Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 16. Henrietta
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Húsz éve a rászorulók védelméért

Közélet
Mindannyian Mások Vagyunk Egyesület
ez vagyok én
kiállítás
Rudas iskola
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2017. okt. 17., 08:06

Idén ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját a Mindannyian Mások Vagyunk Egyesület, ennek ünneplésére pedig nem is nyílt volna jobb lehetőség, mint a szinte kezdetektől megrendezett Ez Vagyok Én kiállítás megnyitóján a Rudasban.

Húsz évvel ezelőtt, 1997 végén alakult meg a Mindannyian Mások Vagyunk Egyesület. Nem sokkal azután pedig meg is rendezték az első Ez Vagyok Én című kiállítást, de akkor még csak a szervezeten belül. A gyermekeknek, hozzátartozóknak azonban nagy örömöt jelentett az a sikerélmény és tehetségük megmutatása, amit a kiállítás adott nekik, ezért országossá duzzasztották a felhívást. Céljuk, hogy a fogyatékkal, vagy egészségkárosodással élő társaik műveit bemutathassák, ezzel is ösztönözve őket szabadidejük hasznos eltöltésében. Mindezek mellett szeretnék felhívni a társadalom figyelmét a fogyatékkal élők rejtett képességeire.

Kovács Pálné Ancsa elnök a kiállítás megnyitóján hétfő a Rudasban elmondta, köszönettel tartoznak az alkotóknak, akik továbbra is bizalommal fordulnak az egyesület felé és rájuk bízzák művüket, kincsüket, ezzel pedig egy darabot magukból is. Mellettük köszönettel tartoznak még Dunaújváros önkormányzatának, mely egy pályázaton keresztül támogatta a kiállítás létrejöttét, az adományozóknak, és természetesen a Rudas iskolának is, amely már 2000 óta ad otthont a tárlatnak. Az iskola nevelési és közismereti igazgatóhelyettese, Nagyné Fauszt Csilla megnyitójában elmondta, az elmúlt tizenhét évben a Rudas életében ez a kiállítás mindig egy vidám és üde színfoltot jelentett, ami példaértékű lehet a diákok számára, hiszen ezek a képek esztétikai értékkel is bíró, művészeti alkotások, megvalósulásuk pedig kitartó munka eredményei. Reméli, még legalább ennyi kiállításnak adhat otthont az iskola, erre pedig garancia az egyesületen belüli bizalom és a szeretet egymás iránt.

Idén végül 220 alkotás érkezett be, a kiállítás jó hírének köszönhetően pedig nem csak a városból, mint a Mindannyian Mások Vagyunk Egyesület tagjaitól, a Móra Ferenc Általános Iskolából, vagy a Jószolgálati Otthonból, hanem Veszprémből, sőt, még a romániai testvéregyesülettől is. Ezek a tetszőleges technikával készült képek egy hétig díszítik a Rudas auláját, készítőik pedig egy-egy oklevéllel és ajándékkal gazdagodhattak. Ezek átadása előtt azonban egy meglepetés is várta a jelenlévőket, hiszen a 20. születésnap alkalmából egy különleges ünnepi műsorral és egy hatalmas tortával is készültek az egyesület tagjai.

A rovat további hírei: Közélet

Szánalmas trükközést mutatott be a jobbikos polgármester

Szánalmas trükközést mutatott be a jobbikos polgármester

2019. ápr. 12.

Trükkös megoldást talált Dobó Zoltán, Tapolca jobbikos polgármestere arra, hogy a város közgyűlése által hozott döntés ellenére is létrejöjjön a baloldali összefogást tömörítő helyi egyesület. Dobó, miután a képviselő-testülettől nem kapott felhatalmazást a Tapolca név használatára, Egységben Tapolczáért Egyesület néven fogja bejegyeztetni a szervezetet, azaz a régi „cz" írásmódot választva. A szavazás előtt fenyegetőzött és zsarolt a szétesőben lévő jobbikos politikus.

 

Szijjártó: a migrációt nem menedzselni, hanem megállítani kell

Szijjártó: a migrációt nem menedzselni, hanem megállítani kell

2019. ápr. 12.

Ha sikerül megelőzni olyan helyzeteket, amikor embereknek el kell menekülniük otthonukból, akkor elérhető az is, hogy ne menedzseljük, hanem megállítsuk a migrációs folyamatokat - mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsának miniszteri szintű, Nők a békefenntartásban című nyílt vitáján. A tárca erről pénteken tájékoztatta az MTI-t.

Helyszíni felvételek a baloldal szerint nem létező agresszív migránskaraván balhéjáról

Helyszíni felvételek a baloldal szerint nem létező agresszív migránskaraván balhéjáról

2019. ápr. 11.

A liberálisok szerint nincs itt semmi látnivaló, nem létezik a migránskaraván, azonban a görög rendőrök vélhetően egészen mást gondolnak erről a helyzetről, hiszen többször is összecsaptak az agresszív illegális bevándorlókkal Szaloniki közelében. A videón jól látszik, hogy a rendőrsorfalat támadják, visszadobálják az oszlatásra szánt füstgránátokat, valamint tüzeket gyújtanak a migránsok - írja a Pesti Srácok.

D+ Híradó - Nagyvenyimi fejlesztések, diákverseny

D+ Híradó - Nagyvenyimi fejlesztések, diákverseny

2019. ápr. 11.

Hatalmas fejlesztések Nagyvenyimen, arattak az újvárosi diákok a megyei versenyen, idegenben játszik majd a Kohász - egy csokorban a hét legfontosabb hírei a D+TV Híradójában.

Elhordatják a szeméthegyet

Elhordatják a szeméthegyet

2019. ápr. 11.

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Cserna Gábor polgármester, Hingyi László, a körzet önkormányzati képviselője és Mészáros László körzetfelelős a Petőfi utca 13. számnál, ahová illegálisan helyeztek el nagy mennyiségű hulladékot ismeretlenek.

Fidesz: Brüsszel nyíltan a bevándorlók tömeges befogadását tekinti fő céljának

Fidesz: Brüsszel nyíltan a bevándorlók tömeges befogadását tekinti fő céljának

2019. ápr. 11.

Brüsszel nyíltan hirdeti, hogy a bevándorlók tömeges befogadását tekinti legfőbb céljának - így reagált Zsigmond Barna Pál, a Fidesz országgyűlési képviselője csütörtökön Budapesten az Európai Bizottság migrációs biztosának előző napi nyilatkozatára.

Egyre kevesebben fordulnak orvoshoz

Egyre kevesebben fordulnak orvoshoz

2019. ápr. 11.

Fejér megyében, április 1. és 7. között 390 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, ez 2,3 %-kal kevesebb az előző hetinél.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Örömfotós várostárlat a könyvtárban

  2. Maradtak a negyedik helyen a fiatalok

  3. Izgalmas, jó meccseket játszottak

  4. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

  5. Záporokkal éri el térségünket a hidegfront

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Embedded thumbnail for "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

"Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

Embedded thumbnail for DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. FitCity Dunaújváros: a testi és lelki egészségért (galériával)

  4. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  5. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő