Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 07. Tódor, Rómeó
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Semjén: ha egységesek vagyunk, győzni fogunk

Közélet
tisztújítás
Semjén Zsolt
Magyarország

facebook megosztás

doszerk - 2017. nov. 12., 13:43

Ha egységesek vagyunk, győzni fogunk - mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Fidesz tisztújító kongresszusán vasárnap Budapesten.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke rámutatott: a nagy tanulság, amit mindig szem előtt kell tartani, hogy 1994-ben, bár a jobboldal több szavazatot kapott, mégis a baloldalnak lett végül kétharmados mandátumtöbbsége. Azaz, ha "mi darabokban vagyunk, ők pedig egységesek, vesztünk, ha mi egyben vagyunk, ők pedig darabokban, akkor nyerünk" - fogalmazott Semjén Zsolt. Rámutatott: a szövetség csak akkor lehetséges, ha az egy táborban lévők elfogadják egymást és nem tekintik szavazatkonkurenciának a másikat.

A kormányfő helyettese kiemelte, hogy a Fidesz-KDNP egy nagy gyűjtőpárt és egy világnézeti párt szövetsége, amihez a politikai belátáson és filozófiai alapon túl még valami kell, az emberi minőség. Ez náluk megvan, ez egy értékrendi alapokon nyugvó, "kipróbált bajtársi közösség", míg a baloldal olyan mint egy tál skorpió - mondta. Jelezte: a polgári-keresztény-nemzeti világban minden szövetségesüknek saját értékgazdagságával otthona van.

Semjén Zsolt beszámolt arról is, hogy megcselekedték, amit 2010-ben vállaltak, megtörtént a nemzet közjogi egyesítése, és megvan az egymilliomodik új állampolgár. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke kiemelte:  a magyarságon belül a legnehezebb helyzetben az ő közösségük van. Hozzátette: a rendszerváltozás után a Fidesz volt az, amelyik a "fogai között tartva" átvitte a magyarságot a "túlsó partra". Köszönjük! - mondta a külhoni magyar vezető.

Kitért arra is, hogy a többi határon túli magyar közösség is küzd helyzete javításáért. Felhívta a figyelmet a Minority SafePack kezdeményezésre. Rámutatott:  a felvidéki Magyar Közösség Pártja újra megpróbálja megteremteni a magyar érdekképviseletet, majd kiemelte Pásztor István tevékenységét a Délvidéken.

Mint mondta, harcuk nemcsak Kárpátaljáról és Magyarországról szól, hanem arról is, hogy ne engedjék, hogy újabb ordas eszmék éket verjenek közéjük, és hogyan maradhassanak meg magyarnak és kereszténynek Európában. Védjék meg Magyarországot és a Kárpát-medencei magyarságot! - hívott fel Brenzovics László.

Schmitt Pál volt köztársasági elnök azt mondta: újabb verseny, erőpróba előtt állnak, és minden tudásukra, hitükre, akaraterejükre szükségük lesz. Hinni kell a lelkiismeretesen elvégzett munkában és hinnünk kell magukban, a választott vezetőinkben és a nemzet egységében - hangoztatta. Kitért arra is, hogy meglett volna a gazdasági fedezete a budapesti olimpia megrendezésének, de "jött egy álomgyilkos, rossz pillanat", és az álom szerte foszlott.

A tanácskozáson köszöntötték többek között Kelemen Hunort, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökét, Bíró Zsoltot, a Magyar Polgári Párt elnökét, Szilágyi Zsoltot, az Erdélyi Magyar Néppárt elnökét, Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács elnökét, Menyhárt Józsefet, a felvidéki Magyar Közösség Pártja elnökét, Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét, Zubánics Lászlót, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnökét, Jakab Sándort, Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének elnökét, Horváth Ferencet, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnökét, valamint a diaszpóraszervezetek képviselőit. 

Kövér: meg kell védeni Magyarország szuverenitását, nemzeti jellegét

A 2018-as parlamenti választást is sorsdöntőnek tartja Kövér László házelnök, aki szerint a választás tétje az, hogy "megvédjük-e, ami a miénk, amiért megküzdöttünk".

A Fidesz országos választmányának elnöke vasárnap a kormánypárt tisztújító kongresszusán, Budapesten azt mondta: meg kell védeni a rendbeszedett pénzügyeket, a teljes foglalkoztatottság esélyét, a tartósan növekvő gazdaságot és jövedelmeket, a családtámogatási rendszert, valamint a közteherviselés új szisztémáját, amellyel bevonták a közcélok finanszírozásába a bankokat és a multinacionális cégeket, amelyek addig "korlát nélkül szivattyúzhatták ki az extraprofitot, amelyért meg sem dolgoztak".

Ezen felül meg kell védeni a nemzet határokon átívelő újraegyesítésének lehetőségét, a biztonságot - hangsúlyozta a politikus, utóbbival kapcsolatban pedig kijelentette: "nem akarjuk, hogy egyszer majd egy baloldali politikus bennünket is azzal próbáljon vigasztalni, hogy a terror a nagyvárosi lét immáron elkerülhetetlen velejárója".

"Meg kell védeni a kultúránkat, hitünket, nyelvünket, önazonosságunkat, Magyarország szuverenitását, önrendelkezését, nemzeti jellegét" - sorolta Kövér László.Európa, a kontinens határainak, szabadságának és demokratikus rendjének védelmét is szorgalmazta, kiemelve ezzel kapcsolatban, hogy a magyar választás európai jelentőségű is lesz. Európa ma egy politikai, gazdasági és szellemi fegyverekkel vívott világhatalmi harc színtere, benne Magyarország pedig "a normalitás kevés megmaradt bástyáinak egyike, talán legerősebbike" - mondta.

"Ha nem leszünk képesek megvédeni, akkor jelentősen csökken annak esélye, hogy Európa fennmaradhat mint a nemzeti kultúrák sokszínű terepe" - fogalmazott. A legközvetlenebb fenyegetés - folytatta - a "tömeges bevándoroltatás", de ugyanaz a küzdelem zajlik a médiában, a kultúrában, az oktatásban, a nyelvhasználatban, mindenütt: "lezülleszteni, erkölcseiben szétzilálni, önazonosságában megroppantani (...), korlátlanul manipulálhatóvá tenni mindannyiunkat; ez a Soros-félék nyitott társadalma, az ő perverz szép, új világuk célja".

A házelnök arról is beszélt, még 1994-ben sem hitte volna el, hogy "a kommunizmus bukása után fenyegethet minket egy még aberráltabb rendszer, amely az ember társadalmi meghatározottsága után már annak biológiai meghatározottságát is vitathatóvá teszi". Ahogyan azt sem, hogy "a nyugati média (...) az egypárti sajtónál összehasonlíthatatlanul hatékonyabban manipulálja a társadalmat", és hogy "a Kommunista kiáltvány és a Mein Kampf után van még a gonosznak a világ számára új mondanivalója" - tette hozzá. "Azt hittük volna el a legkevésbé, hogy a (...) liberális demokráciának hazudott új totalitarizmus elleni küzdelemben nemcsak a vezető szerep lesz a miénk, hanem szinte magunkra is maradunk" - fogalmazott.

Kövér László hangsúlyozta ugyanakkor, hogy noha a magyarországi ellenzék "intellektuális korlátoltságából fakadóan a kérdéseket sem érti", az európai politikai elit jelentős része pedig elárulta választóit, ennek ellenére az európaiak többsége "a mi pártunkon áll".

Fotók:MTI

Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója, alelnöke azt emelte ki, hogy az ellenzék minden trükköt, fortélyt bevetett az időközi választásokon, ennek ellenére a Fidesz az esetek közel kétharmadában nyert. A Fidesz kilenc alkalommal nyert népszavazáson, parlamenti, önkormányzati és EP-választásokon 2006 ősze óta - ismertette, hozzátéve: kétszer is megtörtént, hogy közel 3,4 millióan támogatták az álláspontjukat.

A pártigazgató azt is mondta: a múltbeli sikerek ellenére csak pillanatokra ugyan, de elkezdenek aggódni. "Az nem történhet meg ismét, ami 2002-ben" - jelentette ki, utalva a béremelések, gazdasági növekedés után elveszített választásra.

