Dunaújváros Hetilap

Tízezer lépés Érted és Értünk

Molnár Emese - 2017. október 2. 7:38

Kétszázhuszonhárom érdeklődő gyülekezett vasárnap délelőtt a Városháza téren, hogy egy közös sétára induljanak. Az akciónak jótékonysági célja volt, összesen 247 ezer forinttal segítették a kórház gyermekosztályát.

Immár harmadik alkalommal hirdették meg városunkban a „10.000 lépés Érted és Értük” elnevezésű jótékonysági sétát. Ezt a kezdeményezést az Amway Hungária cég indította, amelynek lényege, hogy minél többen vegyenek részt egy közös sétáláson, az 500 forintos részvételi díjból származó összeget pedig megduplázza a cég, és jótékonysági célra ajánlják fel. A program dunaújvárosi szervezője Keserű Mónika. Mint azt az október 1-i séta gyülekezőjén elmondta, vállalkozóként került kapcsolatba korábban az Amway Hungária céggel, és szerinte vétek lenne egy ilyen lehetőséget kihagyni, ezért is szeretné még a jövőben is megszervezni az akciót.

Hozzátette, a jótékonysági cél mellett fontos eleme a programnak a közösségépítés, és ahogy azt a városba érkező vendégektől is hallja, nagyon sok zöldövezeti területtel rendelkezik Dunaújváros, ahol kellemes kikapcsolódást nyújt egy-egy séta. Kétszázhuszonhárom érdeklődő nevezett a programra, és 11 órakor rendőri-polgárőri kísérlettel elindultak az 5,6 kilométeres távnak a belvárosban és a Duna-parton. A programhoz Dunaújvároson kívül egyébként még tizenegy másik város is csatlakozott. A hagyományoknak megfelelően a bevételt a Szent Pantaleon Kórház gyermekosztálya javára ajánlották fel. A séta végén jelképesen is átadták egy óriáscsekken az adományt, összesen 247 ezer forintot, amelyet Erdély-Franyó Anna ápolási igazgató vett át.

 

A rovat további hírei: Közélet

Tovább szépül a Munkácsy utca és környéke

Tovább szépül a Munkácsy utca és környéke

2025. aug. 28.

A Technikum városrészben tovább folytatódnak azok a fejlesztések, amelyek célja egy élhetőbb, biztonságosabb és zöldebb városi környezet kialakítása. Szabó Zsolt alpolgármester, a 6-os választókerület önkormányzati képviselője számolt be a legutóbbi eredményekről.

Fő a biztonság: kerekasztal-beszélgetést szerveztek az elektromos rollerezésről

Fő a biztonság: kerekasztal-beszélgetést szerveztek az elektromos rollerezésről

2025. aug. 27.

Először szerveztek fórumot és kerekasztal-beszélgetést Dunaújvárosban a Városháza "C" szárnyában az elektromos rollerek használata apropóján. Az "új" eszközök használatára vonatkozó szabályok továbbra sincsenek lefektetve, mindenki várja a 2026-os új KRESZ előírásait.

Vitorlát bonts, árbocra fel, kalózok! – kalandos Játékfesztivállal készültek (galériával)

Vitorlát bonts, árbocra fel, kalózok! – kalandos Játékfesztivállal készültek (galériával)

2025. aug. 27.

A tenger félelmet nem ismerő szereplőinek világába csalogatott az Útkeresés Segítő Szolgálat közösségi eseménye – a már hagyományos nyárbúcsúztató, egyben jótékonysági kezdeményezés ebben az évben is nagy sikert aratott a vendégek körében.

Hegyi kecske a sas és mormota mellett – már teljes díszben pompázik a trafóház

Hegyi kecske a sas és mormota mellett – már teljes díszben pompázik a trafóház

2025. aug. 26.

Nem az első, és vélhetően nem is az utolsó témához kapcsolódó hírt osztjuk meg a városlakókkal: folytatódott a 4-es körzet szépítése, elkészült a Váci Mihály utcában található trafóház festése. Nagy Gergő tájképet és hegyi kecskét álmodott a sas és a mormota mellé.

Zarándokok gyülekeztek a Lajos-köveknél

Zarándokok gyülekeztek a Lajos-köveknél

2025. aug. 26.

Az 1526-os mohácsi csata az egyik legfájóbb vereség a magyar történelemben. Az esedékes évforduló alkalmával zarándoklaton vesznek részt a hagyományőrzők, akik idén is lóháton vágtak neki az Érdtől Mohácsig tartó útvonalnak, amelyen II. Lajos király serege is járt. A lovasok egyik állomása Dunaújváros volt – ahogy évek óta mindig, ezúttal is a Lajos-köveknél tartottak rövid pihenőt.

Jól sikerült a jubileumi "Szalki tali"

Jól sikerült a jubileumi "Szalki tali"

2025. aug. 25.

Immáron egy évtizede szervezi meg az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete az éves találkozóját, amely keretében autizmussal vagy más egyéb fogyatékossággal élő gyermeket/felnőttet nevelő családok találkozhatnak az ország területéről.

Ajándékkal búcsúzott Nárcisztól a Rosti gimnázium közössége

Ajándékkal búcsúzott Nárcisztól a Rosti gimnázium közössége

2025. aug. 24.

A közös munka a sikeres érettségivel ugyan véget ért, de a kapcsolat nem szakadt meg a Dunaújvárosi Rosti Pál Gimnázium és Általános Iskola, valamint az intézményben tanult súlyosan beteg diáklány, Lisztes Nárcisz között. Az iskola egy jeles összefogás nyomán hasznos ajándékkal lepte meg Nárciszt.