Későn ébredt a Dunaferr!

Szárszó Lajos - 2017. október 2. 20:36

Az első félidőt odaajándékozta ellenfelének a Dunaferr DUE Renalpin FC futsal csapata, mely ezzel jelentős, négygólos hátrányba került, így hiába játszott jobban a második húsz percben, ez nem volt elég a pontszerzéshez a nyáron jelentősen megerősített Berettyóújfalu ellen.

Több hónapos szünet után végre megkezdődött a futsal bajnokság a Dunaferr számára, ráadásul azonnal rangadóval. A mieink keretének magja az előző szezonhoz képest együtt maradt, amely az erőnket jelentheti a bajnokság során, viszont mai ellenfelünk, a Berettyóújfalué nagyon megerősödött. A mieink hosszú távú céljai továbbra is megmaradtak, köztük az, hogy lehetőleg saját nevelésű magyar fiúkat építsenek be a csapatba, míg ellenfelünk spanyol edzőt és több spanyol légióst igazolt. A mai találkozónak a szezonkezdésen kívül még egy jelentősége volt, mégpedig az, hogy a Dunaújváros kispadján tétmeccsen először mutatkozott be az új edző, Schrancz Balázs. Lendületesen indult a találkozó, mindkét együttes támadólag lépett fel, melyből a vendégek jöttek ki jobban. Már a negyedik percben megszerezték a vezetést, amikor Gál tört előre, aki kihasználta, hogy lemaradt róla a hazai védő, és közelről talált a kapuba (0-1). A játékot a folytatásban is a vendégek színezték jobban, akik sorra vezették veszélyes akcióikat, amely a 7. percben újabb gólt eredményezett.

Ezúttal Trencsényi Jánosra játszották ki a ziccert, aki a szinte üres kapuba lőtt (0-2), majd egy perccel később sakk-matt helyzetben Harmati szerezte a vendégek harmadik találatát (0-3). Az MVFC rohanását időkéréssel próbálta megállítani Schrancz Balázs, ami azonban sajnálatos volt, hogy a Dunaferr azt követően sem találta a játék ritmusát. Eközben a vendégek megszerezték negyedik góljukat. A 15. percben szép kényszerítő passzok után Javier fejezte be eredményesen a támadást (0-4). A második félidőre kapust cserélt a hazai alakulat, bár a gólokról nem tehetett Reveland. Hosszú Ádám szabadrúgásból találta el a vendég kaput, de erre a lövésre közel 21 percet kellett várni, majd agresszívabbá vált a Dunaferr játéka, amely egyben nem tetszett a spanyol edzőnek, másrészt eredményes volt, mivel Pál Patrik megszerezte a szépítő találatot (1-4). Varga lábában volt benne az újabb hazai gól, de sarkazására még időben leért László kapus, aki nem sokkal később újabb párbajt nyert meg az újvárosi csatárral szemben.

Sorban vezette a jobbnál jobb akciókat Schrancz Balázs gárdája, de azokat vagy túlvariálták a fiúk, vagy az utolsó passzok nem sikerültek. Ezt Hosszú Ádám egyszerűsítette le, aki szép egyéni akció végén lőtte ki a hosszú alsó sarkot (2-4). A felzárkózási esélyt hat perccel a vége előtt a spanyol légiós Da Silva Gomes Ricardo Amilcar próbálta lehűteni (2-5), de erre a találatra pár másodperccel később Varga Csaba válaszolt (3-5). Hosszú Ádám csak centiket tévedett, akinek lövése a bal kapufáról vágódott oldalra, majd taktikát váltott a Dunaferr, amikor kapusa helyett mezőnyjátékost küldött a pályára. Ha nem is ebből, de szabadrúgásból csak egy gólosra csökkent a hátrány Pál Patriknak köszönhetően (4-5), majd Varga hagyott ki egy szólót, ezzel az is eldőlt, hogy a Berettyóújfalu nyerte a nyitómeccset.

Dunaferr DUE Renalpin FC– MVFC Berettyóújfalu 4-5 (0-4)

Dunaferr DUE Renalpin FC: Reveland Zoltán – Horváth Norbert, Németh Péter, Varga Csaba 1, Hosszú Ádám 1. Cserék: Rigó László – Schrancz Balázs, Fridrich Dávid, Bánfalvi Balázs, Pál Patrik 2, Gorjanácz Márió, Velez Donát, Csányi Dávid István. Vezetőedző: Schrancz Balázs.

MVFC Berettyóújfalu: László Márk - Rábl János, Gál István 1, Da Silva Gomes Ricardo Amilcar 1, Daróczi Dávid. Cserék: Mezei Dávid - Sanchez Barrena Francisco Javier, Magyar Szabolcs, Harmati Tamás 1, Trencsényi János 1, Nagy Dániel, Henrique Da Silva Rafael. Vezetőedző: Mullor Cabrera Sergio.

 

A szezon első bajnokija előtt ünnepélyes sajtótájékoztatót tartott a Dunaferr DUE Renalpin FC futsal csapata, mely egy új, kimondottan együttesünk számára kifejlesztett telefonos applikációval igyekszik még közelebb hozni drukkereit a csapathoz. A ma bemutatott programot az MTA-Sztaki eLearning Osztályának munkatársai fejlesztették ki, s Márkus Zsolt László osztályvezető, valamint Veres Miklós projektmenedzser mutatta be az érdeklődőknek. Az Android és IOS rendszerű okostelefonokra kifejlesztett program lényege, hogy a csapathonlapon megjelenő információkat jeleníti meg egy új platformon, mely számtalan egyéb újdonsággal (térkép, navigációs lehetőség, figyelmeztetési funkció) igyekszik még kényelmesebbé tenni a Dunaferr DUE Renalpin FC futsal csapatáért érdeklődők életét. A Sport@Hand Dunaújváros Futsal elnevezésű alkalmazás ingyenesen elérhető mindenki számára, s a fejlesztők, illetve együttesünk vezetése is abban bízik, hogy használatával tényleg sikerült még közelebb hozni együttesünket a szurkolókhoz.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: sportos múltidézés

DSTV: sportos múltidézés

2025. ápr. 29.

Sporttörténelmi előadás-sorozatot hívott életre az Intercisa Múzeum. Ennek első állomása a motorcsónakversenyzés sikeres és szép múltját idézte meg – elsőként Andics József és Dr. Sándor Péter közreműködésével. Hangkép.

Nagyot léptek az Európa-bajnokság felé

Nagyot léptek az Európa-bajnokság felé

2025. ápr. 29.

A DKSE birkózói közül Nyikos Veronika a második, Pupp Viktória a negyedik helyen végzett a fővárosban megrendezett Baracsi Imre Emlékversenyen.

Minden éremből jutott a tornászoknak

Minden éremből jutott a tornászoknak

2025. ápr. 28.

Egy aranyéremmel, összesen hat dobogós helyezéssel zárták a DKSE tornászai a fővárosban megrendezett országos bajnokság szerenkénti döntőit.

Tovább robog a DFC

Tovább robog a DFC

2025. ápr. 28.

Adonyban is nagyon sima győzelemnek örülhetett a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Fejér Vármegyei Bajnokság legutóbbi fordulójában.

Mayer Gréta nyert, a DKSE "B" vezet

Mayer Gréta nyert, a DKSE "B" vezet

2025. ápr. 27.

A DKSE "B" csapata vezet a tornászok szuper csapatbajnokságának első fordulója után, míg az egyéni összetett bajnokságon a DKSE kiválósága, Mayer Gréta diadalmaskodott.

Bravúros Kohász-siker

Bravúros Kohász-siker

2025. ápr. 27.

Remek második félidei játékának is köszönhetően aratott kétgólos győzelmet a tabellán ötödik Vác ellen a DKKA női kézilabda csapata a bajnokság szombat esti fordulójában.

DSTV: a nélkülözőkre is gondoltak

DSTV: a nélkülözőkre is gondoltak

2025. ápr. 26.

A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Jót, Szívből – Dunaújvárosért akciócsoportja szép hagyományt folytatott. A közösség húsvét alkalmából a hajléktalanszálló lakóit támogatta, kicsit szebbé tették a nehézsorsú embereknek az ünnepet. Hangkép.