Megszenvedett a sereghajtóval a DAC

spigott - 2017. november 13. 8:00

Jól kezdett, majd hullámzó teljesítményt nyújtva aratott háromgólos győzelmet a Csepel elleni bajnoki találkozón a DAC NB II-es férfi kézilabda csapata.

Az NB II-es pontvadászat sereghajtója, a Csepel ellen lépett pályára vasárnap a DAC férfi kézilabda csapata a bajnokság hetedik fordulójában. A Dunaújvárosi Sportcsarnokban megrendezett összecsapás esélyese egyértelműen a tabella harmadik helyén álló házigazda volt, mely természetesen a két pont megszerzésének reményében vágott neki a találkozónak.
A kezdésre nem is igazán lehetett panasza Csermák Gábor edzőnek, ugyanis a kezdeti ismerkedés, s három-három gyors gól után elkezdett meglépni ellenfelétől a dunaújvárosi alakulat, mely a nyolcadik percben már 7-3-ra vezetett, így nem is volt meglepő, hogy a vendégek igen hamar időt is kértek.

Innentől kezdve valamivel kiegyenlítettebb meccset láthattak a helyi drukkerek, ám a játékrész derekán így is hat találattal állt jobban ellenfelénél a DAC, s ekkor nem sokan gondolták volna, hogy tartogat még izgalmat a mérkőzés (12-6). A játékrész derekától azonban elkezdtek hibázgatni a mieink is, így a rendkívül lelkes vendégek valamelyest közelebb is zárkóztak, s a félidei szünetben 17-13-as hazai előnyt mutatott már csak az eredményjelző.
A térfélcserét követő első tíz perc ráadásul nagyon rosszul alakult a dunaújvárosiak számára, hiszen a mieink egymás után hagyták ki helyzeteiket, védelmük sem működött jól, így a vendégek nemcsak folytatták a felzárkózást, hanem a 41. percben már az egyenlítésért is támadhattak (21-20).

Egészen a mérkőzés hajrájáig úgy is tűnt, hogy teljesen nyílt marad a küzdelem, ám a remek napot kifogó Borsos Roland a hátára vette a csapatot, s miközben két csepeli támadást is sikerült kivédekezni, két nagyon fontos gólt szerzett, s mikor Márfi Ákos is bevette a vendégek kapuját, ismét valamivel nyugodtabban szemlélhettük a mérkőzést (27-23). Ugyan az ellenfél az utolsó percekben sem adta fel a küzdelmet, innentől már nem engedte ki kezéből a győzelmet a DAC, mely végül 31-28-as sikernek örülhetett, így hét fordulót követően a harmadik helyen áll az NB II Dél Csoportjának tabelláján.

DAC – Csepel 31-28 (17-13)

A DAC gólszerzői: Borsos R. 10, Borsos M. 5, Márfi 4, Takács Á. 3, Domak 3, Reichert 2, Gelencsér 2, Busi 1, Csermák M. 1.

A rovat további hírei: Sport

Győri vereséggel zárta a szezont a DKKA

Győri vereséggel zárta a szezont a DKKA

2024. máj. 27.

A félidők hajrájában sokkal jobban koncentrált az ETO, mely 40-25-ös győzelmet aratott a DKKA női kézilabdázói ellen a bajnokság utolsó fordulójában.

Vereség és búcsú az NB III-tól

Vereség és búcsú az NB III-tól

2024. máj. 26.

Simán kikapott a Pécs elleni hazai szezonzárón, így kiesett az NB III-ból a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

Hosszabbított az Acélbikák hálóőre

Hosszabbított az Acélbikák hálóőre

2024. máj. 26.

A nemrég bejelentett Sági Máté "párjaként" idén újra Tóth Balázs őrzi a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak ketrecét.

Öten hajtanak egy helyért

Öten hajtanak egy helyért

2024. máj. 25.

Csak a győzelem jelenthet esélyt a bennmaradásra Dunaújváros FC labdarúgóinak a bajnokság utolsó fordulójában, de lehet, hogy még ez sem lesz elég.

Győri szezonzáró vár a Kohászra

Győri szezonzáró vár a Kohászra

2024. máj. 25.

A bajnoki ezüstérmes Győr otthonában fejezi be a 2023/2024-es szezon küzdelmeit a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese vasárnap este.

A címvédő nyert a rangadón

A címvédő nyert a rangadón

2024. máj. 24.

Szoros csatában elért 3-2-es győzelemmel őrizte meg első helyét az ST Solar osztály tabelláján a címvédő Karmacsi Autó FC együttese.

Tizenkét vármegyei érem a diákolimpiáról

Tizenkét vármegyei érem a diákolimpiáról

2024. máj. 24.

Remekül szerepeltek a dunaújvárosi lábtoll-labdázók a Lakitelken megrendezett országos diákolimpiai fináléban.