Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 02. Karolina, Aida
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Közel volt a bravúr

Sport
kézilabda
utánpótlás
DKKA
Dunaújváros

facebook megosztás

spigott - 2017. okt. 03., 18:10

A Szombathely csapatát alaposan megszorongatták, a győriek ellen viszont nem volt esélye a DKKA fiataljainak az Erima bajnokság második fordulójában.

Székesfehérváron, az Erima U13-as kiemelt bajnokság második fordulójában lépett pályára hévégén a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia utánpótlás csapata, melyre nem várt könnyű feladat, ugyanis csoportjának legerősebb együtteseivel, a szombathelyi és a győri csapattal mérete össze erejét. Takács Józsefné éppen ezért arra kért tanítványait, hogy nem az ellenféllel foglalkozzanak, hanem küzdjenek, harcoljanak. A Szombathely elleni találkozón összeszedetten, koncentráltan játszottak a dunaújvárosi fiatalok, s egészen az utolsó három percig benne volt a meccsben a pontszerzés is, de a hajrában elkövetett hibákat sajnos kihasználta vetélytársuk, mely végül 16-14-es sikert aratott.

Képek: kohaszkezi.hu

A győriek elleni mérkőzésen is láthatott szép megoldásokat a DKKA csapatának szakvezetője, ám mint azt elmondta, a győriek jelenleg még jobb csapatot alkotnak, így nem volt reális esélyük arra, hogy megszorítsák vetélytársukat. A Rába-partiak végül 26-13-ra nyertek akadémistáink ellen, ám ezzel együtt is rendkívül hasznos volt csapatunk számára a két találkozó, melyekből lehet és kell is építkezni ahhoz, hogy a jövőben még jobb teljesítményre legyenek képesek fiataljaink.

Eredmények

DKKA – Szombathely 14–16 (7–8)
DKKA – Győr 13–26 (4–11)

A csapat tagjai: Hódosi Kamilla, Péli Dorottya, Kiss Flóra, Imre Viktória, Sztanó Kincső, Váradi Hanna, Varjas Lara, Dobos Hanna, Wenszky Janka, Csapó Csillag, Kecskés Noémi, Balogh Dóra, Garbacz Petra, Bankó Zoé. Edző: Takács Józsefné.

A rovat további hírei: Sport

Újabb győzelem a bajnokságban

Újabb győzelem a bajnokságban

2022. okt. 20.

Négyből három harmadot megnyerve aratott 10-5-ös sikert a III. Kerületi TVE vendégeként a DFVE felnőtt női vízilabda csapata a bajnokság második fordulójában.

Nagy csata lesz a dobogóért

Nagy csata lesz a dobogóért

2022. okt. 19.

Öt csapat is három ponton belül áll a városi kispályás labdarúgó bajnokság kiemelt középszakaszának Campus csoportjában.

Verhető ellenfél a kupában

Verhető ellenfél a kupában

2022. okt. 19.

Az NB II-es KK Ajka lesz a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesének vetélytársa a női Magyar Kupa harmadik fordulójában.

A fővárosban folytatják a bajnokságot

A fővárosban folytatják a bajnokságot

2022. okt. 19.

A III. Kerületi TVE vendégeként ugrik medencébe a DFVE felnőtt női vízilabda csapata a bajnokság második fordulójában ma este hét órától.

A továbbjutásért játszanak a jégkorongozók

A továbbjutásért játszanak a jégkorongozók

2022. okt. 18.

A Magyar Kupa első fordulójának visszavágó mérkőzésein korcsolyázik jégre a DAB és a Worm Angels csapata a jégcsarnokban szerdán este.

Gólzáporos rajt a középszakaszban

Gólzáporos rajt a középszakaszban

2022. okt. 18.

A Karmacsi Autó és a Szil-Ker Ablak gárdája is erős második félidei játékának köszönhette újabb győzelmét a városi kispályás labdarúgó bajnokság középszakaszának nyitányán.

A Fradi ellen a kupában

A Fradi ellen a kupában

2022. okt. 18.

Nem vár könnyű ellenfél a DFVE női vízilabdázóira a Magyar Kupa negyeddöntőjében.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Folytatódik a csapadékos idő – de komoly enyhülés várható

  2. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  3. Csoportmásodikként elődöntős a válogatott

  4. DSTV: az éremművészet atyja

  5. Közösségépítők (1.): a varázsos Madártanya

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: az éremművészet atyja

DSTV: az éremművészet atyja

Embedded thumbnail for DSTV: nyelvtanóra – nagyon másképp

DSTV: nyelvtanóra – nagyon másképp

Embedded thumbnail for DSTV: várostörténeti kalandozások a médiatárban

DSTV: várostörténeti kalandozások a médiatárban

Top hírek

  1. Előállították Mezei Zsolt alpolgármestert (frissítve)

  2. A víztoronyról is szó esett a tárgyaláson

  3. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  4. Baleset miatt állt az M6-os sztráda forgalma Besnyő térségében (FRISSÍTVE)

  5. Több változás lesz februártól, módosulnak a gyermekorvosi körzetek Dunaújvárosban

Galéria

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Tárlatvezetés a Kortárs Művészeti Intézetben

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő