Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 04. Ráhel, Csenge
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Ahol ötven éve megállás nélkül ketyeg az óra

Közélet
Momert
évforduló
ünneplés
Dunaújváros

facebook megosztás

Molnár Emese - 2017. szep. 10., 07:51

Fennállásának, működésének, az első dolgozó felvételének ötven éves évfordulóját ünnepli idén a Momert Zrt. Ez alkalomból egy családi ünnepséget szervezett a vállalat. 

Többszáz egykori és jelenlegi dolgozó gyűlt össze a Momert Zrt. Papírgyári úti üzemének területén, hogy együtt ünnepeljék a gyár fennállásának ötvenedik évfordulóját, hogy a kollégák egy jót beszélgethessen egymással, hogy az egykori dolgozók nosztalgiázhassanak az itt töltött éveikről, mindezt vidám, családias hangulatban.

Urbán László, a Momert Zrt. vezérigazgatója beszédében felidézte a kezdeti időket, és megköszönte minden dolgozó munkáját. Elismeréssel méltatták az egykori óragyár legelső munkavállalóit, és azon kollégákat is, akik már több mint negyven esztendeje dolgoznak a cégnél.

Köztük van Urbán László is, hiszen a vezérigazgató 1973 óta dolgozik a vállalatért, immár 44 esztendeje. Munkásságát idén a Dunaújváros Díszpolgára címmel ismerte el a város, és idén júliusban Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a hónap kis- és közepes vállalata díját a Momert Zrt-nek adta át.

A jubileumi ünnepségen jelen volt többek között Hingyi László, a gazdasági bizottság elnöke, és dr. Galambos Dénes, térségünk országgyűlési képviselője, aki szintén kötődik a gyárhoz, ugyanis 1994 és 2011 között a vállalat jogi képviselője volt.

- A Magyar Optikai Művek világhírű márka volt, annak önálló gyáregységeként hozták létre 1967-ben az akkori óragyárat azzal a céllal, hogy a betanított munkások, illetve az elektromechanika területén jártas munkavállalók foglalkoztatását biztosítsa. Ez azért volt fontos Dunaújváros számára, mert abban a szegmensben, ahol a női munkaerő foglalkoztatása nagyon nehéz volt, a vállalat mindig partner tudott lenni, élén Urbán László vezérigazgatóval, A város meghatározó, innovatív középvállalata a Momert Zrt. Amikor annak idején privatizálták a gyárat, akkor a menedzsment és a munkavállalók együttes munkája eredményezte és eredményezi azt, hogy ma is példaértékűen működik a gyár, és erre a város vezetése is büszke. Jelenleg a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében pályázik a vállalat további fejlesztésre. Ezen pályázatok elbírálása jelenleg is zajlik, részünkről a képviselői támogatás maximálisan megvan, és a jövőben is folyamatosan segítjük a tevékenységüket. Azt gondolom, a gyár vezetés a közeljövőben nagyszerű bejelentéssel élhet. Gépbeszerzéssel, illetve a meglévő épületek korszerűsítésével további komoly lehetőséget teremthetnek ahhoz, hogy új termékkel bővüljön a profiljuk, mindamellett, hogy a konyhai- és fürdőszobai mérlegek, műszaki cikkek, egészségügyi termékek piacán is komoly innovációval bír a vállalat.

Fotók: Ady Géza

A köszöntők után Urbán László elmondta, szerették volna méltóvá tenni ezt a jubileumi ünnepséget, hiszen ahogy fogalmazott, már hosszú ideje, 25 éve nem jött össze a társaság, nem volt a vállalatnak családi napja, rendezvénye, és most minden egykori és jelenlegi dolgozót szeretettel vártak a közös ünneplésre.

Ötven év nagyon hosszú idő, egy egész emberöltő. Melyek voltak azok a főbb mérföldkövek a gyár életében, amelyekkel mindig meg tudott felelni a változó világ, a kor kihívásainak?

- Ezen jómagam is sokszor elgondolkodtam. Az ember életében nagyon hosszú az ötven év. Egy olyan ember, aki szerencsés, aktívan tudja eltölteni az ötven évet, és aztán megöregszik. Viszont egy jól irányított vállalatnak újra és újra meg kell fiatalodnia. Elmondhatjuk, hogy vállalatunk az utóbbi 8-10 évben egyre fiatalabb lett, újabb és korszerűbb technikákat, eszközöket tudtunk üzembe helyezni, munkába állítani. A fennmaradásunkat, a piacot, a piaci lehetőségeket tulajdonképpen mindig a megújulásnak, a megfiatalodásnak köszönhettük. 61 országba szállítjuk a termékeinket, Európa szinte minden jelentősebb háztartási vásárán megjelentünk. Folyamatosan gyűjtöttük a tapasztalatokat, megismertük a konkurenciát, tárgyaltunk a régi és új vevőinkkel a jövőről. Mindig azt kellett látnunk, hogy igyekeznünk kell, és évről évre meg kell újulnunk.

Úgy gondolom, annak is fontos mondanivalója van, egyfajta elismerés is, hogy rengeteg jubiláló kollégát köszönthettek az ünnepségen, akik több évtizede dolgoznak már a gyárban.

- Ez egy nagyon jó érzés, sokan dolgoznak már itt 30-40 éve, akik hűségesek a céghez. Ez a gyár nem olyan, mint egy nagy monstrum, ahol egyes szakmát kell a csúcsra vinni. Itt nagyon sok mindenhez kell érteni, nagyon szerteágazó, nem unalmas, mindig más feladatok vannak. Aki itt kezdett nálunk és megállta a helyét akár szakmunkásként, akár mérnökként, az akárhová ment is utána, mindig megállta a helyét. Büszke vagyok arra, hogy a rendszerváltás után, amikor egyre divatosabb lett az önálló vállalkozás, nagyon sok dunaújvárosi kivállalkozói itt kezdett a Momertnél. Fontos dolog az, hogy akik beteszik ide egyszer a lábukat, beleszeretnek a környezetbe, mert azt mondják, hogy itt olyan családias a légkör. Ezt szeretnénk a továbbiakban is fenntartani. A fiatalokat is erre biztatom, hogy kötelezzék el magukat minél hosszabb időre, ezért is támogatjuk a továbbtanulásukat, támogatjuk azt, hogy be tudjanak illeszkedni. Nagyon szerencsés vagyok abból a szempontból, hogy sok fiatal van, akiről úgy érzem, megtalálta itt a helyét, értenek az új technológiához, technikákhoz, és az idősebb korosztály pedig a tapasztalatait átadja nekik. Így együtt, az idősek és a fiatalok fogják tovább vinni a gyárat.

Ahogy említette, folyamatos megújulás jellemzi a vállalatot. Milyen fejlesztésen dolgoznak most?

- Jelenleg az autóipar felé kacsintgatunk. Amikor a ’80-as, ’90-es években bejött az autógyártás Magyarországra, a beszállítói programban nagyon sok kis- és középvállalat részt vett, akinek nem voltak más termékei. Mi a saját termékeinkből éltünk meg mindaddig, amíg nem tört előre a távol-keleti termelés, főleg Kína, a nagy konkurens, amellyel nem nagyon tudtuk felvenni a versenyt.  Igyekeztem akkor bejutni az autóiparba, de elkéstem, addigra nagyon nagy volt a túljelentkezés, és nem is engedtek maguk közé azok, akik az első lépésben jöttek az országba. Most az utóbbi tíz évben igen sok más autógyár is érkezett, sokkal magasabb igénnyel, sokkal magasabb színvonallal állt elő, mint a korábbiak. Ezekhez már sikerült beépülni. Ennek oka pedig az, hogy egy nagyon komoly hagyományokkal rendelkező szerszámüzemet korszerűsítettünk, nagyon modernné tettük svájci gépekkel, számítógépes vezérléssel, CAD-CAM rendszerrel, és olyan tervezőmérnökökkel működtetjük, akik nagyon értenek ezekhez a dolgokhoz. Így meg tudunk felelni azoknak a követelményeknek, amit a mai korszerű autóipar kér. Például a Porsche-nak, a BMW-nek, az Audinak szállítunk alkatrészeket, olyan prototípusokat, néhány darabos sorozatokat, amiket a legújabb fejlesztésekhez kell csinálni. Nagyon sok szellemi munka van benne, de ezeknek meg tudunk felelni. Úgy gondolom, a nagysorozatú termelés, a tömegtermelés ideje lejárt, az egyre több hozzá adott érték a fontos, ez alatt értem a legkorszerűbb gépeket, és a legnagyobb tudást, amit hozzá tudunk adni azokhoz a termékekhez, amivel versenyképesek leszünk.

Ezen technológiai változáshoz társulni fog infrastrukturális fejlesztés is?

- Természetesen kell ilyen fejlesztés. A legújabb pályázatunknál, aminek tulajdonképpen minden részét elfogadták, várjuk az elbírálási határidejét. Abban már nagyon sok infrastrukturális beruházást is tervezünk. Bízom benne, hogy meglesz. Ahhoz, hogy meg tudjunk élni, és teljesen jól működjön a gyár, hogy fizetőképes legyen, és hogy ne legyenek anyagi gondjai, ahhoz elég ez a jelenlegi termelés. De nagyot lépni, igazán nagyot fejleszteni csak a pályázatokkal lehet. Egy ilyen kis-és középvállalat esetében nagy, többszáz millió forintos előrelépéseket csak akkor tudunk megtenni, ha pályázatokat nyerünk. Nagyon várjuk, hogy ez a most beadott pályázat sikeres legyen.

2. Galéria
Momert
évforduló
Dr Galambos Dénes
Dunaújváros

facebook megosztás

Több száz egykori és jelenlegi dolgozó gyűlt össze a Momert Zrt. Papírgyári úti üzemének területén, hogy együtt ünnepeljék a gyár fennállásának ötvenedik évfordulóját, hogy a kollégák egy jót beszélgethessen egymással, hogy az egykori dolgozók nosztalgiázhassanak az itt töltött éveikről, mindezt vidám, családias hangulatban.

Fotó: Ady Géza

Fél évszázad - Családi nappal ünnepelt a Momert - fotó:
Fél évszázad - Családi nappal ünnepelt a Momert - fotó:
Fél évszázad - Családi nappal ünnepelt a Momert - fotó:
Fél évszázad - Családi nappal ünnepelt a Momert - fotó:
Fél évszázad - Családi nappal ünnepelt a Momert - fotó:
Fél évszázad - Családi nappal ünnepelt a Momert - fotó:
Fél évszázad - Családi nappal ünnepelt a Momert - fotó:
Fél évszázad - Családi nappal ünnepelt a Momert - fotó:
Fél évszázad - Családi nappal ünnepelt a Momert - fotó:
Fél évszázad - Családi nappal ünnepelt a Momert - fotó:
Fél évszázad - Családi nappal ünnepelt a Momert - fotó:
Fél évszázad - Családi nappal ünnepelt a Momert - fotó:
Fél évszázad - Családi nappal ünnepelt a Momert - fotó:
Fél évszázad - Családi nappal ünnepelt a Momert - fotó:
Fél évszázad - Családi nappal ünnepelt a Momert - fotó:
Fél évszázad - Családi nappal ünnepelt a Momert - fotó:
Fél évszázad - Családi nappal ünnepelt a Momert - fotó:
Fél évszázad - Családi nappal ünnepelt a Momert - fotó:
Fél évszázad - Családi nappal ünnepelt a Momert - fotó:
Fél évszázad - Családi nappal ünnepelt a Momert - fotó:
Fél évszázad - Családi nappal ünnepelt a Momert - fotó:
Fél évszázad - Családi nappal ünnepelt a Momert - fotó:
Fél évszázad - Családi nappal ünnepelt a Momert - fotó:
Fél évszázad - Családi nappal ünnepelt a Momert - fotó:
Fél évszázad - Családi nappal ünnepelt a Momert - fotó:
Fél évszázad - Családi nappal ünnepelt a Momert - fotó:
Fél évszázad - Családi nappal ünnepelt a Momert - fotó:
Fél évszázad - Családi nappal ünnepelt a Momert - fotó:
Fél évszázad - Családi nappal ünnepelt a Momert - fotó:
doszerk - 2017. szep. 10.

A rovat további hírei: Közélet

A szeretet ünnepe mindenkihez szól

A szeretet ünnepe mindenkihez szól

2025. dec. 18.

Folytatta kedves hagyományát a Jószolgálati Otthon Közalapítvány – karácsonyi mulatságot szerveztek a Liget közben. Zenével, mesemondással tarkított előadással örvendeztették meg a gondozottakat.

Jól sikerült az élelmiszergyűjtés – és már biztos, folytatják

Jól sikerült az élelmiszergyűjtés – és már biztos, folytatják

2025. dec. 17.

Korábban már beszámoltunk a Boldog Délután csapatának kezdeményezéséről – tartós élelmiszereket gyűjtöttek a rászorulóknak a város nagyon sok pontján. A felajánlások első nagyobb gyűjtése megtörtént, a rászorulók számíthatnak a városlakók segítségére.

Múltidéző gyűjtemény – 27 óvodánk volt

Múltidéző gyűjtemény – 27 óvodánk volt

2025. dec. 16.

Már szépkorú, de továbbra is lelkes óvodai dolgozók alakítottak ki különleges gyűjteményt az Irodaház II. emeletén az önkormányzat közbenjárásával. Emléket állítottak annak az időszaknak, amikor még 27 óvoda működött Dunaújvárosban.

Jó hangulatú évzárót tartott az EPI egyesület

Jó hangulatú évzárót tartott az EPI egyesület

2025. dec. 16.

Az ünnepek közeledtével a Dunaújvárosban működő közösségek és intézmények sorban megtartják a hagyományos évzáró rendezvényeiket. A Generációk Házában karácsonyozott a Dunaújvárosi Epilepsziások EPI Egyesülete tagsága.

Körzeti gyertyagyújtás és Mikuláslátogatás

Körzeti gyertyagyújtás és Mikuláslátogatás

2025. dec. 16.

Hétvégén nem csak a Városháza téren szerveztek adventi programokat. Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő és Horváth Tamás, a Dunaújváros Mesél blog szerkesztője körzeti kavalkádra hívta a 8-as körzet lakóit – minden gyerkőc ajándékot kapott, és még a Mikulással is találkozhattak.

DSTV: életmentő óvónők

DSTV: életmentő óvónők

2025. dec. 16.

A beszámoló már nagyot futott hasábjainkon, most a DSTV összegzése is felidézi, hogy a közelmúltban két olyan eset is történt Dunaújvárosban, amikor kizárólag az óvónők lélekjelenlétének és felkészültségének hála nem történt komoly baj. Köszönet járt érte! Hangkép.

 

Telt ház előtt búcsúztatott csodás esztendőt a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes

Telt ház előtt búcsúztatott csodás esztendőt a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes

2025. dec. 15.

Városunk kulturális örökségének kiemelkedő szereplője az 1952-ben alakult Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes. Eredményes, szép évet zárhatott a csapat – teltházas évzáró eseményüknek a Bartók Színház adott otthont múlt vasárnap. Tánc, közösség és hagyományőrzés – még sokáig folytatják.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: nyílt nap és bemutatók

  2. ICA-D: tárlatvezetés és finisszázs csalogat

  3. Újra élnek a bajnoki remények

  4. DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

  5. Eb-döntős a magyar válogatott!

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: nyílt nap és bemutatók

DSTV: nyílt nap és bemutatók

Embedded thumbnail for DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

Embedded thumbnail for DSTV: vereség emelt fővel

DSTV: vereség emelt fővel

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. A víztoronyról is szó esett a tárgyaláson

  3. Töltsünk együtt egy délutánt – ismét Kolbásztöltő Fesztivált rendeznek Pentelén

  4. Három játékosától is elbúcsúzott a DFC

  5. Mentálhigiénés segítség az álláskeresőknek

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő