Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 08. Aranka
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kuparajtra vár a Kohász!

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
CSM Roman
EHF Kupa
György László

facebook megosztás

spigott - 2017. okt. 10., 13:34

A CSM Roman elleni hazai találkozóval kezdi meg szereplését szombaton az EHF Kupa küzdelmeiben a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata, melyre nagyon nehéz párharc vár a tavaly óta jelentősen megerősödött román együttes ellen.

Már csak pár nap és újra nekivág a nemzetközi kupaküzdelmeknek a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese, mely szombaton délután négy órától az EHF Kupa második körének odavágóján látja vendégül a romániai CSM Roman csapatát. Ugyan a Kohász hétvégi ellenfele tavaly már a második fordulóban búcsúzott a sorozattól úgy, hogy az Alba Fehérvár KC-től oda-vissza vereséget szenvedett, György László vezetőedző szerint óriási hiba lenne ebből kiindulnia a dunaújvárosi drukkereknek, ugyanis a román csapat azóta rengeteget erősödött, így két rendkívül kemény mérkőzés vár kézilabdázóinkra a kupasorozat második fordulójában..

- Igyekeztünk kielemezni ellenfelünket, melyről azt tudjuk, hogy jelen pillanatban a román bajnokság negyedik helyén állnak, négy mérkőzésből három győzelemmel és egy vereséggel. Azt is tudjuk róluk, hogy tavaly óta teljesen átalakult a keretük, ahogy néztem, talán tíz új játékos érkezett hozzájuk, van köztük portugál, montenegrói, szlovén, ukrán is. Amit láttam róluk felvételt, az alapján megkockáztatható, hogy egy Siófok szintű csapat lesz az ellenfelünk itt az EHF Kupa második fordulójában. Nagyon megerősödtek tehát tavalyhoz képest, a belső hármasuk komoly lövőerőt képvisel, a balátlövőjük portugál, jobbátlövőjük egy montenegrói játékos, akik komoly játékintelligenciával rendelkeznek. Támadásban is erősek, de védekezésüket a nagyon kemény, már-már a durvaság határát súroló játék jellemzi, s ehhez nekünk muszáj lesz alkalmazkodni ahhoz, hogy sikeresek legyünk.

Mert a Kohász célja egyértelműen az, hogy már az első meccsen sikerüljön olyan előnyt szerezni, ami jó esélyeket biztosít az október 22-én délelőtt tizenegy órakor kezdődő visszavágóra. Mint azt vezetőedzőnk elmondta, ehhez azonban muszáj lesz támadásban és védekezésben is a maximumot nyújtani.

Képek: DO-archív

- Az ellenfél kemény védekezése ellen tehát nekünk is sokkal erőszakosabban, rámenősebben játszanunk, ha nem akarjuk, hogy kellemetlen meglepetés érjen minket. Kísérletezni még maximum a mérkőzés előtt lehet, taktikában maximum úgy lehet meglepni ilyenkor már az ellenfelet, ha a második meccsen veszünk elő olyan elemeket támadásban és védekezésben, amit addig nem alkalmaztunk. Természetesen szeretnénk minél nagyobb előnyt szerezni a visszavágóra, de ez rendkívül nehéz lesz, senkinek sem szabad kiindulni ellenfelünk tavalyi, a fehérváriak elleni meccseiből kiindulnia, mert az csak saját magát csapja be. Részünkről az lesz a legfontosabb, hogy hazai pályán a maximumot nyújtsuk, győzni akarunk, az elmúlt meccsek jó teljesítményéből építkezve, míg a kevésbé jókból tanulva szeretnénk fejlődni tovább. Az biztos, hogy szélsőjátékban erősödnünk kell, ez jelenleg a legfőbb problémánk, hiszen a helyzeteink megvannak, de még az ötven százalékot sem éri el a hatékonyságunk, hatvannégy helyzete volt a négy szélsőnknek az elmúlt négy találkozón, s ebből mindössze huszonkilenc gólt szereztünk, ez kevés. Bár van, akinek az első, s van, akinek a sokadik nemzetközi kupameccse lesz ez, bízom benne, hogy ennek hangulata mindenkiből a maximumot hozza majd ki szombaton, s mindent elkövet majd azért, hogy nyerjünk, s a jövő heti visszavágónk egyértelműen a továbbjutásért léphessünk pályára.

A DKKA programja az EHF Kupa második fordulójában

2017. 10. 14. 16:00 DKKA - CSM Roman
2017. 10. 22. 11:00 CSM Roman - DKKA

A rovat további hírei: Sport

DSTV: erős a jótékony oldal

2026. jan. 13.

A „Jót, szívből – Dunaújvárosért!” csapata rengeteg jótékony megmozdulást szervezett 2025-ben is. Elképesztő közösségi összefogással gyűjtötték az adományokat nemesebbnél nemesebb célokért – az idei évben sem szeretnének veszíteni a lelkesedésből. Az elmúlt év eredményeit Petrás Gábor értékelte. Hangkép.

Építkezés, türelem, előrelépés – ilyen lehet 2026 a magyar tornasportban

2026. jan. 13.

A 2025-ös esztendő fontos állomás volt az olimpiai ciklusban, és meghatározó alapokat rakott le az idei év kihívásaihoz – hangsúlyozta év eleji értékelő nyilatkozatában a Magyar Torna Szövetség (MATSZ) elnöke, dr. Magyar Zoltán.

Háziversenyen remekeltek a tollaslabdázók

2026. jan. 12.

Népes mezőnnyel, remek hangulatban rendezte meg a 2025/2026-os szezon harmadik háziversenyét a Danubius KSE tollaslabda szakosztálya a mögöttünk hagyott hétvégén.

Két vereség az Andersen Ligában

2026. jan. 12.

A DAB-ASP és a Worm Angels együttese sem tudott pontot szerezni a jégkorongozók Andersen Ligájának hétvégi fordulójában.

Nem volt esély a Gyergyó ellen

2026. jan. 11.

Ahogy a Brassó elleni mérkőzésen, a Gyergyói HK otthonában is hatgólos vereséget szenvedett a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Ligában.

Alakul a DFC 2026-os kerete

2026. jan. 11.

Két kapus mellett egy védő is távozott a Dunaújváros FC labdarúgó csapatától, mely egy fiatal középpályás szerződtetését is bejelentette az elmúlt napokban.

Elvitte a három pontot a VRCK

2026. jan. 11.

Volt esély a szettgyőzelemre is, de a vendég Kazincbarcika végül három játszmában legyőzte a DKSE röplabdázóit a TippmixPro Férfi NBI Extraliga szombat esti fordulójában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Közösségépítők (2.): a "Terítéken" ízőrzője

  2. Felhívás aranylakodalmas párok részére

  3. Nagyon közel volt a bravúrhoz a DKSE

  4. DSTV: szólóban a hangzsonglőr

  5. Cseh Sándor: egy csapatnak mindig fejlődnie, vagy alakulnia kell

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: szólóban a hangzsonglőr

DSTV: szólóban a hangzsonglőr

Embedded thumbnail for DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

Embedded thumbnail for DSTV: két győzelem, egy vereség

DSTV: két győzelem, egy vereség

Top hírek

  1. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  2. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  3. Rozi néni 90 éves lett – Isten éltesse!

  4. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  5. Újra élnek a bajnoki remények

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő