Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 15. Lóránt, Loránd
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

"Forintot keresünk, ezért magyarul is beszéljünk"

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
Radulovics Bojana
Szemenyei István

facebook megosztás

spigott - 2017. szep. 07., 18:00

Nagy izgalommal várja a Budaörs elleni szombati bajnoki rajtot a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia szakmai igazgatója és ügyvezetője is.

Véget ért a nyári felkészülés, s két nap múlva már élesben lépnek pályára a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapatának játékosai, akik szombati este hat órától a Budaörs együttesét látják vendégül a K&H női kézilabda liga első fordulójában. Mint azt György László vezetőedző korábban elmondta, az eltervezett munkát sikerült elvégezniük, ám mi arra is kíváncsiak voltunk, hogy miként várja akadémiánk vezetése a közelgő bajnoki rajtot, s mit vár a csapat előtt álló 2017/2018-as szezontól.

A DKKA sok nagy csatát megélt szakmai igazgatója, Radulovics Bojana a csapat tagjaihoz hasonlóan nagy izgalommal várja az új szezon küzdelmeit, s azt reméli, hogy az utóbbi évek legkiegyensúlyozottabbnak ígérkező bajnokságában sikerült odaérni az első hat hely valamelyikére.

- Talán az utóbbi évek legerősebb bajnoksága elé nézünk, minőségi külföldi játékosokkal erősített több csapat is, így a reális elvárás idén az lehet a felnőtt együttessel szemben, hogy az első hat hely valamelyikét szerezzük meg. Ez nem lesz egyszerű, mert ugye a Győr és a Fradi mellett jelentősen megerősödött a Siófok, a Kisvárda, de ott van a Debrecen, a Fehérvár, s a Vác is, szóval nagyon izgalmas bajnokság elé nézünk idén. A mi keretünk is sok helyen változott, egy rutinos kapus mellett több tehetséges fiatalt igazoltunk, de az egyébként is elmondható most, hogy az idei Kohász egy fiatal csapat. Ahogy együttesünk régebbi tagjai, úgy az újak is nagyon motiváltak, s szerencsére nagyon szépen sikerült beilleszkedniük. Erősségünk lehet, hogy a rendkívül kemény nyári alapozás után fizikálisan rendben vagyunk, s most úgy tűnik, hogy a kezdősorunk mögött ott állnak ugrásra készen a fiatal, de egyértelműen bevethető játékosok is, ami mindenképpen pozitív. Fontos számunkra, hogy a játékosok között ne legyen semmilyen kommunikációs probléma, forintot keresünk, ezért magyarul is beszéljünk, ebben is lehet előnyünk azokkal a csapatokkal szemben, akik lényegesen több légióssal vágnak neki az új szezonnak. A bajnokság mellett újra várnak ránk nemzetközi kupafeladatok, itt nincs különösebb célunk, jussunk el addig, ameddig lehet, fontos, hogy a játékosok nemzetközi rutint is szerezzenek, mert azt látni kell, hogy az EHF Kupa átszervezése óta rendkívül erős és színvonalas lett ez a sorozat is. Mindent összevetve nagy izgalommal várom már a szombaton kezdődő új idényt, a Budaörs elleni nyitányt, s biztos vagyok abban, hogy a csapat minden egyes tagja a maximumra törekszik majd, s szeretném, ha győzelemmel örvendeztetnénk meg azokat a szurkolókat, akik kilátogatnak a szombat este hat órakor kezdődő bajnokira.

Akadémiánk ügyvezető igazgatója, Szemenyei István már nem elsősorban a szakmával és az elvárásokkal foglalkozott, hanem elsősorban a pénzügyi helyzettel, s mint azt kiemelte, ilyen szempontból is nyugodtan vágnak neki a 2017/2018-as szezonnak.

- Erre a bajnoki szezonra nyolcvanöt százalékban összeállt a csapat költségvetése, a társasági adó lehetőségeket szerződéssel lekötöttük, úgy néz ki, hogy a fő szponzoraink megmaradtak, de még szeretnénk bővíteni a kört, s pórbálunk a térségben és helyben található vállalkozókat megnyerni az akadémia mellé, de gazdasági szempontból nyugodt szívvel várjuk a bajnoki rajtot. A körülményekben, tehát a felszerelésben, infrastruktúrában nem történt lényeges változás, nyilván a csarnokkal kapcsolatos bejelentést nagy örömmel fogadtuk, s úgy tűnik, hogy ennek a bajnokságnak a nagyobbik részét, de lehet, hogy a teljes egészét le tudjuk játszani itt. Úgy vélem, hogy 2018 második negyedévében legkésőbb el kell indulnia a kivitelezésnek, mert 2019-re be kell fejezni a harmadik ütem munkálatait is, ami magában foglalja a jelenlegi sportcsarnok felújítását és kibővítését is. Ez persze még a jövő zenéje, az biztos, hogy, a csapathoz hasonlóan mi vezetők is nagyon várjuk már a bajnoki rajtot.

A rovat további hírei: Sport

Mindenre felkészült a magyar kajak-kenu csapat

Mindenre felkészült a magyar kajak-kenu csapat

2024. júl. 22.

Hüttner Csaba szövetségi kapitány szerint mindenre felkészült a magyar kajak-kenu válogatott, amely augusztus 6-tól száll harcba az érmekért a párizsi olimpián.

Mindenki előtt példa lehet Hajdu Jonatán életpályája

Mindenki előtt példa lehet Hajdu Jonatán életpályája

2024. júl. 22.

Az olimpiai felkészülés véghajrájában jár a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán, akit a DKSE és városunk vezetése is köszöntött szombaton délelőtt.

Női kézilabda olimpiai felkészülés - Golovin: mindenki a maximumot nyújtotta

Női kézilabda olimpiai felkészülés - Golovin: mindenki a maximumot nyújtotta

2024. júl. 21.

Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a magyar női kézilabda-válogatott minden játékosa a maximumot nyújtotta az olimpiai felkészülés során.

Kovács Zsófia igyekszik nem rástresszelni az olimpiára

Kovács Zsófia igyekszik nem rástresszelni az olimpiára

2024. júl. 21.

Kovács Zsófia, a DKSE tornászainak Európa-bajnoka Rió és Tokió után a harmadik olimpiájára készülhet. Egy szeren, felemáskorláton versenyez majd a francia fővárosban.

Éremközelben a fiatalok

Éremközelben a fiatalok

2024. júl. 20.

Negyedik helyen végzett a strandkézilabdázók Európa-bajnokságán a két DKKA-játékossal felálló magyar női U16-os válogatott.

Újabb kanadai a DAB keretében

Újabb kanadai a DAB keretében

2024. júl. 20.

A 28 esztendős, védőként és támadóként is bevethető Colton Leiter Norvégiából érkezik Dunaújvárosba.

DSTV: szezont zártak a kispályások

DSTV: szezont zártak a kispályások

2024. júl. 19.

Megtartotta hagyományos évzáró-díjátadó ünnepségét a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség – lezárult a 2023/2024. évi Markó Lajos Városi Kispályás Amatőr Labdarúgó Bajnokság. Az esemény részeként nem pusztán az osztályok dobogós csapatait díjazták, számos egyéni elismerés és különdíj is gazdára talált. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  2. Fiatal kapus érkezett a focistákhoz

  3. Véradókat várnak az újtelepi városvédők

  4. Esküvő kiállítás a Mondbach-kúriában

  5. Megjött az engedély, itthon játszhatnak az Acélbikák

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: Mágnás Miska a Bartókban

DSTV: Mágnás Miska a Bartókban

Embedded thumbnail for DSTV: jeges Dunaújváros

DSTV: jeges Dunaújváros

Embedded thumbnail for DSTV: erős a jótékony oldal

DSTV: erős a jótékony oldal

Top hírek

  1. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  2. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  3. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  4. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  5. Alakul a DFC 2026-os kerete

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő