Csapatként is jelesre vizsgáztak a Kohász kézisei

doszerk - 2017. november 12. 13:00

Az egygólos dániai vereség után ígéretes helyzetből várja az EHF Kupa harmadik fordulójának visszavágóját a DKKA női kézilabda csapata a dán listavezető ellen.

Mint arról beszámoltunk, hatalmas csatában szenvedett egygólos, 22-21-es vereséget a dán Koebenhavn együttesétől a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata az EHF Kupa harmadik fordulójának első találkozóján. A dániai összecsapáson nagyon sokáig jobban állt ellenfelénél a DKKA csapata, melyből Katarina Tomasevics és Kovács Anna játéka emelkedett ki, de remek teljesítményt nyújtottak a többiek is, így kézilabdázóink reményt keltő helyzetből várhatják a párharc szombati, dunaújvárosi visszavágóját.

Mely persze egyáltalán nem ígérkezik könnyűnek, ám mint azt akadémiánk ügyvezetője, Szemenyei István elárulta, állnak a kihívás elé, s mindent el fognak követni azért, hogy örömöt szerezzenek az értük szorítóknak.

Kép forrása: http://kbhbold.dk/

- Elégedett vagyok, mert egy remek nemzetközi mérkőzést játszottunk a nagyon szimpatikus dán csapattal, igen kulturált körülmények között. Ezen a nagyon fontos mérkőzésen összeszedetten, jól játszottunk, a csapat tagjai azt nyújtották, amit szerettünk volna látni tőlük, nagyon koncentráltak, az első perctől az utolsóig nagy elánnal küzdöttek, amellett, hogy voltak remek egyéni teljesítmények, csapatként is jelesre vizsgáztak, s minden pályára lépő játékosunk hozzá tudott tenni a találkozóhoz. György László vezetőedző a mérkőzés után elmondta, hogy a párharc lényegi része most kezdődik, az biztos, hogy a dánok még jobban fel fognak készülni belőlünk a visszavágóra, ráadásul most már testközelből is ismernek minket, s ahogy az rájuk jellemző, az utolsó pillanatig küzdeni fognak Dunaújvárosban is. Rettentően kemény lesz a visszavágó, sokkal nehezebb, mint a mostani mérkőzés, de mi is nagy izgalommal és elszántsággal várjuk. Persze addig még lesz szerdán egy Debrecen elleni bajnokink, ami szintén nagyon fontos számunkra, szóval most arra is szeretném kérni drukkereinket, hogy ezen a héten még inkább álljanak a csapat mellé, segítsenek minket ezen a két mérkőzésen is, mert megérdemlik a lányok.

A rovat további hírei: Sport

Kupadöntős a DFVE

Kupadöntős a DFVE

2025. dec. 06.

Nagy csatában győzte le két góllal a házigazda BVSC-t, s jutott be a Magyar Kupa fináléjába a DFVE női vízilabda csapata pénteken este.

Mozgás, mozgás mindenkinek – közös Mikulásfutásra várják a családokat szombaton

Mozgás, mozgás mindenkinek – közös Mikulásfutásra várják a családokat szombaton

2025. dec. 05.

Újabb közösségi élménnyel hangolódhatunk az ünnepekre: december 6-án, azaz most szombaton délelőtt elrajtol az I. Családi Mikulásfutás a Dunaújvárosi Egyetem – Városháza tér útvonalon.

Ismét remekeltek az ifjú birkózók

Ismét remekeltek az ifjú birkózók

2025. dec. 05.

Rengeteg dobogós helyezéssel zárták hétvégi versenyeiket a DKSE és fiókszakosztályainak ifjú birkózói.

Három szettben nyert a Dág

Három szettben nyert a Dág

2025. dec. 05.

Csak a harmadik játszmában tudta megnehezíteni a házigazda Dág dolgát a DKSE röplabda csapata a TippmixPro Férfi NBI Extraliga csütörtök esti mérkőzésén.

Sportban és tanulásban is remekeltek

Sportban és tanulásban is remekeltek

2025. dec. 04.

A DKSE négy birkózóját, valamint Fehér Krisztián edzőt is elismerték az adonyi Bálint Ágnes Művelődési Ház és Könyvtárban megrendezett Dunaújváros körzet "Jó tanulója - jó sportolója" ünnepélyes díjátadóján.

Gász: elhunyt a Dunaferr SE egykori kiválósága

Gász: elhunyt a Dunaferr SE egykori kiválósága

2025. dec. 04.

Ötvenkét esztendős korában elhunyt Mohácsi Árpád a Dunaferr SE férfi kézilabdázóinak egykori kiváló játékosa.

Hozta a kötelezőt a DFVE

Hozta a kötelezőt a DFVE

2025. dec. 04.

Minden negyedet megnyerve aratott tizenhárom gólos győzelmet a Szeged elleni hazai bajnokin a DFVE női vízilabda csapata szerdán este.