Universiade - Esküt tett a magyar csapat
Az egyetemisták és főiskolások augusztus 19. és 30. között Tajpejben sorra kerülő seregszemléjén az utóbbi negyven év legnagyobb magyar delegációja, 210 fő, közte 141 sportoló vesz részt.
A Magyar Sport Házában tartott ünnepségen Kiss Ádám, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) elnöke arról beszélt, hogy az Universiade az olimpia után a második legnagyobb multisport esemény a világon. Tajvanon a 14 kötelező sportág mellett még hét lesz műsoron, a magyar színek képviselői 14 sportágban - asztalitenisz, atlétika, cselgáncs, golf, gyorsasági görkorcsolya, íjászat, kosárlabda, ritmikus gimnasztika, tekvondó, tenisz, torna, úszás, vívás, vízilabda - versenyeznek.
"Statisztikák bizonyítják, hogy aki Universiadét nyer, ötven százalék eséllyel olimpiai érmes is lesz. Ugyanakkor vannak, akiknek az Universiade-győzelem a pályájuk csúcsa" - hangsúlyozta Kiss Ádám. "Álmai mindenkinek lehetnek, de azokat valóra váltani csak elkötelezettséggel lehet" - kezdte beszédét az esemény hivatalos bemutatkozó kisfilmjének megtekintése után Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, aki megemlítette, hogy az egykori magyar Universiade-győztesek, -érmesek közül többen lettek neves sportolók, sportvezetők a későbbiekben.
Kép: MTI
Közülük jelen volt többek között Imre Géza, Sákovicsné Dömölky Lídia és Kamuti Jenő is. A sportállamtitkár arról is beszélt, hogy a magyar kormány elkötelezett a sport iránt és kiemelten kezeli az ifjúság ügyét. Az eskü szövegét a 19 éves Rózsa Dávid, kétszeres magyar bajnok golfozó, a küldöttség újonca és egyik legfiatalabb tagja mondta elő, majd Szabó Tünde átadta a csapatzászlót Kiss Ádámnak, a delegáció vezetőjének.
-MTI-
A magyar női vízilabda válogatottban több dunaújvárosi versenyzőért is szoríthatunk majd a tajvani megméretésen, ugyanis Kiss Alexandra, Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta, Szilágyi Dorottya, Vályi Fanni és Ziegler Diána is helyet kapott nemzeti együttesünkben, mely Kanada, Oroszország, Japán, Nagy-Britannia és Új-Zéland ellen ugrik majd medencébe a rangos megméretésen. |
A rovat további hírei: Sport
Maguknak köszönhették a vereséget Acélbikáink
2024. nov. 25.
Sok helyzetet kihagyott, a speciális játékelemekben finoman szólva sem remekelt, így háromgólos vereséget szenvedett a DAB jégkorong csapata a Csíkszereda ellen.
DSTV: játékkal emlékeztek
2024. nov. 24.
2023-ban nagyon sokan emlékeztek egy kiváló sportemberre, a helyi darts-közösség oszlopos tagjára, a tragikus hirtelenséggel elhunyt Győri Tamásra. A Dunaújvárosi Darts Club pedig idén is egy jó hangulatú, méltó dartsversennyel tisztelgett a sportoló emléke előtt. Hangkép.
Csak a jégen kívül jótékonykodnának Acélbikáink
2024. nov. 24.
Ott folytatná, ahol pénteken abbahagyta, s visszavágna a Csíkszeredának a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga vasárnapi fordulójában.
Pontszerzés idegenben
2024. nov. 23.
Hiába egyenlített négygólos hátrányból felállva, végül szétlövésben szenvedett 14-13-a spanyol Terrassa otthonában lejátszott BL-mérkőzésen a DFVE női vízilabda csapata.
A vége már sima volt
2024. nov. 23.
Összességében magabiztos győzelmet aratott a sereghajtó Érd elleni rácalmási bajnokin a Dunaújváros Futsal együttese pénteken este.
Ez igen, győzelem az éllovas ellen!
2024. nov. 23.
Óriási odaadással játszva, Sági Máté remek kapusteljesítményének, Tyler Watkins két góljának is köszönhetően aratott 3-1-es győzelmet a listavezető Gyergyói HK ellen a DAB jégkorong csapata pénteken este.
DSTV: Muskotály Bálint visszatér a ringbe
2024. nov. 22.
Ismét megrendezik Dunaújvárosban a Nemzetek Csatája elnevezésű nemzetközi küzdősportgálát december 21-én, melyen újra ringbe száll Muskotály Bálint kick-box világbajnok. Hangkép.