Kubatov Gábor minden eddiginél fontosabbnak nevezte a jövő tavaszi választást, ami értékelése szerint "a végén nagy meccs lesz". Kifejtette azt is, miért akarnak győzni. Az indokok közé sorolta, hogy van, aki a 40-es években a családjával történtek miatt, mások 1956-os terror miatt, megint mások a 2006. október 23-án az Astoriánál történtek miatt állnak a párt mellett. "Van, aki a szülei emlékéért, van, aki a tőlük kapott szellemi örökségért, van, aki a gyerekeiért, van, aki az unokái jövője miatt támogat minket" - sorolta.
A pártigazgató az érvek között említette a gazdaság talpra állítását, sok 100 ezer munkahely létrehozását, a határok védelmét. "Nagyon sokan vannak, akik pusztán azért állnak mellettünk, mert egy napot se tudnak leélni anélkül, hogy ne gondolnák, hogy magyarnak lenni kiváltság" - fogalmazta meg.

Kubatov Gábor szerint ha mindent megtesznek, akkor meglehet a győzelem és - az MSZP mostani helyzetét látva - még az is előfordulhat, hogy a múltat sikerül végképp eltörölni. A testületi beszámolók elfogadását követően a kongresszuson módosították az alapszabályt, majd a szavazatszámláló bizottság részéről Kontrát Károly közölte: a Fidesz elnöki posztjára Orbán Viktor az egyedüli jelölt, alelnöknek pedig Gulyás Gergelyt, Kubatov Gábort, Németh Szilárdot és Novák Katalint jelölték.

Ezután egyórás szünetet rendeltek el a tisztújításra.

A rovat további hírei: Közélet

Szünidei étkeztetés ősszel is, télen is – részletes tájékoztató

Szünidei étkeztetés ősszel is, télen is – részletes tájékoztató

2020. szep. 15.

Tételes tájékoztatót adott közzé a város hivatalos honlapján Dunaújváros önkormányzata a az idei őszi-téli szünidei étkeztetésről. Az igényléshez szükséges nyomtatvány is elérhető a hajtás után!

Augusztusban is folytatódott az ingatlanpiaci élénkülés

Augusztusban is folytatódott az ingatlanpiaci élénkülés

2020. szep. 14.

Augusztusban is folytatódott az ingatlanpiaci élénkülés, a tranazkciók száma majdnem elérte a tavalyit, a lakáshitelek összege pedig nőtt is az előző hónapban.

Nem rendezik meg a Csabai Kolbászfesztivált

Nem rendezik meg a Csabai Kolbászfesztivált

2020. szep. 14.

Az elmúlt hetek eseményeinek és járványügyi adatainak ismeretében döntöttek úgy a szervezők, hogy az eredetileg meghirdetett időpontban, október 22. és 25. között nem rendezik meg a 24. Csabai Kolbászfesztivált.

Alapjövedelem bevezetését sürgeti a PM

Alapjövedelem bevezetését sürgeti a PM

2020. szep. 14.

A Párbeszéd Magyarországért a haveri osztogatás helyett a létbizonytalanságban élőknek kedvezne.

Európai Mobilitási Hét – gazdag kínálattal városunkban is!

Európai Mobilitási Hét – gazdag kínálattal városunkban is!

2020. szep. 14.

Idén is csatlakozott az Európai Mobilitási Hét programsorozatához Dunaújváros önkormányzata: szeptember 16-22. között színes programokkal és remek közösségi akciókkal várják a városlakókat!

Az energiahatékony épületek drágábban és gyorsabban eladhatók

Az energiahatékony épületek drágábban és gyorsabban eladhatók

2020. szep. 13.

Bár a jövőre életbe lépő energiahatékonysági szigorítások kissé bonyolultabbá tehetik a hitelfelvételi folyamatokat, az ingatlanközvetítői tapasztalatok alapján a korszerűen megépített társasházi lakásokat és házakat drágábban, és az átlagoshoz képest fele annyi idő alatt lehet értékesíteni.

Október elsején rendezik meg a Lányok Napját

Október elsején rendezik meg a Lányok Napját

2020. szep. 12.

Az elmaradt áprilisi időpont helyett október elsején rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 9. alkalommal várják a tudományok, a technológia és az informatika világa iránt érdeklődő fiatalokat.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Eredményes volt a kétfordulós közös játék

  2. DSTV: két győzelem, egy vereség

  3. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  4. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  5. A Vasas ellen folytatja a Kohász

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: két győzelem, egy vereség

DSTV: két győzelem, egy vereség

Embedded thumbnail for DSTV: kvíz a kultúráról az MMK-ban

DSTV: kvíz a kultúráról az MMK-ban

Embedded thumbnail for DSTV: birkózó emlékverseny

DSTV: birkózó emlékverseny

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  3. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  4. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  5. Újra élnek a bajnoki remények

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő