Vizet osztanak a város több pontján is
Péntek éjfélig az egész országra hőségriadót rendelt el Szentes Tamás országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkár. A hőségre való tekintettel Dunaújváros önkormányzata is megtette a szükséges intézkedéseket. Vízosztással, párkapuval, locsolóautó bevetésével segítik elviselni a városlakóknak a rekkenő hőséget.
A harmadfokú hőségriasztásra tekintettel Dunaújváros önkormányzata megtette a szükséges intézkedéseket. Hétköznapokon a Polgármesteri Hivatal valamennyi mosdóját az ügyfelek rendelkezésére bocsájtotta, ahol műanyag poharakat helyeztek, hogy a folyadék utánpótlás lehetősége is megoldott legyen A hőségriadó ideje alatt Dunaújváros több forgalmas pontján így például a Városháza téren, a Dózsa mozi előtti téren, a régi Kék Duna Áruház előtt valamint a Római városrészi postánál vizet osztanak a Roma Nemzetiségi Önkormányzat által alapított DHHF Nonprofit Kft. városőreinek részvételével, a Tourinform iroda koordinálásában. Ma délelőtt a Városháza téren Cserna Gábor polgármester osztotta a vízzel teli palackokat az arra járó városlakóknak.
A Polgármesteri Hivatal „A” épületének földszintjén lévő díszteremben folyamatosan működtetik a légkondicionálót, ezért ezt a hűvös tárgyalót valamennyi látogató - akár azok, akik az ügyintézés miatt érkeznek a hivatalba, akár a közelben sétálók – rövid felfrissülés céljából igénybe veheti.
A hőségriadó ideje alatt 10 órától 16 óráig locsoló autó hűsíti a város útjait és tereit. Az önkormányzat megbízásából párakaput helyeztek el a Városháza téren, mely már üzemel és nagy népszerűségnek örvend a járókelők körében.
A rovat további hírei: Közélet
A város ereje az odafigyelésben rejlik
2025. már. 27.
Az Útkeresés Segítő Szolgálat és az Érted vagyunk 1987 Alapítvány az év minden szakában várja a felajánlásokat a menstruációs szegénység visszaszorítására. A nemes kezdeményezést Szabó Zsolt alpolgármester is méltatta és támogatta.
A művészetnek is van, lehet gyógyító ereje
2025. már. 27.
Sokszínű, gazdag kiállítás nyílt a Szertelen Házban. Orsós Gábor első önálló bemutatkozása az alkotó festményeit, rajzait és kerámiáit vonultatja fel. A beszédes, mély tartalmú és olykor megrázó képeken a művész egész élete visszaköszön – megmutatja küzdelmeit és sebezhetőségét.
Svédasztalos lett a gimnázium menzája is
2025. már. 27.
Fontos és örömteli fejlesztés apropóján tartott sajtótájékoztatót Pintér Tamás polgármester, a Hungast csoport képviselői, illetve Kratzmajer Zoltán a Széchenyi István Gimnázium igazgatója. Immáron a gimiben is svédasztalos menza várja az iskola tanulóit.
Az avarégetésnek is vannak szabályai
2025. már. 26.
Itt a tavasz, közeledik az igazán jó idő, amikor a szabadban töltött órák száma is megnő. Aki kertet gondoz, az pontosan tudja, hogy a kerti munkálatok is megkezdődnek ilyenkor, és ez sok esetben avarégetéssel is jár. Orosz Csaba önkormányzati képviselő viszont arra figyelmeztet, hogy ezt is a szabályok betartásával kell tenni.
Visszatér a dunaújvárosi autóvásár április 6-án
2025. már. 26.
Az elmúlt évek egyik legjobban sikerült kezdeményezése Mezei Zsolt alpolgármesterhez köthető: április első vasárnapján ismét lesz dunaújvárosi autóvásár! Az akció 2024-ben már bizonyított, decemberben azt ígérték, folytatódik. Így is lesz.
Közös akciót kezdenek a Duna védelméért
2025. már. 25.
Természetes vizeink megóvása fontos feladatunk. A víz nélkül nincs élet, édesvizeink pótolhatatlan értékek, amelyeket gondoznunk kell. Példaértékű összefogás rajzolódott ki Dunaújvárosban a Duna-part megtisztítására – a Kék Duna Környezetvédelmi Projekt szemléletformáló akciójához rengetegen csatlakoztak – köztük a város önkormányzata is.
Jubileum: 50 éves a Duna-parti Tagóvoda (galériával)
2025. már. 25.
A Duna-parti Tagóvoda idén lesz 50 éves, s ahogy azt születésnap vagy jubileum apropóján illik, jó hangulatú ünnepséggel tisztelegtek a jeles évforduló előtt. A nagyszabású eseményre meghívták más tagóvodák közösségeit és Barta Endre önkormányzati képviselőt is.