Jótékonysági pedagóguskoncert – ismét a gyermekosztály javára
Változatos és színes programmal, idén is rengeteg fellépővel csalogatják a karitatív koncert vendégeit – az idei, immár 28. akció helyszíne újra az evangélikus templom lesz szerdán délután!
Ahogy megszokhattuk, idén is remek közösségi élményt ígér a Jótékonysági pedagóguskoncert: az idei, immár 28. hangverseny kedvezményezettje újra a Szent Pantaleon Kórház gyermekosztálya lesz, árulta el a DO-nak Németh Irma főszervező. A hangversenyt az elmúlt években bejáratott helyszínen, vagyis az evangélikus templomban rendezik április 16-én, szerdán délután. Bővül az esemény fővédnökeinek köre: idén Kalamán Ferencné, a Dunaújvárosi Tankerületi Központ, valamint Pintér Tamás polgármester, továbbá dr. Szilágyi Örs, a gyógyító komplexum főigazgató főorvosa vállalta a felkérést.
A közönséget ezúttal is színes, gazdag összeállítás várja a 17 órakor kezdődő hangversenyen – erre a közreműködők sora a garancia. A koncerten bemutatkoznak a Dunaújvárosi Sándor Frigyes Zeneiskola, valamint a Wesley Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola tanárai, fellép a Dunaújvárosi Óvoda kórusa Klép Tamás közreműködésével, a Dunaújvárosi Vegyeskar, valamint az eseményt rendező Móricz Zsigmond Általános Iskola diákjai, és Sarokné Varga Anna is.
A jegyek mellett a közönség adományait támogatói jegy formájában is fogadják – ahogy az elmúlt években megszokhattuk, a jótékony célú hangverseny teljes bevételét a kórházi gyermekosztály kis betegeinek javára fordítják.
A jótékonysági pedagóguskoncert természetesen ezúttal is nyitott karitatív közösségi kezdeményezés – mindenkit szeretettel várnak az evangélikus templomban!
(Archív fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Mozaik
Hova szállj meg a Zadar-Riviérán? Utazási kalauzunk segít!
2025. dec. 03.
A Zadar-Riviéra évek óta Horvátország egyik legkedveltebb úti célja, ami nem is csoda. Könnyen elérhető, jó áron van, egyelőre még nem annyira felkapott, így remek választás azok számára, akik szeretik ezt az országot. (X)
Borongós, de viszonylag enyhe idő várható
2025. dec. 01.
A hét második felére 8 fok körüli értékeket ígér a DO időjárási szakértője. Nem ez lesz a legvidámabb hét meteorológiai szempontból – például napsütéssel nem nagyon számolhatunk.
DSTV: Rosti Pál nyomában
2025. nov. 30.
Rosti Pál életéről és tevékenységéről szóló vetélkedőt szerveztek a Mondbach-kúriában, eleveníti fel a DSTV összegzése. Általános iskolások vágtak a feladatoknak azzal a céllal, hogy megismerhessék az összetett személyiséget, akiről városunk egyik iskoláját is elnevezték. Hangkép.
Vasárnap már kezdődik az ünnepi varázslat
2025. nov. 29.
Újra adventi fénybe öltözik Dunaújváros főtere – vasárnap megkezdődik az ünnepvárás szép időszaka. Ünnepi díszbe öltöztetett főtér, gőzölgő karácsonyi finomságok és színpadi produkciók sora várja a dunaújvárosiakat.
Nyílt nappal startol a várospont
2025. nov. 29.
Sok szeretettel várják a várostörténet iránt érdeklődőket a Lajos király körút 8. szám alatt nyíló Dunaújváros Pont bázisán – most vasárnap startol a múltidéző bázis!
Karácsonyi börze a Generációk Házában
2025. nov. 27.
Az Esze Tamás utcában található Generációk Házában rendezik meg a Zöld Kincsek Karácsonyi Börzéjét december 13-án délelőtt tíz és délután kettő óra között.
Fiatalos bőr sebészeti beavatkozás nélkül: ránctalanítás modern kezelésekkel
2025. nov. 27.
Az idő múlásával arcunk felszíne változásokon megy keresztül: veszít rugalmasságából, hidratáltságából, és a ráncok megjelenése is elkerülhetetlenné válik. A mai világban azonban sokféle módszer létezik, ami hozzájárul a bőr fiatalságának megőrzéséhez, elkerülhetsz bármilyen műtéti beavatkozást. (X)








