Életmentő mobilalkalmazás

doszerk - 2017. október 10. 12:39

Szív City elnevezéssel az életmentést segítő mobilapplikációt mutatott be az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kedden Budapesten.

Az alkalmazás lényege, hogy a mentők riasztása után az alkalmazás felhasználói az eset ötszáz méteres körzetében szintén riasztást kapnak, így a mentők kiérkezése előtt megkezdhetik az életmentést, vagyis a mellkaskompressziót - hangzott el.

Csató Gábor az OMSZ főigazgatója hangsúlyozta, hogy Magyarországon évente 20-25 ezer hirtelen keringésleállás, felnőtteknél hirtelen szívhalál történik; ezek közül, mintegy 7 ezer közterületen.
A főigazgató elmondta, hogy az applikáció október 17-étől, egy nappal az újraélesztés világnapja után kezd működni, de már most letölthető androidos és IOS-rendszeren egyaránt.

A világnapon a mentőállomások nyitva állnak majd a nagyközönség előtt, és minden érdeklődőnek segítenek elsajátítani az újraélesztés gyakorlatát is. Aki addig letölti a Szív Cityt, az alkalmazás segítségével könnyen megtalálja a legközelebbi mentőállomást is - tette hozzá. Végül hangsúlyozta, hogy a fejlesztés, amellyel sok ezer emberélet menthető meg, jelenleg egyedülálló a világon.

Nagy Ferenc, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szakmai vezetője az alkalmazást ismertetve elmondta: amint a regisztrált felhasználó megkapja a riasztást, az "indulok" gombra kattintva térképes segítséget kap az eset helyszínének megtalálásához. Megérkezése után, ugyancsak kattintásra egy metronóm ad segítséget a mellkaskompresszió kivitelezéséhez, valamint kapcsolatba lehet tud lépni a mentőirányítással is, ahonnan újabb tanácsokhoz juthat az újraélesztés sikere érdekében.

Kiss Domonkos, a Magyar Resuscitatios Társaság elnöke arról szólt, hogy a hirtelen szívmegállás túlélésének egyik záloga lehet, hogy minél több laikus megtanulja az újraélesztést. Darmai Gábor a szoftvert fejlesztő Alerant Informatikai Zrt. tulajdonosa közölte, hogy az alkalmazás, amelyet orvosok kezdeményeztek, egyéves fejlesztőmunka eredménye.

-MTI-

A rovat további hírei: Mozaik

DSTV: Nagy Gergő nagyon nagyot alkotott

DSTV: Nagy Gergő nagyon nagyot alkotott

2025. okt. 18.

Ismét színes alkotásokkal gazdagodott a Római városrész, derül ki a DSTV összegzéséből. Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője méltatta Nagy Gergő grafikusművész munkáját, aki újabb két alkotással lepte meg a körzetben élőket.

ABolhapiac: zsúfolt sokadalom várható vasárnap

ABolhapiac: zsúfolt sokadalom várható vasárnap

2025. okt. 17.

A tömeges jelenlét és a változatos kínálat ígéretével folytatódik az elmúlt időszakban népszerűvé vált sorozat a piac területén most vasárnap.

Miért érdemes esküvői idézetet írni a meghívóra?

Miért érdemes esküvői idézetet írni a meghívóra?

2025. okt. 17.

Az esküvői meghívó az első pillanat, amikor a vendégek bepillantást nyernek a nagy nap hangulatába. Egy apró kártya, ami információt közöl és érzést közvetít. Előrevetíti, milyen lesz az esemény stílusa, hangulata, és mit tükröz az ifjú pár személyisége. (X)

Hatékony szellőztetés csőközbe építhető megoldásokkal

Hatékony szellőztetés csőközbe építhető megoldásokkal

2025. okt. 17.

A modern otthonok egyik nélkülözhetetlen része a jól megtervezett szellőzés. Különösen igaz ez azokra a helyiségekre, ahol nincs közvetlen szellőzési lehetőség, vagy a meglévő nyílászárók nem elegendőek a megfelelő légcserére. (X)

Hozzátartozóként a beteg mellett – díjmentes kurzust indít a Szent Pantaleon Kórház

Hozzátartozóként a beteg mellett – díjmentes kurzust indít a Szent Pantaleon Kórház

2025. okt. 17.

Nagyon aktuális közösségi kezdeményezéssel rukkol ki a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet: az intézmény ingyenes ismeretterjesztő kurzust kezd az otthoni ápolás, gondozás iránt érdeklődők számára. Felhívás és menetrend az alábbiakban – várják a jelentkezőket!

 

DSTV: állatvédelmi témahét az Aranyban

DSTV: állatvédelmi témahét az Aranyban

2025. okt. 17.

Az állatvédelmi témahét kezdeményezéséhez idén is csatlakozott az Arany János Általános Iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A közösség az iskola falain kívül az Ebrendészeti Telep védenceit támogatta, a falakon belül pedig különböző játékos feladatokkal tanulhattak a diákok. Hangkép.

 

Természetes megoldások a mindennapi stressz kezelésére

Természetes megoldások a mindennapi stressz kezelésére

2025. okt. 16.

A modern élet számtalan kihívást tartogat, amelyek gyakran próbára teszik a szervezet tűrőképességét. A rohanó hétköznapok, a munkahelyi nyomás vagy a fárasztó életmód mind hozzájárulhatnak a túlzott stresszhez. (X)