Az önkéntesek munkájának gyümölcse
Harmincnégy felújítás valósult meg tizehét településen mintegy tizennégy millió forintból a Hankook Tire Magyarország Kft. önkéntes programjával idén. Az abroncsgyártó vállalat öt évvel ezelőtt indította el a Dolgozói Önkéntes Programját, amelynek célja, hogy a dolgozók önkéntes munkával hozzájárulhassanak a környezetük szebbé tételéhez, a felújításokhoz, a szükséges eszközökhöz pedig a Hankook biztosítja a támogatást.
A kezdetekkor, 2013-ban mintegy tizenkét millió forint értékben készültek a szépítő beruházások, ám egyre népszerűbb lett a dolgozók közében, idén harmincnégy projekt valósulhatott meg tizenhét településen közel kétszáz Hankook dolgozó önkéntes munkájával, összesen tizennégy millió forint értékben. Ilyen például a Dózsa iskola játszótere, a Dunaújvárosi Óvodába rendszeresen visszatérnek, de a solti és a dunavecsei iskolai is otthonosabb lett általuk.
Az idei program zárásaként egy ünnepséget tartottak a gyárban, ahol Hwang Seong Hak, a vállalat ügyvezető igazgatója megköszönte minden résztvevő munkáját, és hangsúlyozta, a programot folytatják a jövőben is. A leglelkesebb, a legtöbbször pályázó dolgozókat, valamint a legaktívabb segítőket külön is díjazták, és ezen az ünnepségen adták át az idei felújításokban érintett intézmények vezetőinek, képviselőinek azon kis táblákat is, amelyek a Hankook-program megvalósulását mutatják.
A rovat további hírei: Közélet
Fontos témák egész sorát érintette az állatvédelmi kerekasztal
2025. feb. 17.
Együttgondolkodásra és egyeztetésre hívta a szféra legfontosabb szereplőit Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester. A kutyatartással és a gondatlan gazdikkal kapcsolatos problémák terén még sok a kérdőjel.
DSTV: átadták a Dunaújváros Sportjáért díjakat
2025. feb. 16.
Az írásos beszámolót már csütörtökön elolvashatták az érdeklődők, most azonban a DSTV felvételein is megmutatjuk a Dunaújváros Sportjáért díjainak átadását. Hangkép.
Feszültség a kereslet és kínálat között – ez jellemzi most a város ingatlanpiacát
2025. feb. 14.
A magyar ingatlanpiac dinamikus változása tovább folytatódik az új év beköszöntével is. A piacot jelenleg ellentétes hatások érik – és ez rányomja a bélyegét a városi ingatlanpiacra is, derül ki a Creditline értékelése alapján készült összegzésből. Elemzés.
Pályázati felhívás önkormányzati ingatlan értékesítésére
2025. feb. 14.
Dunaújváros önkormányzata nyilvános pályázatot ír ki a kizárólagos tulajdonában álló alábbi ingatlan értékesítésére. Figyelem, közeleg a határidő!
Elfogadta a költségvetést a közgyűlés
2025. feb. 13.
Huszonkilenc napirend várt a képviselőkre a csütörtöki közgyűlésen. A legfontosabb téma Dunaújváros 2025. évi költségvetési tervezete volt, amelynek tárgyalása nagyobb képviselői érdeklődést váltott ki, végül többséggel megszavazta, és így el is fogadta a testület a költségvetési rendeletet.
Egykori úszó és elhunyt jégkorongozó érdemelte a Dunaújváros Sportjáért díjat
2025. feb. 13.
Sportlegendákat díjazott az önkormányzat: a dunaújvárosi jégkorong fontos személyisége, Győri Tamás Dunaújváros Sportjáért posztumusz elismerésben, míg Bene Vera, a helyi az úszósport meghatározó alakja Dunaújváros Sportjáért díjban részesült. A szféra legrangosabb önkormányzati elismeréseit Pintér Tamás polgármester adta át a csütörtöki közgyűlésen.
Ötven év a vasműben, közel huszonöt az önkormányzat közgyűlésében
2025. feb. 11.
Tóth Kálmán a 9-es választási körzet önkormányzati képviselője. Ő az, akinek a nevéhez különleges, vagy inkább nem hétköznapi számadatok is köthetők. Tóth Kálmán kis megszakítással 2002 óta, közel 25 éve önkormányzati képviselő, kereken 50 évet dolgozott a Dunai Vasműben. Talán kevesebben tudják róla, hogy Dunaújváros rekorder önkéntes véradója, már 156 alkalommal vállalta a „csapolást”.