Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 18. Sándor, Ede
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Edzőt váltottak az Acélbikák!

Sport
jégkorong
DAB
Acélbikák
David Musial
Jason Morgan

facebook megosztás

doszerk - 2017. okt. 17., 08:43

A cseh David Musial helyett a kanadai Jason Morgan lett a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatának vezetőedzője.

Bő egy hónappal a bajnokság kezdete után edzőváltásra szánta el magát a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, mely kedden reggel hivatalos honlapján jelentette be, hogy David Musial helyét a kanadai Jason Morgan veszi át felnőtt együttesünk élén. A még mindig csak 41 éves kanadai Jason Morgan játékosként igen nagy tapasztalatra tett szert, hiszen megfordult az AHL-ben és az NHL-ben, sőt, a svéd SHL-ben és az EBEL-ben is.

Kép forrása: Mudra László

Szakvezetői karrierjét Magyarországon kezdte, ahol előbb a miskolci utánpótlásban dolgozott, majd lehetőséget kapott a felnőtteknél is, ahol első évében bajnokságot nyert. Ezután egy lengyel kitérő következett, ahonnan Debrecenbe vezetett az útja, ahol ütőképes csapatot alakított ki. Dunaújvárosba is Debrecenből érkezik, ahol az utánpótlás mellett dolgozott. Szintén idekapcsolódó hír, hogy az eddig vezetőedzői feladatokat ellátó David Musial egy hónapos próbaszerződést kapott másodedzőként. Jason Morgan már a mai nap munkába áll az Erste Liga utolsó előtti helyén álló dunaújvárosi együttesnél, derült ki a DAB közleményéből.

A rovat további hírei: Sport

Újra idegenben a Kohász

Újra idegenben a Kohász

2022. szep. 16.

A bravúrt, vagyis a két pont megszerzését tűzi ki maga elé a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese a tavalyi bronzérmes Debrecen elleni bajnokin.

DSTV: munka és szórakozás

DSTV: munka és szórakozás

2022. szep. 15.

Folyamatosan zajlik a munka a DFVE vízilabdázóinál. Az egyesület edzői több nyári tábort és edzőtábort szerveztek a fiataloknak, akik különböző korcsoportokban vettek részt a foglalkozásokon. Az elvégzett munkáról és a táborok tapasztalatairól Brávik Henrietta edzővel beszélgettünk. Hangkép.

Hozta a kötelezőt a címvédő

Hozta a kötelezőt a címvédő

2022. szep. 15.

Tizenegy gólt szerezve gyűjtötte be a három pontot a Karmacsi Autó együttese a városi kispályás labdarúgó bajnokság ST Solar Csoportjában.

Felemás hétközi forduló

Felemás hétközi forduló

2022. szep. 15.

A DKKA U17-es leány csapata kikapott, az U19-esek viszont nyerni tudtak a korosztályos bajnokságok szerda délutáni fordulójában.

Hét továbbjutó Mezőfalváról

Hét továbbjutó Mezőfalváról

2022. szep. 14.

Hat érmes helyezésnek örülhettek a DKSE birkózói a Mezőfalván megrendezett területi diákolimpiai döntőben.

Elkészült a bajnoki sorsolás

Elkészült a bajnoki sorsolás

2022. szep. 14.

Hazai medencében kezd, s itthon is fejezi be a bajnokság alapszakaszának küzdelmeit a DFVE felnőtt női vízilabda csapata.

Ukrán válogatott játékos Dunaújvárosban

Ukrán válogatott játékos Dunaújvárosban

2022. szep. 14.

A 29 éves Vszevolod Tolsztusko az Acélbikák védelmében jelenthet segítséget jégkorongozóinknak a 2022/2023-as szezonban.

  • További hírek

Friss hírek

  1. ICA-D: két nőművész közös bemutatkozása

  2. Továbbra is az élmezőnyben a PASE

  3. Virágok váltják majd a választási plakátokat

  4. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

  5. Választás 2026: már végleges a szavazólap

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Embedded thumbnail for DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  5. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő