Két győzelemmel kezdtek a Sárkányok
Két nap alatt két mérkőzést játszott, s mind a kettőt meg is nyerte a Dunaújvárosi Sárkányok U18-as kosárlabda csapata a junior bajnokságban.
Két találkozót játszott hétvégén az Országos Junior Bajnokság küzdelmeiben a Dunaújvárosi Sárkányok U18-as férfi csapata. A bajnoki nyitányon a Gödöllői Sportklub volt Boda Gábor tanítványainak ellenfele, s bár a kezdés kicsit döcögős volt, korán időt is kellett kérni, ezt követően beindult a szekér, s a mieink simán, 23-4-re be is húzták az első negyedet. a folytatásban rengeteget cserélt a Sárkányok szakvezetése, mindenki bőven kapott lehetőséget a játékra, s bár emiatt már nem volt akkora különbség a két együttes között, az utolsó játékrészen kívül minden negyedet simán nyertek a mieink, akik végül könnyed, 78-56-os sikerrel hangoltak a vasárnapi Budaörs elleni mérkőzésre, ami lényegesen nehezebbnek ígérkezett.
Kép: DO-archív
A Budaörsi DSE B-csapata elleni találkozót azonban szintén jól kezdte a Sárkányok U18-as csapata, s az emberfogás, valamint a zóna ellen is viszonylag könnyen sikerült pontokat szerezni, így az első etap végén öt, míg a félidőben már 38-26-os előnynek örülhettek. A harmadik negyedet is jól kezdték a mieink, ám 45-28-as vezetésük után jött egy kisebb hullámvölgy, így a házigazdák visszajöttek a meccsbe, s minimálisra csökkentették hátrányukat (58-59). A negyedik felvonás bőven ígért tehát izgalmakat, de a Sárkányok taktikus játékkal őrizték sovány előnyüket, s az utolsó felvonást döntetlenre hozva arattak végül 75-74-es győzelmet, vagyis két szép sikerrel kezdték a junior bajnokság idei küzdelmeit.
Eredmények, pontszerzők
Dunaújvárosi Sárkányok U18 – Gödöllői Sportklub 78-56 (23-4, 18-12, 23-17, 14-23)
Kezdők: Bak 19, Bozsik 5/3, Csépányi 22/12, Matucza 16, Katona 10. Cserék: Karczub 2, Pászti 4/3, Borbély, Karászi.
Budaörsi DSE /B – Dunaújvárosi Sárkányok U18 74-75 (15-20, 11-18, 32-21, 16-16)
Kezdők: Bak 23, Csépányi 20, Matucza 13/3, Katona 9, Bozsik 8/6. Cserék: Karczub 2, Borbély, Pászti, Karászi.
A rovat további hírei: Sport
DSTV: triplázott az R'Angels
2025. jan. 21.
Harmadik éve töretlen népszerűségnek örvend a R’Angels KCR jégkorongcsapata a városlakók körében. A csapat 2024-ben is megnyerte a Dunaújváros Kedvence szavazás sport kategóriáját. Hangkép.
Biztos sikerrel folytatták a bajnokságot
2025. jan. 21.
Az első félidőben még akadozott a gépezet, de a szünet után öt gólt szerzett és elhozta a három bajnoki pontot a Tolna-Mözs otthonából a Dunaújváros Futsal csapata.
Idén is elismerték legjobbjaikat (galériával)
2025. jan. 20.
A felnőttek között Horváth Attila, az ifjúságiaknál Mitkus Kemas vehette át az év legjobbjának járó díjat a Magyar Motoros Vízisport Szövetség dunaújvárosi évzáróján.
Végül igazolta a papírformát a listavezető
2025. jan. 20.
Bár a harmadik harmad elején még volt esélye a pontszerzésre, végül 5-2-es vereséget szenvedett az éllovas Gyergyói HK otthonában az erősen tartalékos DAB.
Szuperdöntőbe jutott a válogatott
2025. jan. 19.
Mindhárom alsóházi meccsét megnyerve végzett a Világkupa ötödik helyén a három DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott.
Az éllovashoz látogat a DAB
2025. jan. 19.
A Gyergyói HK otthonában folytatja az Erste Liga alapszakaszának csatározásait a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este fél hattól.
DSTV: életmódváltás bármikor
2025. jan. 18.
Január elsején a legtöbb ember megfogad valamit – többet sportolok majd, egészségesebben fogok étkezni, többet leszek a szabadban. A változtatásokhoz azonban nincs szükség egy új esztendőre, ahogyan Csapó Nóra fogalmaz. Vele beszélgettünk sportról, életmódról, egészségről. Hangkép.