Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 06. Dorottya, Dóra
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Kurucz Zsófia harmadik kiállítása

Kultúra
Kurucz Zsófia
kiállítás
Bartók Kamaraszínház
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2017. nov. 17., 13:10

A Bartók színház aulájában ezúttal Kurucz Zsófia tárlatát tekinthetik meg az érdeklődők, akinek tavaly augusztusi bemutatkozása óta ez már a harmadik kiállítása városunkban.

Először 2016 augusztusában találkozhattak a művészetkedvelők Kurucz Zsófia képeivel. Akkor még elsős egyetemistaként a Munkásművelődési Központ folyosógalériájában bontogatta szárnyait, de markáns és erős hangulatú képeivel egyből magára vonta a figyelmet. Olyannyira, hogy néhány hónappal később a Kortárs Művészeti Intézet jubileumi tárlatán is részt vehetett a város legnagyobbjai közt, mint ifjú titán. A szakmai zsűri is értékelte alkotásait és a legtehetségesebb fiatalnak járó díját adták át neki. Ennek köszönhetően saját kiállítást is kapott a KMI-ben márciusban, a főként portrékból álló különös hangulatú kiállítás a "Ha ez a szívem, hát röhögnöm kell..." címet kapta.

Csütörtök délután a Bartókban pedig elérkezett harmadik önálló kiállításához, ezúttal azonban nem egyetemista gólyaként, és nem először nagyobb tömegek előtt. Legújabb kiállítása az Nem én vagyok címet kapta, pedig bizony az ő által alkotott világ látható a képeken, az ő érzéseit láthatjuk tükröződni az arcokon. Horváth Viktor, a Széchenyi Gimnázium tanára a kiállítás megnyitójában elmondta, amit Zsófi gondolt, amit érzett alkotás közben, az maradjon az ő titka, amit viszont a látogatók éreznek a képek láttán, azok legyenek szép, jó, igaz dolgok.

A rovat további hírei: Kultúra

Az én színházam - rajzpályázat

Az én színházam - rajzpályázat

2015. szep. 16.

Az én színházam címmel rajzpályázatot hirdet a 2015/2016-os évadra a Bartók Kamaraszínház az óvodások, általános és középiskolás diákok számára.

Enter – Földink, a bőkezű mecénás

Enter – Földink, a bőkezű mecénás

2015. szep. 15.

A XVIII. század legvégén, 1799-ben Pentele szomszédságában, Előszálláspusztán megszületett a Rökk család első gyermeke, Szilárd. A család aztán az évek alatt további öt kisgyermekkel gyarapodott. Édesapjuk, Rökk Pál mintaszerű gazdálkodó volt, így viszonylagos jómódban éltek, ám nem dúskáltak.

Top Dogs - új bemutatóra készülnek a színházban

Top Dogs - új bemutatóra készülnek a színházban

2015. szep. 14.

A végéhez közelednek a próbafolyamatok a Bartók Kamaraszínház idei évadnyitó premier előadásában. A Top Dogs című darab munkanélküli menedzserek útkeresését mutatja be. Az első előadást szeptember 25-én, pénteken tekinthetik meg a színházkedvelők.

Feltárták a sírokat

Feltárták a sírokat

2015. szep. 14.

Ismét gazdagodott városunk múzeumának gyűjteménye. Ezúttal az Öreghegyi úton találtak két sírt. Feltehetően ez a terület is a római temetőhöz tartozott.

Helyi művészek nagy talákozása

Helyi művészek nagy talákozása

2015. szep. 13.

Igazán ünnepi alkalommal lepi meg a honi kortárs művészet iránt érdeklődőket a Kortárs Művészeti Intézet szeptember 18-án 18 órakor kezdődő kiállítás megnyitójával.

Egy túlélőről

Egy túlélőről

2015. szep. 13.

Légy, ami lenni akarsz – mondta a gazda, és a kivénhedt, kivágásra ítélt fa oldalágainak a múlt őszön megkegyelmezett.

Ötezer éves tóra-tekercsek az Intercisában

Ötezer éves tóra-tekercsek az Intercisában

2015. szep. 12.

Zsidó kéziratok és szertartási tárgyak címmel nyílik kiállítás szeptember 16-án 17 órakor az Intercisa Múzeumban. A tavaly útjára indult tárlat Szentendrével kezdődően hat várost látogat ereklyéivel, köztük Pécset, Szolnokot, Egert, Karcagot, most pedig Dunaújvárosba érkezik (majd Bajára).

  • További hírek

Friss hírek

  1. A Vasas ellen folytatja a Kohász

  2. DSTV: kvíz a kultúráról az MMK-ban

  3. Ezüstérmes a magyar válogatott az Eb-n

  4. Átgázolt a bajnok röplabdázóinkon

  5. "Dunaújváros fái a négy évszakban": finálé a fotópályázat téli fordulóján

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: kvíz a kultúráról az MMK-ban

DSTV: kvíz a kultúráról az MMK-ban

Embedded thumbnail for DSTV: birkózó emlékverseny

DSTV: birkózó emlékverseny

Embedded thumbnail for DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  3. Újra élnek a bajnoki remények

  4. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

  5. Közösségépítők (1.): a varázsos Madártanya

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő