Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 21. Benedek
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Adventi futás a jótékonyság jegyében

Sport
Dunaújváros
adventi futás
jótékonyság
Makai Gábor

facebook megosztás

spigott - 2017. dec. 08., 08:00

Egy könnyed, jó hangulatú futásra várják a családokat, mozogni és adakozni vágyókat december 9-én délután három órától a Városháza térre.

Ahogy egy évvel ezelőtt, úgy idén is városunk önkormányzatának segítségével szervezi meg a Dunaújvárosi Triatlon SE az Adventi Futás elnevezésű tömegsportrendezvényt. A megméretésre természetesen sok szeretettel várnak minden érdeklődőt, akiknek nem kell idegen terepen futniuk, mivel a "versenytáv" megegyezik a tavalyival, vagyis a futók a Városháza térről rendőri felvezetéssel indulnak el a Római városrész felé, majd a Petőfi és a Rudas iskolát érintve, a Batsányi utcán keresztül érnek célba a Városháza téren.

A tavalyi rendezvényhez hasonlóan az ideit is a jótékonyság jegyében rendezik meg: ezúttal az agydaganattal kezelt Fekete Milán gyógykezelésének költségeihez járulhatnak hozzá a kihelyezett adományláda segítségével a résztvevők. Az Adventi futáson indulók ingyen kapnak forró teát a szervezőktől, ugyanakkor lehetőség lesz a DVG Zrt. által árult tea és forralt bor megvásárlásával is segíteni Milánon, ugyanis az ebből befolyó összeget is az ő számára ajánlják fel.

Az Adventi Futás egyik szervezője, a Dunaújvárosi Triatlon SE elnöke, Makai Gábor abban reménykedik, hogy egy jó hangulatú rendezvényen tudják megmozgatni a sportolni vágyókat.
- A célunk ezúttal is az, hogy a lehető legtöbb embernek hívjuk fel a figyelmét a mozgás örömére, ezért az ingyenes adventi futásra természetesen minden korosztály képviselőit nagyon sok szeretettel várjuk.

Képek: DO-archív

Ezúttal azonban nem versenyre hívjuk a résztvevőket, hanem egy jó hangulatú, könnyed, kicsivel több, mint három kilométeres futásra, mely lehetőséget adhat arra is, hogy családok, kicsik és nagyobbak is együtt fussanak, a cél az, hogy megmozgassuk egy kicsit a város lakosságát. Azok, akik elindulnak a szombati megméretésen, Hrozik Edittel melegíthetnek be a rajt előtt, s közben minden induló kap egy mikulás sapkát még a rajt előtt. A szombati futás azonban nemcsak a mozgás miatt lesz nagyon fontos, hanem segíteni is szeretnénk, méghozzá egy fiatalember, Fekete Milán gyógykezelésére gyűjtünk. Milánnál május 4-én diagnosztizáltak agydaganatot, 5-én már meg is műtötték a fővárosi Amerika úti Idegsebészeti Klinikán, s azóta is hősiesen küzd a betegség ellen. Éppen ezért arra biztatunk mindenkit, hogy aki tud, járuljon hozzá a fiatalember gyógykezelésének költségeihez, mindegy mennyivel, a lényeg, hogy segíthessünk.

Az Adventi Futás 2016-os galériája

2. Galéria
adventi futás
Városháza tér
jótékonyság
Dunaújváros

facebook megosztás

Több mint három kilométert kellett megtennie azoknak a bátor részt vevőknek, akik elindultak a második alkalommal megtartott Adventi futáson. A rajt Városháza térről indult, és oda is érkezett vissza.

Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
Adventi futás 2016 - fotó: Ónodi Zoltán
doszerk - 2016. dec. 04.

A rovat további hírei: Sport

Nehéz csaták idegenben

Nehéz csaták idegenben

2025. okt. 17.

Huszonnégy órán belül két találkozó vár az Erste Ligában a DAB jégkorong csapatára, mely pénteken a DVTK Jegesmedvék, szombaton pedig az Újpest otthonában lép pályára.

Nem hibáztak a fiatalok

Nem hibáztak a fiatalok

2025. okt. 16.

A DFVE női vízilabdázóinak serdülő és ifjúsági együttese is sima győzelmet aratott a Fehérvár VSE elleni korosztályos bajnokin.

Szoros vereségek Mosonmagyaróváron

Szoros vereségek Mosonmagyaróváron

2025. okt. 16.

A DKKA U18-as együttese egy, az U20-as két góllal kapott ki a Mosonmagyaróvár otthonában lejátszott korosztályos bajnokin szerdán délután.

Hazai tarolás a DKSE Kupán (galériával)

Hazai tarolás a DKSE Kupán (galériával)

2025. okt. 15.

Remekül szerepeltek a DKSE versenyzői a Pap Zoltán Tornacsarnokban megrendezett utánpótlás viadalon.

DSTV: nehéz szezonra készülnek

DSTV: nehéz szezonra készülnek

2025. okt. 15.

Az eredményeket tekintve a szezon első pár mérkőzése után jutott mindenből a Pentele Asztalitenisz Sportegyesület csapatai számára. Az alakulatok eddigi szereplését értékelte Varga Richárd, az egyesület elnöke. Hangkép.

Továbbra is hibátlan a DFC női csapata

Továbbra is hibátlan a DFC női csapata

2025. okt. 15.

Négygólos győzelmet aratott Pakson, így öt mérkőzésélből ötöt megnyerve vezeti az NB II nyugati csoportjának tabelláját a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata.

Fényes dunaújvárosi érmek a veteránok világbajnokságán

Fényes dunaújvárosi érmek a veteránok világbajnokságán

2025. okt. 14.

Mátyás Gábor aranyérmet, Barna Zoltán ezüstöt szerzett a birkózók Tatabányán megrendezett veterán világbajnokságán, melyen a DKSE hét versenyzője is részt vett.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  2. Bravúr kell a továbbjutáshoz

  3. Előremutató pályázaton dolgozik a KMI csapata

  4. DSTV: eredményes negyedév

  5. Kisebb-nagyobb fejlesztések a Békevárosban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: eredményes negyedév

DSTV: eredményes negyedév

Embedded thumbnail for DSTV: új szakképzési bázis

DSTV: új szakképzési bázis

Embedded thumbnail for DSTV: mozgalmas iskolai napok

DSTV: mozgalmas iskolai napok

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

  5. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő