, őt úszásra, jégkorongra és focira visszük, még keresi magának a megfelelő sportágat.

Irodáját számos családi fotó és érmek tömkelege díszíti, nem beszélve arról, hogy futócipő és edzésfelszerelés még a munkahelyi szekrényben is lapul. Gábor az Egy Darab Gyepért Alapítvány alapító tagja, valamint a Dunaújvárosi Triatlon Sportegyesület elnöke. Az egykori Dunaferr SE női kézilabda csapatának megmentésében is jelentős szerepet vállalt barátaival, az ő anyagi támogatásuknak is köszönhetően nem csúszott le annak idején a csapat az NB III-ba. Éveken keresztül támogatta a kajak-kenu szakosztályt, de segíti a torna szakosztályt is. Ám ennél sokkal büszkébb a triatlonos eredményekre.

- Hatan szervezzük az Aquarius triatlon versenyt, amely egy baráti erőpróbának indult, de néhány év alatt már országos megmérettetéssé vált. A visszajelzések alapján azt látjuk, hogy nagy igény van rá, ezért is hoztuk létre a sportegyesületet. Jelenleg harmincnál is több tagunk van, és abszolút a hangulatra megyünk rá, arra, hogy aki eljön, az garantáltan jól érezze magát. Büszkék vagyunk arra a legutóbbi versenyeinkről, hogy a magyar elit sportolók is bennünket választottak más versenyek helyett. A sport mindig is az életem része volt. Sokáig fociztam és teniszeztem. Sajnos váltani kényszerültem, így jött képbe a futás, egészen pontosan a közép-, majd a hosszútávfutás, és a triatlon. Nem függőségként vagy bizonyításként, hanem egyszerűen magam miatt, a jó kondiért, például a Balaton körbebiciklizése nem okoz gondot. Csak olyan dolgot csinálok, amihez kedvem van. Persze, olyan is előfordul, hogy éppen nincs kedvem a futáshoz, de amikor teljesítem a távot, jó érzés tölt el utána.

Gábor arról is beszélt, hogy az utánpótlás-nevelés nemcsak annyiból áll, hogy csarnokokat építenek, vagy a felszereléseket biztosítják a gyermekeknek, hanem ha a szülők is példát mutatnak gyermekeinek az egészségesebb, boldogabb életről. Mert, mint mondta, a legfontosabb dolog az életben a kiegyensúlyozottság és a nyugalom, hogy minden rendben legyen az ember lelkében.