A Szolnok nyerte a Szász Antal emléktornát
Harmadik helyen végzett a Dunaferr SE röplabda csapata a hazai rendezésű Szász Antal emléktornán.
Szász Antal, vagyis Toncsi, a Dunaferr immár hét éve, fiatalon elhunyt játékosa, edzője előtt tisztelegve a róla elnevezett tornával emlékeztek meg a röplabdázók a Dunaújváros Sportcsarnokban. Az idei tornán négy együttes, a Győr, a Szolnok, a szlovákiai Komarno és a hazai Dunaferr vett részt. A Dunaferr a tavalyi évben megszerzett második helyét szerette volna megőrizni, vagy a helyezésén javítani, ez azonban nem volt egyszerű feladat, hiszen a nyár folyamán teljesen átalakult, megfiatalodott a csapat. Ezzel szemben a szolnokiak megerősödtek, ráadásul a Dunaújvárosból hozzájuk érkező játékosokkal. A torna kiélezett, gyakran látványos labdamenetekkel tarkított mérkőzéseket hozott, amely végeredménye az utolsó pillanatig kérdéses volt. Végül a Szolnok együttese legyőzte a hazai Dunaferrt, így az övék lett a Szász Antal emléktorna első helye.
Kép forrása: Zsedrovits Enikő
Tomanóczy Tibor (vezetőedző, Dunaferr): A felkészülésnek ebben a szakaszában minden együttes számára nagyon hasznos volt ez a torna, mivel mindannyiunk számára a cél az, hogy a bajnoki rajtra készen álljon a csapat. Öröm számomra, hogy az elmúlt évek hagyományaihoz hűen az idei emléktornán is méltón emlékeztünk Szász Antalra, Toncsira. Bízom abban, hogy fiatal csapatommal az idei szezonban sok örömet fogunk okozni szurkolóinknak.
Eredmények:
Dunaferr SE - SZESE Győr 2:1
Szolnoki Főiskola RKSI - Komarno 2:1
SZESE Győr - Szolnoki Főiskola RKSI 0:3
Komarno - Dunaferr SE 2:1
SZESE Győr - Komarno 1:2
Dunaferr SE - Szolnoki Főiskola RKSI 1:2
A Szász Antal emléktorna végeredménye: 1. Szolnoki Főiskola RKSI, 2. Komarno, 3. Dunaferr SE, 4. Szese Győr
A csapatok legjobbjai:
Gönczi Imre (Szolnok)
Falvai Balázs (Győr)
Haban Máté (Komarno)
Bohnicsek Szilveszter (Dunaferr)
A Szász Antal emléktorna MVP-je: Gönczi Imre (Szolnok)
Dunaferr SE: Hatvany Zsolt, Bohnicsek Szilveszter, Kiss Marcell, Csizmadia Tamás, Hartyányi Gergő, Tomanóczy Bálint, Matyiák Árpád, Laczi Dominik, Flackner Kornél, Tajti Olivér, Iván Bence, Iván Gergő, Mihucz Csaba. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor
A rovat további hírei: Sport
Szentesen kezdi a bajnokságot a DFVE
2025. aug. 19.
Idegenben, a Szentes ellen vág neki az OB I-es pontvadászatnak a DFVE női vízilabda csapata, mely első hazai bajnokiját a III. Ker. TVE ellen játssza szeptember utolsó napjaiban.
Szoros siker a NEKA otthonában
2025. aug. 19.
Fáradtan is nagyot küzdött és egygólos, 28-27-es győzelmet aratott a NEKA otthonában lejátszott felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata.
Minden éremből jutott a fiataloknak
2025. aug. 18.
Egy első, egy második és egy harmadik helynek örülhettek a DKKA kézilabdázói a hetedik alkalommal megrendezett Horváth Nikolett Emléktornán a mögöttünk hagyott hétvégén.
BMW-sek randevúja a szigeten (galériával)
2025. aug. 18.
Szokás szerint remek hangulatban rendezték meg a BMW-sek hagyományos nyári márkatalálkozóját, a Bimmer Parádét a Szalki-szigeten, ahol csütörtöktől vasárnapig várta számtalan izgalmas program a résztvevőket.
Újabb döntetlen, ezúttal idegenben
2025. aug. 18.
Hiába vezetett ismét két góllal, az Érd elleni mérkőzést követően ezúttal a Dombóvár ellen ért el 2-2-es döntetlent a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III-as pontvadászatban.
Ötödik helyen végzett a magyar válogatott a vb-n
2025. aug. 17.
Nem okozott gondot a hollandok legyőzése sem, így az ötödik helyen fejezte be a brazíliai világbajnokságot a két dunaújvárosi játékossal felálló magyar U20-as női vízilabda válogatott.
DSTV: készülnek a szezonra
2025. aug. 16.
A régi Bánki épülete hétről hétre pingpong labdák pattogásától hangos. A Pentele ASE játékosai elkezdték a felkészülést a következő szezonra, ott jártunkkor is folyt az intenzív munka, az edzésen keményen dolgoztak az egyesület sportolói. Hangkép.