Olvasóvasárnap

2017. szeptember 10. (vasárnap) 17:26 - Várkonyi Balázs

Nincs jobb alkalom rá: a vasárnap nyugodt ritmusa, óráinak csöndes csordogálása nemhogy elviseli, de valósággal kiköveteli, hogy az ember az ellazító olvasás élvezetének áldozzon.

Zrínyinek szenteltem a délutánt. Nem a katona-költő Zrínyi Miklós műveinek, hanem dédapja, a szigetvári hős életéről írottaknak – akinek halálos vállalása beleégett a magyarság tudatába. Mert 1566 szeptemberében Sziget váránál a török sereg roppant túlereje által szorongatva végső döntésre jutott: a reménytelen helyzetben hű katonáival az önfeladás helyett a halálba menetet választotta. Kivételes lelki erőről tanúskodott a „kirohanásként” ismert hőstettük.

 Zrínyi gróf nem csak a végső rohamnál bizonyította, hogy nem ismer semmiféle alkut. Az örök hűség embere volt. Mindvégig kitartott a királynak tett esküje mellett, még az időleges kegyvesztettség, a mellőzése idején sem próbálta másnál keresni az igazát. Szigetvár elhúzódó ostroma alatt a szultán hol fenyegetéssel, hol ígéretekkel próbálta megadásra bírni – hiába. A büszke bán hajthatatlan maradt, még akkor is, amikor Szulejmán a legkecsegtetőbb méltósággal csábította, a horvát királyság koronáját ajánlva fel neki. Ám Zrínyi Miklós nem csupán jeles politikus és hadvezér volt; törhetetlen jellem is.

Kortársaiból csodálkozást váltott ki, amikor a főúr Szigetvár kapitányi tisztségét vállalta. Kevesellték ezt, hiszen hírneves hadvezér, a horvát, a magyar és a Habsburg politikai elit kiemelkedő tagja volt, aki előtt minden ajtó nyitva állt. Ám ő tudatosan vette magára ezt a neki „kicsi” szerepet, hiszen tudta, a legkorszerűbb erődítmény, Sziget a legfontosabb kapu, s az ország védelme minden áldozatot megkíván. A harcosokat jórészt a saját vagyonából fizette. Nem mellesleg ekkor már az egész Dunántúl főkapitányi tisztségét is viselte.

Hogy aztán segítség nélkül marad, arra nem számíthatott. Az ostromlók ötvenszeres túlerejével szemben a várvédők egy hónapos helytállása valóságos hőstett volt. A döntő ütközet szeptember 6-án kezdődött. A vár megvédésére remény nem volt, maradt a hőssé válás szomorú, de példaadó szerepe. Hetedikéig – némely kortársi emlékezet szerint nyolcadikáig – tudtak kitartani a nyomasztó fölénnyel szemben. Akkor a megmaradt hétszáz emberét Zrínyi kitörésre vezényelte. Előtte még fölgyújtatta a lőportornyot, s a bekövetkezett robbanásnak nagy szerepe volt abban, hogy a várostromot a törökök végül 25 ezres veszteséggel zárták. Az elképesztő erőkülönbség fényében különösképp feltűnő ez a szám, hisz éppen tízszerese volt a várvédők összességének.

Zrínyi és katonái Közép-Európa hőseivé váltak. A horvát grófból magyar arisztokratává lett hadvezér-politikust ma is több nemzet tisztelete övezi. Bár Sziget váránál nem győzhetett, de kitartásával megakadályozta, hogy a török sereg Bécs felé vonuljon. Európát védte, amíg tehette…

A szakirodalom úgy ítéli meg, hogy a bátor nagyurat nem lehet összehasonlítani a kor többi törökverő hősével: rangban, a társadalmi-politikai hierarchiában fölöttük állt, ő veszíthette tehát a legtöbbet. Önfeláldozása különös magasságba emeli.

A rovat további hírei: Napraszóló

Cihika és az ideges elfajzás

Cihika és az ideges elfajzás

2017. november 19. (vasárnap)

Úgy hívták: Cihika Mihály. A Toldy Gimnázium diákjai már a furcsa név hallatán hangos röhögésben törtek ki, legalábbis az elején. A nevéről persze senki sem tehet, Mihály tanár se, hogy ezt örökölte szüleitől. A gyerekek később alaposan megtanulták, hogy nevetni semmi okuk, félni annál inkább.

Napbúcsúztató Ábel-mesével

Napbúcsúztató Ábel-mesével

2017. november 13. (hétfő)

Esténként, elalvás előtt mindig teszek egy kört a világhálón, hogy tudjam, milyen hírek zárják a napot. De csakis a híreket olvasom, a szabad fórum, a közösségi „csevegő” portál ilyenkor már kerülendő: nem izgatom föl magam azon, hogy miként törik kerékbe oly sokan anyanyelvünket. A közös kincset.

Üzenet a múltból

Üzenet a múltból

2017. november 12. (vasárnap)

Rég volt. Egy barát házaspár nekivágott Ausztriának. Építészként egy nemes feladat jutott nekik, nem állhattak ellen a kísértésnek. Mentek, terveztek, aztán odakint ragadtak. Kisfiuk akkor hat-hétéves lehetett. Rajzkészségét az óvoda csodálta, megkönnyezték, amikor a szeretnivaló kissrác elment. Ritkán jöttek haza, szülei egyvégtében az új kihívásokat keresték.

Amikor elmaradt a hajnal

Amikor elmaradt a hajnal

2017. november 04. (szombat)

Kezdetben volt az éjsötét. A falióra tizenkettőt mutatott, majd egy pillanat – és a naptár november harmadikáról negyedikére lépett. Eltelt egy óra, kettő, három, az ország aludt, békét álmodott, s nem tudta, hogy valahol már tankok dübörögnek, csak még a zaj nem hallik idáig. Négy óra lett.

Amikor még élt a remény…

Amikor még élt a remény…

2017. október 31. (kedd)

1956. október 31-ét írtak. A forradalom és szabadságharc pentelei krónikájában ez a nap fordulópont: megalakultak a néphatalmi testületek, a nemzeti bizottság, a helyi munkástanács, és a tüzérezred tisztjei részvételével a forradalmi katonai tanács. A feloszlatott DISZ-szervezet szerepét átvette a forradalmi ifjúsági bizottság. Az előző napok véráldozattal is járó történései után a konszolidáció jelei mutatkoztak.

Három jeles nap – az egykoriak tiszteletében

Három jeles nap – az egykoriak tiszteletében

2017. október 31. (kedd)

Emlékezésre késztető dátumok egymás nyomában: ma a protestánsok tartják ünnepüket, szerdán a katolikusok mindenszentek napját ülik, csütörtökön pedig valamennyien az elment hozzátartozóinkra és barátainkra gondolunk.

Enter – A következetesség embere

Enter – A következetesség embere

2017. október 30. (hétfő)

A vasárnapi vihar a négy fal közé szorított. Számítógép bekapcsolva, lássuk, mi hír „odakintről”. Elhűlve nézem a Dunaújváros hírportál fotóit a szél pusztításáról. Olvasom a mindegyre frissülő helyzetjelentést a Magyar útnál meg a körforgónál történtekről, a nagyvenyimi, bodajki, csákvári kártételről, és sorjáznak a hírek. A szélnek nincs nyugta.