Amikor még élt a remény…

2017. október 31. (kedd) 18:43 - Várkonyi Balázs

1956. október 31-ét írtak. A forradalom és szabadságharc pentelei krónikájában ez a nap fordulópont: megalakultak a néphatalmi testületek, a nemzeti bizottság, a helyi munkástanács, és a tüzérezred tisztjei részvételével a forradalmi katonai tanács. A feloszlatott DISZ-szervezet szerepét átvette a forradalmi ifjúsági bizottság. Az előző napok véráldozattal is járó történései után a konszolidáció jelei mutatkoztak.

A Dunapentelei Igazság című lap lelkesült írásban számolt be erről: „Dunapentelén 1956. október 31-én a dolgozó nép minden rétegéből, a munkástanácsok, az óvárosi földművesek, a forradalmi munkás- és diákifjúság és a forradalmi értelmiség küldötteiből megalakult Dunapentele Város Nemzeti Bizottsága, és Dunapentele egész területén átvette a teljes főhatalmat.” A városi tanács vezető tisztségviselőit felmentették beosztásukból, a közigazgatás, az igazságügyi szervek, a városi intézmények és a fegyveres erők felügyeletét az új testület irányítása alá vonták.

A kettő híján száz tagból álló nemzeti bizottság operatív testületének elnökévé választották Pados István technikumi tanárt, míg az elnökhelyettesi tisztséget Boros István főhadnagy és Cihó Pál kapta. Akciótervük lényegében azonos volt az országosan megfogalmazott követelésekkel – a legfontosabb pontok: a szovjet csapatok 30 napon belül hagyják el az országot, a kormány haladéktalanul mondja fel a varsói paktumot, és jelentse be Magyarország semlegességét. Követelték az általános és titkos szabad választásokat, az AVH megszüntetését, valamint a népellenes bűntettek elkövetőinek felelősségre vonását.

A munkástanácsok sztrájkfelhívásával kapcsolatban két kivételt tettek: a helyi ellátás érdekében a szolgáltató vállalatok és az erőmű dolgozóit a munka folytatására szólították fel. Felhívták a városlakókat arra, hogy a haza érdekében őrizzék meg nyugalmukat. Kinyilvánították akaratukat november elsejének – a hagyományos vallási ünnepnek – a visszaállítására. Határozatot hoztak a rabgazdaság politikai foglyainak szabadon bocsátásáról, valamint arról, hogy a halottak napján, november másodikán az óvárosi temetőben katonai tiszteletadással helyezzék örök nyugalomra a hősi halált halt szabadságharcosokat.

A nemzeti bizottság határozata értelmében letartóztatták azokat a katonai vezetőket, akik felelősek voltak az október 25-i és 27-i tüntetések halálos áldozataiért. Őrizetbe vették az ÁVH tisztjeit is. Október 31-én kezdődött meg a nemzetőrök felfegyverzése, és elrendelték a vasmű valamint a város tüzérségi védelmének megszervezését.

A Dunai Vasmű Központi Munkástanácsa alakuló ülésén Jäger Tamást elnökké választották, az igazgatótanácsba Takács Sándor, Guba Mihály és Szalai László alelnököket, valamint a testület tizenkét tagját delegálták. A civilek is aktivizálódtak, megalakították többek közt az értelmiségi testületet – a Dunapentelei Forradalmi Értelmiség Önkéntes Előkészítő Bizottságát –, amely részt kért a tennivalókból. Minden jel arra mutatott, hogy a város új vezető testülete meg tudja teremteni a normális viszonyok alapfeltételeit, a békés újrakezdés lehetőségét. Hogy ez nem így történt, az a következő napok szomorú krónikájához tartozik.

A rovat további hírei: Napraszóló

A levéltitok becsülete

A levéltitok becsülete

2017. december 10. (vasárnap)

A véletlen sodort Z. úr mellé. Úgy alakult, hogy egy időt kényszerűen egy helyen kellett töltenünk. Közben többször is alkalom adódott, hogy beszélgessünk, s úgy-ahogy megismerjük egymást. Vagyis hát, megismerni… ez azért egy kicsit túlzás. De az ember röpke ismeretség nyomán is szerezhet valamiféle benyomást. Nekem ez viszonylag hamar sikerült.

Adventbe érve

Adventbe érve

2017. december 03. (vasárnap)

Nézd, ott ballag két ember, már nem vagyunk egyedül. Fotoriporter kolléganőm, Márta derült fel így az idegenek látványán. Hát persze, vasárnap reggel a kihalt, havas mellékúton, ahol sok-sok kilométeren át egy lélek se tűnik föl, szívderítő ez a „nem vagyunk egyedül” érzés. Riportra mentünk: adventnyitó mise, az első gyertyagyújtás a kis pusztai kápolnában. Mint kiderült, az átfagyott emberpár is oda tart. Hiába invitáltuk őket az autóba, köszönettel elhárították: „Megszoktuk mi így…”

Örömutazás

Örömutazás

2017. november 29. (szerda)

Cegléd, Budai út, megálló az 1896-os évszámot viselő 226. jelű őrháznál. Itt szállt vonatra kora reggel huszonkét kis óvodás és négy nevelő. Bevonatoztak a szépen gondozott, hangulatos-platánfás törzsállomásra, leszálltak. A gyerekek izgatottan lesték, mikor jön a Hírös Intercity. Az ő vonatuk.

A vendéglőskirály

A vendéglőskirály

2017. november 28. (kedd)

New York, 1939, Világkiállítás. Zsibongás a csarnokokban, hatalmas tömeg – és az egyik legforgalmasabb pont: egy vendéglő a magyar pavilonban. De nem is csupán „egy” volt ez a hatalmas nemzetközi seregszemle éttermei közül, hanem a legjobb: a Gundel. A híres újság, a New York Herald írta a nap mint nap zsúfolt vendégfogadóról, hogy többet tett Magyarország jó híréért, mint egy hajórakomány turisztikai prospektus.

... de hol van a nagyfater bringája?

... de hol van a nagyfater bringája?

2017. november 26. (vasárnap)

Hetvenes évek: Moszkvába utazik a Magyar Rádió küldöttsége. Sűrű program, „baráti” találkozó vadidegenekkel, veteránokkal, ifjúkommunistákkal, munkásmozgalmi kiállítás, komszomoltörténeti tárlat, a Vörös Hadsereg múzeuma. A delegátusok egyike, őszes hajú férfi már unta sokadszor megnézni szinte ugyanazt. Amikor a háborúban zsákmányolt német fegyvereket mutogatták, jelentkezett, kérdezett: Tessék mondani, a fater bringáját hol találom?

Cihika és az ideges elfajzás

Cihika és az ideges elfajzás

2017. november 19. (vasárnap)

Úgy hívták: Cihika Mihály. A Toldy Gimnázium diákjai már a furcsa név hallatán hangos röhögésben törtek ki, legalábbis az elején. A nevéről persze senki sem tehet, Mihály tanár se, hogy ezt örökölte szüleitől. A gyerekek később alaposan megtanulták, hogy nevetni semmi okuk, félni annál inkább.

Napbúcsúztató Ábel-mesével

Napbúcsúztató Ábel-mesével

2017. november 13. (hétfő)

Esténként, elalvás előtt mindig teszek egy kört a világhálón, hogy tudjam, milyen hírek zárják a napot. De csakis a híreket olvasom, a szabad fórum, a közösségi „csevegő” portál ilyenkor már kerülendő: nem izgatom föl magam azon, hogy miként törik kerékbe oly sokan anyanyelvünket. A közös kincset.