Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 17. Antal, Antónia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Vereség a nyitómeccsen

Sport
DKKA
DVSC
Dunaújváros

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2017. aug. 25., 20:29

Hiába vezetett az első félidőben a Dunaújváros, a második félidőben a rendkívül feljavuló váci védelem ellen nem tudta érvényesíteni akaratát a Dunakanyar Kupa első mérkőzésén.

Két nap alatt három kemény mérkőzést játszik a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese a váci Dunakanyar Kupán, mely sorozattal folytatja felkészülését a bajnoki pontvadászatra György László együttese. Az újvárosi hölgyek a Kohász Kupa után nem sokat pihentek, hogy újra megmérkőzzenek a Vác és a Debrecen, valamint az MTK együtteseivel. Az első ellenfél az a váci együttes volt, akiket a mieink legutóbb a Kohász Kupa bronzmeccsén nagy csatában 28-25-re győztek le, így volt miért törleszteniük mostani vendéglátóinknak. Az első játékrészben jól indult számunkra a meccs, hiszen támadásban sikerült kihasználnunk a váciak gyengébb védekezését. Mind átlövésekben, mind a betörésekben jeleskedtek kézilabdázóink, így sikerült végig kézben tartani az első harminc percet.

A második félidőre megváltozott a játék képe, hiszen a hazaiak védekezése agresszívabbá vált. Jól működtek a támadásainkat megelőző csapdák, és a védők kilépéseikkel megakadályozták átlövőinket a pontos, eredményes támadás befejezésekben. Ráadásul eredményessé által a labdaszerzések terén is, ennek eredményeként több könnyű gólt szerezve megfordították a mérkőzést. A Kohász védekezése eközben akadozott, ennek eredménye volt, hogy a meccs hajrájához érkezve a Vác már hét góllal is vezetett (32:28). Az első találkozót végül a hazaiak nyerték, akik visszavágtak a Dunaújvárosban elszenvedett vereségükért. A mieink holnap kétszer is pályára lépnek, délelőtt az MTK, majd délután a DVSC ellen.

Váci NKSE - Dunaújvárosi Kézilabda Akadémia 32:28 (15:17)

A Dunaújváros gólszerzői: Monori Orsolya 6, Dombi Luca 1, Szalai Babett 4, Camila Micijevic 3, Grosch Vivien 1, Szekercés Luca 4, Klujber Katrin 4, Bouti Fruzsina 1, Kazai Anita 4.

Szilágyi Zoltán (Váci NKSE): - Nagyon örülök a győzelmünknek, hiszen egy nagy múlttal rendelkező, komoly erőkből álló Dunaújvárost győztünk le. Ez a folytatásra önbizalmat kell, hogy adjon számunkra.

György László (vezetőedző, DKKA): - Két ellentétes félidőt játszottunk. Az első harminc percben összességében mind a védekezésünk, mind a támadásunk jól működött, a második félidőben azonban ennek pont az ellenkezőjét láttuk. A találkozó pozitívuma, hogy három játékosunk rendkívül jól játszott, de ez kevés volt ahhoz, hogy a számos hiba miatt ma legyőzzük a Vácot.

Mai eredmények:

DVSC – MTK 25:30 (12:16)

Váci NKSE - Dunaújvárosi Kézilabda Akadémia 32:28 (15:17)

A Dunakanyar Kupa további menetrendje:

2017. augusztus 26. (szombat)
9:45 Váci NKSE– DVSC-TVP
11:45 Dunaújváros – MTK
16:30 Dunaújváros – DVSC-TVP
18:30 Váci NKSE– MTK

A rovat további hírei: Sport

Visszahozná a bronzcsatát Dunaújvárosba a DFVE

Visszahozná a bronzcsatát Dunaújvárosba a DFVE

2024. máj. 08.

Nyernie kell a DFVE női vízilabda csapatának Egerben ahhoz, hogy maradjon esélye a bajnokság bronzérmének megszerzésére.

Magyar bajnok a DFVE gyermek csapata

Magyar bajnok a DFVE gyermek csapata

2024. máj. 07.

Remek teljesítményt nyújtva szerezett aranyérmet a DFVE leány gyermek vízilabda csapata a korosztályos bajnokság győri fináléjában.

Hajrávereséggel zártak a futsalosok

Hajrávereséggel zártak a futsalosok

2024. máj. 07.

Az utolsó percben kapott góllal bukta el az alsóház első helyét a Dunaújváros Futsal csapata a Mad Dogs elleni szezonzárón hétfőn este.

Egy ponton múlt az akadémisták döntőbe jutása

Egy ponton múlt az akadémisták döntőbe jutása

2024. máj. 06.

Hiába hajrázott remekül, s aratott két szép győzelmet, lemaradt a korosztályos bajnokság országos döntőjéről a DSE Röplabda Akadémia U20-as együttese.

Szezonzáró előtt a futsalosok

Szezonzáró előtt a futsalosok

2024. máj. 06.

A Mad Dogs elleni biatorbágyi találkozóval zárja az NB II-es pontvadászat küzdelmeit a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese ma este nyolc órától.

Élni tudott emberelőnyével a Kaposvár

Élni tudott emberelőnyével a Kaposvár

2024. máj. 06.

Korai kiállítás után egy balszerencsés öngól okozta a Dunaújváros FC labdarúgóinak vesztét a tabellán ötödik Kaposvár vendégeként.

Egri előny a bronzcsatában

Egri előny a bronzcsatában

2024. máj. 05.

Támadásban nem ment a DFVE női vízilabdázóinak a bronzpárharc első felvonásán, így a vendég egriek megérdemelt győzelemmel vették el a mieink pályaelőnyét.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Gazdára találtak az elhagyott ruhadarabok

  2. Játékost cseréltek az Acélbikák

  3. Az Országháznál robbantással fenyegetett – vádat emeltek ellene

  4. DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

  5. Kálló Gergely: "...fontos, hogy a döntéseknél az itt élők véleménye érvényesüljön"

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

Embedded thumbnail for DSTV: a szolidaritási adóról

DSTV: a szolidaritási adóról

Embedded thumbnail for DSTV: színekben élni

DSTV: színekben élni

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  4. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  5. Idős asszonyt rabolt ki – letartóztatás a végre

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 2. szám - 2026.01.16.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő