Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 18. Sándor, Ede
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Biztos siker idegenben

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
utánpótlás
Vártok Ákos

facebook megosztás

spigott - 2017. szep. 21., 12:29

Remek védekezéssel, mindössze tizennégy gólt kapva győzte le a NEKA második csapatát a DKKA együttese a női kézilabdázók ifjúsági bajnokságának harmadik fordulójában.

Idegenben, a Nemzeti Kézilabda Akadémia második csapatának otthonában folytatta a bajnoki küzdelmeket szerdán a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia ifjúsági együttese. A szezont egy vereséggel és egy győzelemmel kezdő dunaújvárosi fiatalokra nem várt könnyű feladat, ugyanis ellenfelük mindét eddigi mérkőzését megnyerte a szezonban, ám Vártok Ákos tanítványai szebbik arcukat mutatták a balatonbogláriak ellen, s bár az első félidőben még akadtak gondok a támadások befejezésével, a védekezés remekül működött, így harmincpercnyi játékot követően 10-8-as DKKA-vezetést mutatott az eredményjelző. A térfélcserét követően tovább javult a mieink védelme, s a kapuban is jó teljesítményeknek örülhetett a csapat edzője. A második harminc percben így tovább növelte előnyét együttesünk, mely végül 20-14-es sikert aratva kapaszkodott fel a bajnoki tabella harmadik helyére.

Kép forrása: kohaszkezi.hu

Vártok Ákos: - A mérkőzés elején akadtak gondjaink a hazaiak magas falával szemben, de ahogy alkalmazkodtunk, egyre több hétméterest sikerült kiharcolnunk. Sajnos ezek értékesítésével is sok problémánk volt, összesen hat büntetőt hagytunk ki a mérkőzés folyamán, s ennek is köszönhetően csak kettő góllal vezettünk a szünetben. A fordulás után még jobban védekeztünk, megléptünk már tíz góllal is, 19-9 után lehetőséget kapott mindenki, s bár a házigazdák feljebb jöttek, a magabiztos sikerünket nem veszélyeztette már semmi sem.

A rovat további hírei: Sport

Fájó vereség Egerben

2026. már. 05.

Hiába kezdett jól, négyből három negyedet is elveszítve szenvedett háromgólos vereséget az Eger elleni rangadón a DFVE női vízilabda csapata a bajnokság középszakaszának harmadik fordulójában.

Éremeső a gyermekek gáláján

2026. már. 04.

Összesen tizennégy dobogós helyezéssel zárták a Dunakeszin megrendezett gyermek gálát a DKSE és enyingi fiókszakosztályának birkózói a mögöttünk hagyott hétvégén.

Nem borult a papírforma a Pénzügyőr ellen

2026. már. 04.

Csak a harmadik játszmában tudta megnehezíteni a vendég Pénzügyőr dolgát a DKSE röplabda csapata a TippmixPro Férfi NBI Extraliga kedd esti fordulójában.

Rangadóval folytatják a bajnokságot

2026. már. 03.

Idegenben, az Eger otthonában ugrik medencébe a DFVE női vízilabda csapata a bajnoki középszakasz felsőházának harmadik fordulójában szerdán este hét órától.

Két ezüst a válogatón

2026. már. 03.

Utassy Lilla és Kaszala Máté is a második helyen végzett a kötöttfogású és női U15-ös birkózók Dunakeszin megrendezett válogató versenyén.

Tisztes helytállásban bízva

2026. már. 03.

A Pénzügyőr elleni hazai mérkőzéssel folytatja a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszát a DKSE röplabda csapata ma este hét órától.

Focival emlékeztek egykori társaikra

2026. már. 02.

Az Africas csapatának végső sikerét hozta a Rácalmási Sportcsarnokban vasárnap megrendezett XVI. Dunabau Deák Senior Kupa kispályás labdarúgó torna.

  • További hírek

Friss hírek

  1. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  2. Híroldalak háttérrovatában: miért kulcsfontosságú a megbízható villamos kivitelezés?

  3. Kezdődik a harc a négy közé jutásért

  4. DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

  5. ICA-D: két nőművész közös bemutatkozása

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Embedded thumbnail for DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  3. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő