Megkezdik az Aranyvölgyi út felújításának utolsó ütemét
Elkészült az Aranyvölgyi út felújításának II. üteme (Szilágyi út - Venyimi út közötti szakasza), illetve a Dózsa György út erdei tornapálya és Baracsi út körforgó közötti szakasza, melyen a mai nap folyamán 18 órától haladhat a forgalom.
A burkolati jelek az Aranyvölgyi út esetében a teljes felújítás után kerül felfestésre, míg a Dózsa György út esetében a hétfői nap folyamán, így a jelenleg átadott szakaszokon továbbra is 30 km/h sebességkorlátozás és úton folyó munkák közúti jelzőtáblák maradnak hatályban, viszont a teljes sávszélesség használható lesz. Ezzel egyidejűleg az ideiglenesen áthelyezett és megszüntetett buszmegállóhelyek is újra használhatóak lesznek.
Az Aranyvölgyi út felújításának III. üteme (Baracsi út - Magyar út közötti szakasza) szeptember 18-án kezdődik, és várhatóan két hétig tart majd. A III. ütem során ezen a szakaszon folyamatos lesz a kétirányú forgalom 1-1 forgalmi sávon, viszont a kétirányú sávszélesség sávonként 2,5 méterre szűkülhet, valamint időszakosan tárcsás forgalomirányítás várható.
A felújítás idejére időszakosan lezárják a Shell töltőállomás - McDonald's - Bárdi Aranyvölgyi útcsatlakozást, illetve az Arany János utcáról sem lehet majd kihajtani az aszfaltmarás ideje alatt az Aranyvölgyi útra.
A felújítás ideje alatt az Aranyvölgyi út - Baracsi út - Arany János utca csomópontban lévő forgalomirányító berendezés is sárga villogós üzemmódban működik majd.
A rovat további hírei: Közélet
Pompázatos gálával ünnepeltek (galériával)
2025. máj. 21.
Folytatta régre visszanyúló hagyományát a Violin Alapfokú Művészeti Iskola közössége – idén is nagyszabású gálával készült az intézmény. A Bartók színháztermében dupláztak hétfő este, ugyanis a nagy érdeklődésre való tekintettel ismét két előadást tartottak.
Autós élmények élőben – Vályi István volt a Dunaújvárosi Estek sorozatának vendége
2025. máj. 19.
A fecskekormányos Skodától az eldobható újdonságokig, a gyerekkori inspirációktól a műsorvezetés titkain át a világ ezer csodájáig: közvetlen és végig remek hangulatú beszélgetés kerekedett a Dunaújvárosi Estek sorozatának legutóbbi felvonásán.
Madárcsicsergős program az arborétumban
2025. máj. 19.
Folytatódott a kedvelt hagyomány a Baracsi úti Arborétumban – ismét kisdiákok gyűltek össze madárgyűrűzésre. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai okították a BIROK Szabó Magda Tagintézmények csemetéit arról, hogy miért is fontos a folyamat.
Újra fáklyás-lámpás, meghitt búcsú a várostól – jó szerencsét, végzős hallgatók! (galériával)
2025. máj. 16.
Mint minden esztendőben, úgy idén is a Szalamander városjárásával, vagyis lámpás-fáklyás felvonulással búcsúztak a végzős hallgatók – a Dunaújvárosi Egyetem selmeci hagyományőrzői ismét méltó módon köszöntek el az alma matertől és a várostól csütörtökön este.
Újra teljes útzár a Pentele hídon – most szombattól
2025. máj. 16.
A szombati munkanapra tekintettel módosítottak a teljes útzár időzítésén az MKIF szakemberei: szombaton 17 órától kell Földvár felé kerülniük a közlekedőknek. Várhatóan vasárnap estig.
Plusz pénz jut az intézményeknek
2025. máj. 15.
A közgyűlés csütörtöki nyílt ülése elején Pintér Tamás polgármester átadta az idei évi Dunaújváros Ifjúságáért díjat Kovács István görögkatolikus parókusnak, majd 26 témát tárgyalt a testület nyílt ülésen, egyet pedig zárt ajtók mögött.
Dunaújvárosi Estek: folytatás Vályi Istvánnal
2025. máj. 15.
A népszerű autós újságíró, műsorvezető lesz a Dunaújvárosi Estek sorozatának következő vendége: az érdeklődőket a Városháza "C" szárnya házasságkötő termében várják – figyelem, rendhagyó időpontban, pénteken délután! Meghívó.