Csak mi tehetünk az egészségünkért

Vass Ádám - 2017. szeptember 27. 7:53

Új programsorozat kezdődött a Római városrészi Civil házban kedden délután. Az előadások célja ráirányítani a figyelmet az egészséges életmódra és a hatékony életmódváltásra.

A Római városrészi Civil házban, a volt adóhivatalban egymást érik az egészséges életmódot segítő akciók, amikhez most egy előadássorozat is csatlakozott. Az érdeklődők a következő hetekben választ kaphatnak a kérdésre: Hogyan változtass életmódodon takarékosan, hatékonyan? Első alkalommal egy minden eddiginél egészségesebb fehérjeszeletet, illetve káros anyagoktól mentes energiaitalt kóstolhattak az érdeklődők, de mindenekelőtt megismerkedhettek a következő hetek programjával. Az életmódváltással kapcsolatos témákról csütörtöki napokon 18 órától hallhatunk érdekes tanácsokat. Október 5-én az egészségügy kerül középpontba, október 19-én a bőrápolás, míg 26-án a sportolók táplálkozása. November 9-én különböző karácsonyi ötleteket hallgathatunk, 16-án a diéta, 23-án a hatékony háztartás lesz a téma, míg utoljára a napi higiénia kerül terítékre november 30-án.

A rovat további hírei: Mozaik

DSTV: állati betevő az arborétumban

DSTV: állati betevő az arborétumban

2025. szep. 05.

A Baracsi úti Arborétumnak állandó lakói is vannak, és az ott élő állatok gondozása napi szintű feladat, derül ki a DSTV összegzéséből. Az etetés, az ólak takarítása mellett az egészségügyi állapotukra is figyelni kell; Orosz Csaba önkormányzati képviselőt éppen takarmányszállítás közben érték el. Hangkép.

DSTV: a mozi varázsa – nézői szemmel

DSTV: a mozi varázsa – nézői szemmel

2025. szep. 04.

Sok látogatót vonz a dunaújvárosi Kultik Mozi, derül ki a DSTV összegzéséből. Időről időre futnak teltházas produkciók, illetve olyan filmek is, amelyek hosszú ideig vannak műsoron. De mi adja a mozi máig ható varázsát? Válaszolnak a nézők! Hangkép.

 

Mozdulj velük – népfőiskolai akció a Petőfi ligetben

Mozdulj velük – népfőiskolai akció a Petőfi ligetben

2025. szep. 02.

Új közösségi kezdeményezéssel rukkol ki a Dunamenti Regionális Népfőiskola csapata: Mozdulj meg velünk a Ligetben! címmel várnak mindenkit a szabadtéri gerinctorna-foglalkozásra a Petőfi ligetben szerdán délután.

A felhők ellenére siker volt a "Csillagles" (galériával)

A felhők ellenére siker volt a "Csillagles" (galériával)

2025. szep. 01.

Még az időjárás gonosz tréfája sem riasztotta el a vendégeket, és bár a legutóbbi tumultust ezúttal nem tapasztaltuk, sokan választották az Aquantis Élményfürdő nyárbúcsúztató buliját múlt szombaton.

Változékony, de nyárias napokkal kezdődik az ősz

Változékony, de nyárias napokkal kezdődik az ősz

2025. szep. 01.

A periódus derekán lesz egy pici enyhülés, de jellemzően napos, kifejezetten a nyarat idéző hét elé nézünk a DO meteorológiai szakértőjének friss prognózisa szerint. A hét végére komoly kánikula lehet.

Népszerű táborokat szervezett a Széchenyi

Népszerű táborokat szervezett a Széchenyi

2025. aug. 31.

Sport, nyaralás, országjárás, ráadásul szó szerint minden műfajban és határok nélkül: összesen négy táborba csalogatta nyáron diákjait a Széchenyi István Gimnázium. A bringás vándortáborok mellett népszerű volt a vízi vándortábor is – sok-sok élmény várta a gimnazistákat.

Fesztiválokon innen és túl – Jiling Ottóval

Fesztiválokon innen és túl – Jiling Ottóval

2025. aug. 30.

A nyár egyenlő a fesztiválokkal. Világszerte rendeznek kisebb és nagyobb zenei forgatagokat – szerencsére Dunaújváros sem maradt ki a jóból. Az Ambrózia fesztivál és a Rockmaraton is más-más célcsoportnak szólt, de vajon hogyan is épül fel egy fesztivál? Jiling Ottót kérdeztük, aki pultosként, színpadmesterként és fellépőként is megjárta a kavalkádokat.