Sűrűsödő élmezőny a Campusban
Nincs már hibátlan csapat a városi kispályás labdarúgó bajnokság Campus Osztályában, miután a listavezető Asztalos Gumiszervíz is elveszítette első pontjait.
A borongós, esős idő ellenére is három mérkőzést rendeztek meg kedden este a városi kispályás labdarúgó bajnokság Campus Osztályának hatodik fordulójában. A Lorántffy iskola műfüves pályáján lejátszott mérkőzésein először a harmadik helyezett Gyalog Galopp húzott szerelést az utolsó előtti Papa SE ellen, s bár korán vezetést is szerzett, vetélytársa nemcsak jól tartotta magát az első félidőben, hanem még egyenlítenie is sikerült. A második felvonás így sem hozott izgalmakat, mert a végül három találatig jutó Petrás Gábor vezérletével 4-1-es sikert aratott a Gyalog Galopp, mely újabb győzelmével feladta a leckét közvetlen vetélytársainak is.
A nap második mérkőzése igazi rangadót ígért, ugyanis a listavezető, eddigi összes találkozóját megnyerő Asztalos Gumiszervíz a második Varázs Kép ellen lépett pályára. Az összecsapás hozta is előzetesen várt izgalmakat, s bár az éllovas kétszer is előnybe került, a Varázs Kép mindkétszer ledolgozta hátrányát, s a véghajrában szerzett góllal döntetlenre mentette a mérkőzést (3-3). Ezzel az Asztalos Gumiszervíz is elveszítette hibátlan mérlegét, s bár pontszámban beérte a Gyalog Galopp, az éllovas még mindig egy meccsel kevesebbet játszott, mint legnagyobb vetélytársai.
Kép: DO-archív
A nap zárómeccsét a Black & White és a B.T. Mirage együttesei vívták egymással, s bár egészen a mérkőzés utolsó tíz percéig úgy tűnt, hogy utóbbinak sikerül pontot rabolnia ellenfelétől, a hajrában Fazekas Martin mesterhármasával kicsikarta a győzelmet a Black & White gárdája, mely újabb három pontjával feljött a tabella ötödik helyére, míg keddi vetélytársa maradt az kilencedik pozícióban.
Eredmények
Gyalog Galopp – Papa SE 4-1 (1-1)
Varázs Kép – Asztalos Gumiszervíz 3-3 (0-1)
Black & White – B.T. Mirage 4-1 (1-0)
A Campus Osztály állása: 1. Asztalos Gumiszervíz 13 pont, 2. Gyalog Galopp 13 pont, 3. Varázs Kép 11 pont, 34. Akrasz-Bau SE 10 pont, 5. Black & White 8 pont, 6. Gazdagok és Szépek 6 pont, 7. Irapuato 4 pont, 8. Széchenyi Pékség 4 pont, 9. B.T. Mirage 4 pont, 10. Papa SE 2 pont, 11. Unió Taxi 2 pont.
A rovat további hírei: Sport
Rangadó vár a DFC-re
2025. okt. 04.
A tabellán harmadik Kaposvár elleni mérkőzéssel folytatja a harmadosztály küzdelmeit a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután.
Nagy pofon az éllovastól
2025. okt. 04.
Kiütéses vereséget szenvedett a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata a címvédő Gyergyói HK elleni székesfehérvári mérkőzésen az Erste Liga pénteki játéknapján.
Nehéz ágra került a női válogatott
2025. okt. 03.
A január-februári Európa-bajnokság varázslatos helyszínén, Madeira szigetén, Funchalban tartották meg a női torna sorsolását. A magyar válogatott a spanyolokkal került egy csoportba, azaz vagy az olimpiai bajnokot, vagy a középdöntőben szembejövő, címvédő hollandokat kell legyőzni a négy közé jutásért.
DSTV: elégedett szakvezetés
2025. okt. 03.
Két győzelemmel, csoportelsőként jutott tovább a Bajnokok Ligája selejtezőjéből a DFVE női vízilabda csapata, így dr. Sike József vezetőedző is elégedetten értékelhette játékosai teljesítményét. Hangkép.
A címvédő ellen folytatja a DAB
2025. okt. 03.
Az idei szezonban még hibátlan Gyergyói HK lesz a Dunaújvárosi Acélbikák következő ellenfele az Erste Liga ma esti fordulójában.
DSTV: véget ért az idei ÚDL
2025. okt. 02.
A Munkásművelődési Központ aulája megint pontos találatoknak adott helyet múlt szombaton. A Dunaújvárosi Darts Club az ÚDL utolsó egyéni fordulóját rendezte meg, 32 versenyző állt a táblák elé. Hangkép.
Igazolta a papírformát a Loki
2025. okt. 02.
Csak a második félidőben tudta megnehezíteni a házigazda DVSC dolgát a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata a két gárda szerda esti bajnokiján.








