Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 17. Gertrúd, Patrik
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Meglepő vereség Iváncsán

Sport
labdaúrgás
DPASE
Dunaújváros
vereség

facebook megosztás

spigott - 2017. szep. 02., 19:45

Csak az első félidőben játszott jobban ellenfelénél, így fájdalmas, 2-1-es vereséget szenvedett Iváncsán a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata.

Három fordulót követően a harmadik helyen állt a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata az NB III Közép Csoportjában, s ahhoz, hogy Dobos Barna gárdája megtartsa, netán javítson is helyezésén, ma mindenképpen nyernie kellett a sereghajtó Iváncsa otthonában. A több volt dunaújvárosi játékossal felálló hazaiak azonban nagyon fogadkoztak, hogy megszerzik első győzelmüket a szezonban, így igen kemény meccsre számíthattak labdarúgóink.

Együttesünk már a találkozó elején mezőnyfölénybe került, ám emellett igen korán hátrányba is, mert a tizedik percben egy körülbelül negyven méteres szabadrúgást követően olyan balszerencsésen pattant meg a labda a kapu előtt, hogy a másik irányba vetődő Vaszócsik mellett vágódott végül a hálóba (1-0). Nem sokat, szűk húsz percet kellett várni az egyenlítésre, mivel egy szépen felépített támadás végén Karacs Rolandnak már csak annyi dolga volt, hogy három lépésről bevágja a felső sarokba a játékszert, s kezdődhetett minden elölről (1-1). A folytatásban visszahúzódott az Iváncsa, átadta a területet együttesünknek, de a Dobos-tanítványok nem igazán tudtak mit kezdeni mezőnyfölényükkel, így az első negyvenöt perc végére is maradt az 1-1-es döntetlen.

Képek: DO-archív

A térfélcserét követően a házigazdák voltak kezdeményezőbbek, míg a DPASE játékosai nem igazán találták a játék ritmusát. Bár az Iváncsa láthatóan feljavult a második felvonásra, nagyon sokáig úgy nézett ki, hogy nem változik az eredmény, ám a 80. percben Majláth kapott egy kiugratást a bal szélen, majd a tizenhatos sarkától ellőtte a labdát a talán feleslegesen kifutó Vaszócsik mellett, újra előnyhöz juttatva ezzel a vendéglátókat (2-1). A hajrában nagy erőket mozgósított az egyenlítésért a DPASE, ám nem sikerült megszereznie második találatát, így nem kis meglepetésre 2-1-es vereséget szenvedett a megyei riválisától.

Iváncsa – DPASE 2-1 (1-1)

Gólszerzők: Imrik a 11, Majláth a 80., illetve Karacs a 31. percben.

Iváncsa: Dániel – Balogh, Kertai, Imrik, Berényi (Cseszneki 46.), Bartha (Majláth 73.), Fekecs, Szauter, Pribék, Aradi, Folmer (Büki 66.). Vezetőedző: Domján Attila.

DPASE: Vaszócsik – Zvara, Csendes, Farkas, Karacs, Dorogi, Király, Sándor (Ferencz 66.), Barna, Szepessy R. (Jerzsabek 70.), Tóth T. Asszisztens edző: Lőrincz Emil.

A rovat további hírei: Sport

Gyergyói előny a negyeddöntőben

Gyergyói előny a negyeddöntőben

2023. feb. 20.

Nagyon beragadt a rajtnál, majd keményen küzdött, de végül 5-2-es vereséget szenvedett a DAB hokicsapata a Gyergyói HK otthonában az Erste Liga negyeddöntőjének első mérkőzésén.

Végül biztosan hozták a kötelező győzelmet

Végül biztosan hozták a kötelező győzelmet

2023. feb. 19.

Egy kisebb megingással együtt is sima, ötgólos győzelmet aratott a Hidegkúti SC elleni bajnokin a Dunaújváros Futsal felnőtt csapata.

Támadásban nem ment a Kohásznak

Támadásban nem ment a Kohásznak

2023. feb. 19.

Sajnos nem tudta megtörni rossz sorozatát a DKKA felnőtt együttese, mely a kétgólos, 22-20-as vereséget szenvedett az Alba FKC elleni hazai összecsapáson.

Nem hibázhatnak a futsalosok

Nem hibázhatnak a futsalosok

2023. feb. 18.

Az utolsó előtti Hidegkúti SC ellen csak és kizárólag a győzelem lehet a célja a Dunaújváros Futsal felnőtt csapatának.

Meglepő pontvesztés

Meglepő pontvesztés

2023. feb. 18.

Hullámzó teljesítményt nyújtva ért el 9-9-es döntetlent a Szentes elleni hazai összecsapáson a DFVE felnőtt női vízilabda csapata.

Itthon nem ment a Szeged ellen

Itthon nem ment a Szeged ellen

2023. feb. 18.

Túl sokat hibázott a DKSE felnőtt röplabda csapata ahhoz, hogy le tudja győzni a vendég szegedieket az NB I Liga középszakaszának péntek esti mérkőzésén.

Újabb győzelemre készül a DFVE

Újabb győzelemre készül a DFVE

2023. feb. 17.

A Szentes elleni hazai mérkőzésen gyarapíthatja tovább bajnoki pontjai számát a DFVE felnőtt női vízilabda csapata szombaton délelőtt tizenegy órától.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Új menüvel várja vendégeit a kultikus étterem

  4. Dunaújvárosi Estek: út a neurobiológiához

  5. Minden éremből jutott a birkózóknak

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Embedded thumbnail for DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Huszonhat napirendi pont a közgyűlésen

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő