Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 17. Gertrúd, Patrik
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Cél a vidéki ipari városok vonzerejének növelése

Közélet
gazdasági bizottság
Dr Galambos Dénes

facebook megosztás

Molnár Emese - 2017. dec. 06., 10:02

Új kiviteli rekord születhet idén, a magyar export összértéke először lépheti át a 100 milliárd eurót az első kilenc hónap adatai alapján - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, az Országgyűlés gazdasági bizottságának hétfői ülésén.

Éves meghallgatása során közölte, hogy 2016-ban a magyar külgazdaság eddigi legjobb teljesítményét érte el minden téren, a 93 milliárd euró kivitel mellett a külkereskedelmi többlet elérte a 10 milliárd eurót. Idén szeptember végéig bezárólag az export 9 százalékkal, vagyis 6,1 milliárd euróval emelkedett a tavalyi rekordév azonos időszakához képest. Szijjártó Péter a Magyarországra érkező beruházásokban is kiemelkedő eredményekre számít, mivel 2016-ban a beruházásösztönzési rendszernek köszönhetően rekordszámú, 1038 milliárd forint értékben 71 új beruházás érkezett, míg idén novemberig 949 milliárd forint értékben. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a támogatottak között magyar vállalatok is szerepelnek: a 14 ilyen cég a második legnagyobb csoportot jelenti a 23 német beruházót követően, utánuk pedig az Egyesült Államokból érkezett 9 vállalat következik a befektetők ország szerinti rangsorában.

Dr. Galambos Dénes, térségünk országgyűlési képviselője a miniszteri beszámolóhoz hozzászólva, kiemelte magyar kormány által kötött stratégiai partnerségi megállapodások jelentőségét. Mint mondta, választókerületében a stratégiai partnerek közül jó negyedévet zárt a Hankook Tire Magyarország Kft, amely 1 milliárd 371 millió euro árbevétel mellett 161 millió euro üzemi eredményt ért el 2017 július-szeptemberben. A prémium gumiabroncsokat termelő dél-koreai cég éves összbevétele pedig várhatóan 10,1 százalékkal nő. Hozzátette azt is, hogy a Hankook az elmúlt 10 évben mintegy 900 millió euró értékben végzett el beruházásokat, míg a Prinzhorn Csoport 500 millió eurós befektetéssel fejlesztette a dunaújvárosi papírgyár egységét, a Hamburger Hungária Kft-t. A Hankook a harmadik üteme 3300 főre növelte dolgozói létszámát, míg a Hamburger Hungária Kft. 400 a közvetlen munkavállaló mellett közel 2000 fő kapcsolódó vállalkozásnak biztosít munkát. Dr. Galambos Dénes arról is kérdezte a minisztert, hogy milyen további irányokat, lehetőségeket lát a stratégiai megállapodások tekintetében. Szijjártó Péter válaszában utalt arra, lényeges, hogy a stratégiai partnerek minél nagyobb mértékben kapcsolódjanak be a magyar oktatásba, főként a szakképzés területén és a felsőfokú képzésben duális partnerként. A miniszter a következő időszak fontos feladatának tekinti a stratégiai partnereknél a magyar beszállítói részvétel növelését, továbbá azt, hogy a vidéki ipari városok vonzereje növekedjen.

A rovat további hírei: Közélet

Kinyitott az élményfürdő!

Kinyitott az élményfürdő!

2018. jún. 01.

Nagyon vártuk már, és a mai napon elérkeztünk ahhoz az örömteli eseményhez, hogy ismét birtokba vehetjük az élményfürdőt, június 1-jén, pénteken megnyitotta kapuit a fürdőzők előtt.

Köszönet és jutalom a tolvajokat lefülelőknek

Köszönet és jutalom a tolvajokat lefülelőknek

2018. máj. 31.

A rendőrség, a polgárőrség és a Tolna-Őr biztonsági szolgálat összefogásának köszönhetően elkapták azt a három tolvajt, akik a Parázs Varázson loptak el különböző értéktárgyakat.

Rendkívüli döntések

Rendkívüli döntések

2018. máj. 31.

Rendkívüli helyzet állt elő a gázmotoros erőművek, a DVCSH és a hozzá köthető cégcsoportok kapcsán, emiatt rendkívüli ülést tartottak a képviselők.

Elhunyt Soós Istvánné

Elhunyt Soós Istvánné

2018. máj. 31.

Az MMK a Facebook-oldalán tudatta, hogy elhunyt Soós Istvánné Erzsike, aki jótékonysági Ki mit tud versenyeket szervezett korábban Letícia megsegítéséért.

D+ Híradó - Díjátadó, HASIT

D+ Híradó - Díjátadó, HASIT

2018. máj. 30.

Közbiztonsági díjátadó a Városházán, matekfesztivál a Móriczban, öt éves az egyetemi HASIT-program, - egy csokorban a nap legfontosabb hírei a D+TV Híradójában.

Pénteken nyit a szabadstrand

Pénteken nyit a szabadstrand

2018. máj. 30.

Hivatalosan is megkezdődik pénteken a fürdőszezon a szabadstrandon. A megszokott módon, a stand 9 és 19 óra között lesz nyitva, a fürdőzők biztonságára vízimentő ügyel majd. Lesz vízibicikli kölcsönzés, és büfé is. Ennek nyitvatartása hétköznapokon 11-19 óra között, hétvégén pedig 9-19 óra között lesz.

A gyerekek és a családok az elsők

A gyerekek és a családok az elsők

2018. máj. 30.

Az új kormány számára is a gyerekek és a családok az elsők - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Új menüvel várja vendégeit a kultikus étterem

  4. Dunaújvárosi Estek: út a neurobiológiához

  5. Minden éremből jutott a birkózóknak

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Embedded thumbnail for DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Huszonhat napirendi pont a közgyűlésen

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő