Dunaújváros Hetilap

Újabb útszakaszok lesznek fizetősek

doszerk - 2017. november 17. 13:23

Az e-matricás rendszerben alkalmazott gyakorlat szerint az év közben átadott, a gyorsforgalmi hálózatba újonnan becsatlakozó szakaszok használata a következő év elejétől díjköteles – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).

Ismertették, hogy 2018. január elsejétől az idén év végéig elkészülő új szakaszokkal, az M85 Csornát elkerülő második és az M35 Debrecen utáni folytatásának első ütemével bővül a fizetős utak köre. Ugyanezen gyakorlat szerint vált fizetőssé a korábbi években az M43, az M85 és az M86 is – tették hozzá.

A minisztérium a díjköteles szakaszokban és a 2012 óta változatlan díjszintekben egyéb módosítást nem tervez. A matricák könnyebb, kényelmesebb beszerzése érdekében a 2018-ra szóló éves jogosultság – a tavaly bevezetett gyakorlatot követve – már decemberben megvásárolható – közölték.

A napi.hu internetes hírportál az NFM-re hivatkozva csütörtökön írta meg, hogy jövőre fizetős lesz az M85-ös Csornát elkerülő második szakasza és az M35-ös Debrecen utáni folytatásának első üteme.

-OPH-

A rovat további hírei: Közélet

DSTV: közösségi program a mellrák megelőzéséért

DSTV: közösségi program a mellrák megelőzéséért

2025. okt. 08.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése a II. Figyelj rá(n)k! elnevezésű közösségi kezdeményezésről. A mellrák elleni küzdelem jegyében borult rózsaszínbe előbb a Városháza tér környéke, majd a belváros szombaton. Hangkép.

Lomtalanítás: 20 tonna a hét végi mérleg

Lomtalanítás: 20 tonna a hét végi mérleg

2025. okt. 07.

Belvárosi gyűjtőpontokon folytatódott a lomtalanítás a városban múlt szombaton. Az akció ismét sikeresnek bizonyult, a városlakók összesen 20 tonna hulladéktól szabadultak meg a kezdeményezés révén.

A második születésnapját ünnepelte a LEAF kutyás kutató-mentő sportegyesület

A második születésnapját ünnepelte a LEAF kutyás kutató-mentő sportegyesület

2025. okt. 07.

Megalakulása óta egyre aktívabb és sikeresebb a LEAF kutyás kutató-mentő sportegyesület csapata. Az elmúlt hónapokban több szakmai sikernek is örülhetett a közösség, amely immáron a második születésnapját is megünnepelte a múlt hétvégén.

Szépkorúak önkormányzati köszöntése: táblás házat vonzott a Dívák pazar előadása (galériával)

Szépkorúak önkormányzati köszöntése: táblás házat vonzott a Dívák pazar előadása (galériával)

2025. okt. 06.

Minden szempontból tökéletes választás volt az idősek világnapjára időzített önkormányzati előadás: szó szerint zsúfolásig telt a Bartók színházterme, vastaps köszöntötte a Dívák Produkció csodás időutazását szombaton este.

A rózsaszín szalag ereje – közös cselekvésre is buzdított a II. Figyelj rá(n)k!  (galériával)

A rózsaszín szalag ereje – közös cselekvésre is buzdított a II. Figyelj rá(n)k! (galériával)

2025. okt. 06.

Ebben az őszi hónapban a rózsaszín nem csak egy szín a sok közül – egyúttal a mellrák elleni küzdelem jelképe is. A Városháza „C” szárnyában, valamint a téren is ez a tónus dominált múlt szombaton: újra nagy sikert aratott a vendégek körében a II. Figyelj rá(n)k! eseménye. A közösségi kezdeményezés fókuszában most is a megelőzés és az önvizsgálat fontossága állt. 

Emlékezzünk együtt az aradi vértanúkra!

Emlékezzünk együtt az aradi vértanúkra!

2025. okt. 04.

Folytatja az elmúlt esztendők nemes hagyományát, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc mártírjainak emléknapján szervez megemlékezést városunk önkormányzata: az ünnepséget a forradalmi emlékműnél rendezik hétfőn délelőtt. Meghívó.

Szépkorúak köszöntése a "Dívák" bemutatójával a Bartókban

Szépkorúak köszöntése a "Dívák" bemutatójával a Bartókban

2025. okt. 03.

Folytatja az elmúlt évek szép hagyományát az önkormányzat, az idősek világnapja alkalmából színházi produkcióval köszöntik városunk szépkorú polgárait – a Dívák című önfeledt komédiázásra a Bartók színháztermében várják a vendégeket szombaton délután. Meghívó itt!